Keresés:
Események
«2020. szeptember»
HKSzeCsPSzoV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930

Tájékoztató a koronavírusról
2020.09.01

Jelenleg érvényben lévő rektori-kancellári közös utasítás a járványügyi rendelkezésekről itt olvasható.

 

Az új koronavírus által okozott járvány továbbra is terjed. Az Egyetemen fokozottan ügyelünk hallgatóink és munkatársaink biztonságára ezért fokozott óvintézkedéseket alkalmaznunk. Ezek kialakítása során a saját elmúlt félévi tapasztalataink mellett figyelembe vettük az ITM által augusztus 31-én közzétett ajánlást. Mindannyiunk érdeke és egyben felelőssége, hogy az óvintézkedéseket betartsuk és vigyázzunk egymásra!

Köszönjük az együttműködést!

Hogyan kezdődik a félév? Mire számíthatunk az oktatásban?

Szeptemberben a tervek szerint hibrid oktatási módszerrel kezdünk, de ha az adott helyzet megköveteli, azonnal és teljes körűen tudjuk folytatni a félévet digitális formában is. Az alapelv ugyanaz, mint tavasszal volt: hallgatóinkat nem érheti hátrány a járványügyi intézkedések miatt.

A korábbi tájékoztatónak megfelelően az alábbiak a főszabályok:

–        Nappali munkarenden az 50 főnél nagyobb létszámú előadásokat online formában tartjuk meg.

–        Az 50 főnél kisebb létszámú előadásokat, illetve a kis létszámú gyakorlatokat jelenléti oktatás formájában szervezzük a távolságtartási és a higiéniai követelmények betartásával.

–        Levelező munkarenden az oktatás fő szabályként online formában történik. Kérjük ugyanakkor, hogy biztosítsák a személyes konzultáció lehetőségét.

–        A tantermekben a maszkviselés kötelező, ahogyan a hallgatók közti 1,5 méteres távolság megtartása is. 

–        Az egyetemi épületek tantermen kívüli helyiségeiben (folyosók, tanszéki és ügyfélszolgálati irodák, tankonyhák, tanéttermek, laboratóriumok, számítógéptermek, mellékhelyiségek) a maszk viselése kötelező.

Be kell-e járni az irodába, biztonságos-e az irodai munkavégzés?

Az elmúlt hónapokban számos tapasztalatot szereztünk a távolról/otthonról történő munkavégzés („home office”) lehetőségeiről, eredményességéről, előnyeiről és hátrányairól. A tapasztalatokat kiértékeltük, a pozitívumokat járványhelyzettől függetlenül igyekszünk alkalmazni a továbbiakban is.

A járványügyi korlátozások enyhítésével párhuzamosan már a nyáron megkezdtük a fokozatos visszatérést az irodákba, melyet a BGE részéről több biztonsági intézkedés előzött meg, például fertőtlenítő kézmosószerek beszerzése, valamint fertőtlenítő takarítások. Jelenleg is érvényben van a távolról történő alkalmi munkavégzés szabályaira vonatkozó 2/2020 (III. 10.) rektori-kancellári közös utasítás, amely meghatározza az otthoni munkavégzésben eltölthető napok számát. Ez a nem oktatói, kutatói, tanári munkakörben foglalkoztatott közalkalmazottak esetében havi hét munkanap. Az oktatói, kutatói, tanári munkakörben foglalkoztatott kollégákra a fenti utasítás hatálya nem terjed ki. Esetükben a munkahelyi vezetők határozzák meg a munkavégzés rendjét.

Miután a járvány még nem ért véget, ezért bizonyos óvintézkedéseket folyamatosan alkalmazunk: ide tartozik a kötelező maszkviselés, a 1.5 méteres távolság tartása, valamint a szellőztetés és fertőtlenítés is. A biztonságos irodai munkavégzés érdekében a fertőtlenítő kézmosószereket, valamint az irodák folyamatos fertőtlenítő takarítását továbbra is biztosítjuk.

Mi történik, ha megbetegszem? Mit kell tennem?

Továbbra is kiemelten fontos, hogy személyes megjelenéssel járó munkavégzést nem vállalhat, illetve home office esetében is tájékoztasson minket, ha betegség jeleit érzékeli magán, különösen a koronavírus ismert tüneteit. Ezekben az esetekben forduljon háziorvosához, illetve tájékoztassa közvetlen vezetőjét!  

