B33 Kosárlabda MEFOB
Hatalmas eredményt ért el a BGE férfi kosárlabdacsapata a 2025-ös MEFOB B33 bajnokságban. A június 14-én megrendezett nagydöntőben bronzérmesek lettek, ezzel lezárva egy kimagasló szezont.
A csapat az idény során 14 mérkőzést játszott, melyből 12-t megnyert. Így a legjobb pontszámmal, elsőként vágtak neki a június 14-ei döntőnek, ahol végül a 3. helyet szerezték meg.
1. forduló – I. helyezés 🥇
2. forduló – III. helyezés 🥉
Döntő – III. helyezés 🥉
Csapat Tagjai:
Arnóczi Áron
Horváth Ádám
Kelemen Ádám
Kincses Barnabás
Csapatvezető: Székely LászlóFotó és forrás: Székely László
Legjobb helyezését érte el a BGE női kézilabda csapata a MEFOB-on
Nagy reményekkel várta a női csapat a Győrben megrendezésre került négyesdöntőt, ahova idén először jutott be egyetemünk valamelyik csapata. Az elődöntőben a PTE volt az ellenfél, ahol a mérkőzés elején mindkét csapat idegesen kezdett és sajnos 20 perc után 7-1 állt az eredményjelzőn a pécsiek javára. Innen valamelyest szorosabban alakult a hátralévő 10 perc, így a félidőre 11-6-os eredménnyel vonultak a csapatok. Sajnos a játék képe a második félidőre sem változott meg, így hősies küzdelemben végül vereség lett a vége.
A bronzmérkőzésen a végső győzelemre is esélyes Testnevelési Egyetem volt az ellenfél, akik már a mérkőzés elején jelezték, hogy itt ők ma bronzéremért jöttek. Ez a mérkőzés is hasonlóan alakült, mint az elődöntő, sok kihagyott helyzet megbosszulta magát, így végül 4. helyen zárt a BGE.
Csapat tagjai: Éles Enikő, Lukács Kata, Pozsgai Berta (kapusok), Ancsin Krisztina, Balogh Vivien, Bojtok Anna, Dancsó Dorottya, Dömötör Virág, Moharos Andrea, Marik Dalma, Pátrovics Netti, Takács Kata, Timár Szonja
Edző: Kemény Andrea
Csapatvezető: Pécsi Péter
Vivó MEFOB – hatalmas sikerekkel
Szekeres Laura - tőr 3. helyezett
Tabajdi Zsombor - tőr 5. helyezett
Noseda Szabolcs - kard 6. helyezett
Komló Zoltán Márton - kard 8. helyezett
Kard további helyezések:
Karácsony Márton 17., Hunyady Bendegúz 20., Román Ágoston 22.
Bálind Bence-párbajtőr 5. helyezett
Mézinger Márton-párbajtőr 8. helyezett
Párbajtőr további helyezettek:
Cseke Balázs 18., Sztankovics György 27. (72 fős mezőnyben)
Lányoknál: Miskó Dorina 12., Kovács Enikő 31., Pogány Rebeka 35.
BGE férfi párbajtőr csapata nagyon erős, korosztályos világbajnokokkal teli mezőnyben győzelemmel fejezte be a mai versenyt a harmadik helyért vívott csatában, így a dobogó 3. fokára állhatott fel: Bálind Bence, Cseke Balázs, Mézinger Márton és Sztankovics György
BGE "A" férfi kardcsapata érmet szerzett: Noseda Szabolcs, Komló Zoltán Márton és Karácsony Márton
BGE "B" férfi kardcsapata 6. helyen végzett: Hunyady Bendegúz, Román Ágoston, Varga Zalán
Végül az universitas váltóban érmet nyert a BGE vegyes csapata: Kovács Enikő kard, Miskó Dorina párbajtőr, Szekeres Laura tőr, Noseda Szabolcs kard, Sztankovics Gyuri párbajtőr és Tabajdi Zsombor tőr, amely nem jöhetett volna létre Kovács Enikő alapvetően párbajtőrvívó bátorsága nélkül és Noseda Szabi gyorstalpaló kard oktatása révén, illetve Hunyady Bendegúz felszerelése nélkül.
Összesítésben az összes egyetem közül az ELTE után BGE a II. helyen zárta az egyetemi bajnokságot.
