BGE-s sikerek az 1. Lábtoll egyetemi kupán
Szaszkó Dorka mindhárom versenyszámban elindult és mindhárom színű éremből szerzett egyet. Egyéniben egy szoros elődöntőt követően bronzérmet, míg párosban ezüstérmet szerzett. Csapatban azonban nem találtak legyőzőre a BGE-s hallgatók, így ők lettek az első lábtoll egyetemi kupa győztesei. A csapat tagjai: Szaszkó Dorka, Diós Letícia és Marchini Lorenza.
Bronzérmek az első vívó világkupa-fordulón
Az elmúlt hétvégén rendezték meg négy helyszínen az első világkupa-fordulót, ahol több BGE-s hallgatónk is kiváló eredményt ért el. Szűcs Luca Algírban lépett pástra mind egyéniben, mind csapatban. A BGE-s kardozó egyéni menetelése az első főtáblás forduló után véget ért, azonban csapatban társaival a dobogó harmadik fokáig jutott, mellyel már szinte biztossá vált az olimpiai szereplésük.
Andrásfi Tibor férfi párbajtőr csapat tagjaként harmadik helyen végzett, ugyancsak egyre közelebb kerülve a párizsi olimpiához.
Fotók: Magyar Vívó Szövetség
Újabb párbaj a lengyelekkel - sportlövészet
A hagyományos lengyel-magyar mérkőzést múlt hétvégén Wroclawban rendezték meg, mely befejezése után most a lengyel csapat örülhetett jobban. BGE-s hallgatók is képviselték hazánkat, Hammerl Soma, valamint volt hallgatónk Pekler Zalán is a puska csapat tagja volt.
Fotó: Hungarian Shooting Federation/Facebook
BOM alapítvány ösztöndíjprogram