Kérjük, hogy a humanpolitika@uni-bge.hu email címre jelentse be az alábbi eseteket:

- amennyiben igazoltan koronavírussal fertőződött meg

- olyan személy fertőződött meg koronavírussal, akivel egy háztartásban él, vagy akivel közvetlen kapcsolatba került,

-  amennyiben a fenti okokból otthoni vagy kórházi karanténba került.   

Egységvezetőként mi alapján határozzam meg beosztottjaim számára az otthoni és az irodai munkavégzés arányát?

Az otthoni munkavégzésben tölthető napok számáról a 2/2020 (III. 10) rektori-kancellári közös utasítás rendelkezik, mely szerint a nem oktatói, kutatói, tanári munkakörben foglalkoztatott közalkalmazottak esetében nő az otthoni munkavégzésben tölthető napok száma havi hét munkanapra. Ugyanakkor a járványveszély idején a munkahelyi vezetők ettől eltérhetnek az irodák fizikai adottságaira és az egyes kollégák veszélyeztetettségi jellemzőire való tekintettel.

Természetesen a jövőben is igyekszünk tekintettel lenni azon kollégáinkra, akik koruk vagy egészségügyi állapotuk miatt különösen veszélyeztetettek, illetve azokra a szülőkre, akik kisgyermeket nevelnek. Kérjük, hogy forduljanak közvetlen vezetőjükhöz ezzel kapcsolatban.

Kell-e maszkot viselni az irodában és az Egyetem épületeiben?

Az egyetemi épületek tantermen kívüli helyiségeiben (pl. folyosók, tanszéki és ügyfélszolgálati irodák, tankonyhák, tanéttermek, laboratóriumok, számítógéptermek, mellékhelyiségek) a maszk viselése kötelező.

A tantermekben a maszkviselés kötelező, ahogyan a hallgatók közti 1,5 méteres távolság megtartása is. 

A könyvtárakra, illetve a kollégiumokra vonatkozóan külön szabályozás készül, amelyről a későbbiekben adunk részletes tájékoztatást.

Szabad-e szabadság alatt, magánjellegű céllal külföldre utazni?


Kérjük munkavállalóinkat, hogy a külföldi utak tervezésekor számoljanak a meglevő, illetve lehetséges korlátozásokkal, illetve tájékozódjanak az adott országból való hazatérés utáni hatósági előírásokról, intézkedésekről. A közalkalmazott által kezdeményezett utazás utáni otthoni karantén ideje alatt szabadságot kell kivenni, vagy home office keretében kell a munkát végezni, melyről a közvetlen vezetővel szükséges egyeztetni.

Mehetek-e nemzetközi konferenciára ősszel és télen?

A nyári időszakhoz hasonlóan továbbra is érvényes az az alapelv, hogy hivatalos célból a külföldre történő utazás csak különösen indokolt esetben és kizárólag magasabb vezetői (rektori, kancellári vagy dékáni) engedély alapján lehetséges. Kérjük, hogy egyeztessenek nemzetközi partnereikkel és támaszkodjanak az online megoldásokra a találkozók esetében.

Hívhatok-e nemzetközi vendégeket (most és ősszel és télen)?

A jelenleg hatályos szabályozás, vagyis járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól szóló 408/2020. (VIII. 30.) Korm. rendelet szerint nem magyar állampolgár személyforgalomban Magyarország területére – törvényben vagy kormányrendeletben meghatározott kivétellel – nem léphet be. A kivétel szabályok alapján kizárólag „az olyan üzleti célú tevékenység vagy egyéb munkavégzés, amelyek indokoltságát központi kormányzati igazgatási szerv, önálló szabályozó szerv vagy autonóm államigazgatási szerv meghívólevelével igazolja” esetén engedélyezheti a rendőri szerv a kérelmező beutazását.

Szervezhetek meetinget akár külsős meghívásával? Ha igen, milyen létszámmal engedélyezett?

A személyes érintkezések csökkentése érdekében a találkozók megszervezése továbbra is online formában javasolt.  Amennyiben mindenképpen szükséges a személyes jelenlét, kérjük a maszkviselést, a biztonsági alapelvek, és a távolságtartás maximális betartását.

Munkavállalóként mire kell figyelnem a munkahelyemen?

Továbbra is javasoljuk a személyes találkozók, megbeszélések helyett az online megoldásokat. Az Informatikai Osztály mindenben segíti ezt a működést, kérjük, forduljanak hozzájuk bizalommal!

