2025. szeptember végén lezárult a négy egyetem közös munkájával megvalósított "A 21. századi soft skillek fejlesztése a karrier-tanácsadásban (V4-es tapasztalattranszfer)" című projekt, melyet a Visegrádi Alap támogatott.
A projekt főpályázója a České Budějovice-i Dél-Csehországi Egyetem volt, projektpartnerként a BGE mellett a nyitrai Szlovák Mezőgazdasági Egyetem és az Örmény Nemzeti Agrártudományi Egyetem vett részt a megvalósításban.
A három V4-országbeli egyetem soft skill modulokat hozott létre az örmény egyetem karrierközpontja számára, közös tréningeket és képzéseket tartottak a szakembereknek, és értékelték az örmény partner karrier-tanácsadási szolgáltatásait. A sikeres karrierépítéshez szükséges soft skillekről, és az intézmények hallgatói körében végzett kérdőíves kutatásról monográfia készült.
Szeptember utolsó hétvégéjén a BGE adott otthont a projektzáró találkozónak, ahol a nemzetközi tudáscserét követően jövőbeli együttműködések tervezésére is sor került.
