Keresés:
Események
«2018. november»
HKSzeCsPSzoV
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930

Vizsgaidőszak

Mik a teendők vizsgaidőszakban és utána?

Az alábbi tájékoztatás a hallgatói követelményrendszerben (HKR) való eligazodást segíti. A tájékoztatás nem teljes körű, vagyis nem említi az összes szabályt, amit az adott kérdésre vonatkozhat. A szöveg mellett feltüntetett paragrafusszámok a HKR érintett részeire utalnak. Kérjük, hogy hivatalos eljárásokban a szabályzat eredeti szövegét vegye alapul.
>> Jelenjen meg a vizsgán, amire jelentkezett és igyekezzen sikeresen letenni azt. Ha nem tud elmenni egy vizsgára, előtte legfeljebb 24 órával jelentkezzen le róla, máskülönben távolmaradási díjat kell fizetnie. 62. § (12), (17)
113. § (3)
>> Tárgyanként három alkalommal mehet el vizsgázni egy félév során. Ne feledje azonban, hogy ha egy tárgyból hat elégtelent gyűjt össze, el kell bocsátanunk önt a szakról (törvényi előírás alapján). Ez már a második tárgyfelvétel esetén bekövetkezhet, hiszen az elégteleneket tárgyanként összesítve kell figyelembe vennünk. 63. § (2), (6)
>> A tárgyanként három vizsgaalkalom nem jelenti azt, hogy minden körülmények között jár önnek három vizsgázási lehetőség. Például ha a legutolsó meghirdetett vizsgaalkalomra megy el először vizsgázni, sikertelenség esetén nem várhatja el a tanszéktől, hogy még egy vagy két alkalmat biztosítson önnek. A tanszéknek csak az a kötelessége, hogy a teljes vizsgaidőszak alatt biztosítson annyi vizsgalehetőséget, ami teret ad az újbóli próbálkozásoknak is. Tehát ha úgy látja, hogy egy vizsga nehézséget fok okozni önnek, igyekezzen az első alkalmak egyikére jelentkezni. 62. § (10), (12)
>> Amennyiben a szorgalmi időszak végén megajánlott jegyet kapott oktatójától, ne felejtse el azt elfogadni a Neptunban. Ha ezt nem teszi meg, a vizsgaidőszak végén a jegy törlődik, így a tárgy nem teljesítetté válik. 56. § (9)
>> A vizsgái befejezése után nézze meg a Neptunban, hogy minden érdemjegye bejegyzésre került-e és nem történt-e ennek során tévedés. Ha hiányt vagy eltérést tapasztal, jelezze mielőbb az Oktatási Igazgatóság részére. 65. § (3)
>> A vizsgái befejezése után készíthet előzetes tanrendet a következő félévre (a vizsgaidőszak utáni egy hétben). Ha az előzetes tárgyfelvétel során nem jelentkezik a következő félév kurzusaira, még lesz rá lehetősége a regisztrációs időszakban. Azonban előfordulhat, hogy a regisztrációs időszakban már csak korlátozottan állnak rendelkezésre helyek a kurzusokon, vagyis pl. csak kedvezőtlenebb órarendi időpontok közül válogathat. 56. § (12)
>> A vizsgaidőszak lezárása után kerül sor az átsorolásokra. Ha ön önköltséges és jó eredményeket ért el az utolsó két félévében, esélye van bekerülni állami ösztöndíjas helyre. Az állami ösztöndíjas helyeket meg kell pályázni, a lehetőségről minden hallgatót Neptun-üzenetben értesítünk. Ezért érdemes nyáron is figyelnie a BGE-től érkező üzeneteket. (Az átsorolásról bővebb információt itt találhat.) 88. §
Solution by Sense/Net | Powered by Sense/Net ECM