A legfontosabb szabály a kötelező maszkviselés és hogy továbbra is fokozottan figyeljünk a higiéniai szabályok betartására.  A fertőzés megelőzésének legfontosabb módja a gyakori, alapos szappanos kézmosás.

Szervezhetek-e rendezvényt a BGE épületeiben?

Az oktatáshoz közvetlenül nem kapcsolódó rendezvényeket csak kivételesen indokolt esetben lehet megtartani. A közvetlen személyes kontaktust igénylő programok szervezését kerülni kell.

Az Egyetem épületeiben rendezvény abban az esetben tartható, ha annak szervezője írásban nyilatkozik az egészségügyi és egészségvédelmi követelmények, illetve előírások betartásáról, illetve a résztvevőkkel való betartatásáról. Az ezzel járó esetleges többletköltségeket a rendezvény szervezőjének kell vállalnia. A tanszéki, intézeti és kari rendezvényeket a dékán, az egyetemi szintűeket a rektor előzetesen engedélyezi.

A BGE épületrészeit ki lehet-e adni? Ha igen, milyen feltételekkel?

További rendelkezésig a BGE helyiségeinek tömegtartózkodás céljára szolgáló (sport cél, nyári tábor, továbbképzés, találkozó stb.) bérbeadására vonatkozó szerződés nem köthető. Kisebb létszámú rendezvény egyedi engedéllyel befogadható, a fenti javaslatban szereplő intézkedések betartatása mellett.

A tankonyha kiadható-e bérbe, vagy biztosítható-e helyszínként versenyfelkészülésre?

Jelen kérdésre is a fentiekben rögzítettek az irányadók.


Hallgatóknak szóló tájékoztató ITT érhető el.

 

Scroll down for English >>>

Hangsúlyosan indokolt továbbra is a higiéniai szabályok, különösen a rendszeres és alapos kézfertőtlenítés fokozott betartására történő figyelemfelhívás. A helyes, fertőtlenítő kézmosás szabályairól a Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapján több infografika is megtalálható.

Az alábbi esetekben különösen fontos az alapos kézmosás (vagy kézfertőtlenítés):

  • munkahelyre,
  • oktatási-nevelési intézménybe vagy otthonába való megérkezés után,
  • tömegközlekedéssel történő utazás után,
  • ételkészítés előtt, étkezés előtt és a mellékhelyiség használata előtt és után.
  • köhögéskor, tüsszentéskor zsebkendővel takarja el orrát és száját, a használt zsebkendőket azonnal helyezze a táskájába, zárható szemeteszsákba, vagy dobja ki, majd alaposan mosson kezet.
  • Gyakran mosson kezet meleg vízzel és szappannal, különösen orrfújás és a zsebkendő kidobása után.
  • rendszeresen tisztítsa meg a gyakran használt tárgyakat, gyakran érintett felületeket (asztal, kilincs, mobiltelefon stb.)
  • kerülje a zsúfolt helyeket különösen a zsúfolt zárt helyiségeket. Tartson minimum 1-2 m távolságot más személyektől.
  • kerülje a kézfogást, továbbá kerülje a szemek, az orr és a száj érintését. Mások arcához se érjen.
  • fordítson fokozott figyelmet immunrendszere erősítésére. Szellőztessen gyakran, fogyasszon elegendő vitamint, mozogjon rendszeresen a szabadban.  
  • Kerüljük a kontaktust lázas beteggel.
  • Lázas megbetegedés esetén azonnal forduljunk orvoshoz.
  • Kerüljük a nyers vagy nem megfelelően hőkezelt állati eredetű élelmiszer fogyasztását.

Hasznos linkek:

Vigyázzunk egymásra és magunkra!

Köszönettel,

BGE

 

English >>>

We would also like to call on all members of our community to pay greater attention to compliance with hygiene rules. For this you should read the WHO recommendations (found here), but below please find some helpful tips: 

  • Wash hands frequently and thoroughly with soap.
  • In case of sneezing and coughing, use a handkerchief, then wash hands again.
  • Avoid handshaking and hugging.
  • Avoid contact with anyone who has a fever
  • Seek medical attention immediately if you have a fever.
  • Avoid consuming raw or improperly heat-treated foods of animal origin. 

Useful links:

Let us take care of each other and ourselves!

Thank you,

Budapest Business School


Kapcsolódó tartalmak
Solution by Sense/Net | Powered by Sense/Net ECM