Csapatvezető: Nagy Szilvia
Fotó és forrás: Nagy Szilvia
Birkózó MEFOB
Női 59 kg
2. hely – Sipos Boglárka
Szabadfogás
1. hely – Rosz Roland (92 kg)
2. hely - Kisberdó Balázs (97 kg)
2. hely – Nagy Bence (65 kg)
5. hely – Edvin Gremsberger (125 kg)
Kötöttfogás
1.hely - Märtz Norbert (77 kg)
2. hely - Kisberdó Balázs (97 kg)
5. hely – Edvin Gremsberger (130 kg)
Amatőr
6. hely - Szklenár Zsombor (90 kg)
8. hely - Rózsa Máté (80 kg)
Sárkányhajó túra beszámoló 2025. május
A mostoha időjárás ellenére, az idei évben is megrendeztük a BGE-s Sárkányhajó túrát a Dunán. Az esős idő sem rettentette el hallgatóinkat és kollégáinkat, így közel 90 bátor evezőssel, 3 hajóval szálltunk vízre és vidám hangulatban dobok ritmusára feleveztünk a Gödi Homokszigetre. Itt pancsolás helyett tábortüzet raktunk, ami mellett melegedtünk. Egy másik tűznél pedig a PSZF SE jóvoltából Nagy Szilvia tanárnő és Klinkó Attila tanárúr vendégül látta hallgatóit bográcsban főtt virslivel. Míg főtt az ebéd többen röplabdáztak, elmentek sétálni az ártéri erdőbe. Visszafelé rövid, de kemény verseny keretében mérte össze tudását a 3 hajó legénysége, melyben mindnyájan jól elfáradtunk.
Összességében egy vidám, sportos programot zárhattunk minden résztvevő megelégedésére.
Folytatás lesz mindenképp!
Húszévesen futotta körbe a tavat, ezzel az idei Ultrabalaton legfiatalabb teljesítője lett a BGE-n tanuló Kuzsmiczky Péter.
“Nagy mérföldkő ez, régóta készültem már rá. Tavaly is ott voltam egyéniben az Ub-n, de akkor sajnos gyomorproblémák és a helytelen frissítés miatt százharminchét kilométer után fel kellett adnom a versenyt. Most sokkal felkészültebben és fegyelmezettebben vágtam neki, rengeteget tanultam a tavalyi próbálkozásból. Belgiumban élek, az egyetem és a munka mellett nem sok időm marad a futásra, ha egy héten hatvan-hetven kilométert edzek, az már jónak számít. A felkészülés alatt igyekeztem a kirakós minden darabját apránként a helyére tenni. A hosszabb futásaimon tudtam tesztelni mindazt, amit az Ultrabalatonon alkalmazni tudtam. A frissítésen változtattam, ezúttal semmi szilárdat nem vittem be harminc órán keresztül, csak komplex szénhidrátfolyadékot, valamint só- és ammóniát semlegesítő tablettát.” - mondta Péter
Két héttel az Ultrabalaton előtt még a Rotterdam Maratont teljesítettem, ami remekül sikerült, így bizakodva vártam a Balaton-kört. Mindenképpen úgy akartam felépíteni a futásom, hogy az első száz kilométer mindenféle probléma, sérülés nélkül menjen, majd onnantól kezdődjön el igazán a verseny. Egyetlen nagyobb holtpontom volt, mégpedig százhúsz és százhatvan kilométer között, ez a negyven kilométer kifejezetten nehézre sikeredett. Kijött a fáradtság, többször belesétáltam, sőt, sokszor el is aludtam menet közben. Aztán muszáj volt egy negyvenperces alvást beiktatnom, ami után elég nehéz volt ismét nekiugrani, de húsz kilométer megtételét követően ismét elkaptam a fonalat. Érdekes, mert az utolsó harminc kilométer teljesen rendben volt, azon gondolkodtam a célba érkezéskor, hogy akár még tovább is tudtam volna menni. Az egész családom kísérőként rengeteget segített az úton. Tudom, hogy fejben és fizikailag is erős vagyok, de velük bármire képes lehetek. Az út során a szurkolók és futók kölcsönös buzdítása is kulcsszerepet játszott a teljesítésben.
Képek és forrás: https://www.csupasport.hu/futas/motivalta-a-rajtszama-erot-meritve-a-tavalyi-feladasbol-iden-mar-teljesitette-az-ub-t-90700/
Világkupa bronz a kardcsapattól
A csapat összeállítása ezúttal a 2022-ben világbajnok együttesével megegyező volt, azaz Szűcs Luca, Battai Sugár, Pusztai Liza és Katona Renáta vívott.
A legjobb 16 között léptek először pástra a magyarok és könnyed, 45-26-os győzelmet arattak az üzbégek felett. Ezt követően 45-40-re verték az amerikaiakat, majd az elődöntőben 45-30-ra kikaptak a franciáktól.
Végül a bronzmérkőzésen Battaiék simán, 45-23-ra verték az ukránokat. A szakág idénybeli utolsó világkupáján 19 csapat indult. Az egy nappal korábban véget ért egyéni versenyben a magyarok közül Szűcs szerepelt a legjobban, bronzérmet szerzett, de Battai is eljutott a negyeddöntőig, végül hatodik lett.