BGE PSZK - Bagolyvár úti Kollégiuma
Az 1982-ben épült, 1984-ben átadott intézményt az akkori Pénzügyi és Számviteli Főiskola és a Külkereskedelmi Főiskola építtette.
A Kollégiumi Bizottság (KOB) irányítja két közgyűlés között a hallgatók kollégiumi életét. E kilenctagú csapat az alapszolgáltatásokon túl ápolja a kollégiumi hagyományokat, és egyéb szolgáltatásokat biztosít (az aktuális eseményekről a Kollégium Facebook-oldalán olvashatnak a hallgatók).
Az Egyetem/Kar állami és gazdasági vezetésével kialakított jó kapcsolat egyik alappillére annak, hogy e bentlakásos intézmény épüljön és fejlődjön. A KOB véleményének figyelembevételével nagy gondot fordítunk a javításokra, felújításokra és fejlesztési elképzelésekre is. Fontos szempont számunkra a minőségbiztosítás kérdése, ennek folyamatos figyelemmel kísérése, melyet az önkormányzat véleményének kikérése mellett fórumok és felmérések segítségével kívánunk szinten tartani.
Ugyanúgy törekszik a hallgatók szakmai gyakorlatán túl, a nyári időszakban (július - augusztus), a Budapesten dolgozni vágyó kollégistáknak is szálláslehetőséget biztosítani.
Úgy érezzük, hogy a Kollégium optimális lehetőségeket nyújt mind hallgatóink, mind vendégeink számára.