Keresés:
Események
«2017. augusztus»
HKSzeCsPSzoV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031

Agora

Előszó helyett

Köszöntöm az olvasót, abból az alkalomból, hogy most egy külsőre-belsőre megújult „Agorá"-t tarthat a kezében!

Mi változott meg?

A borítón erőteljesebb lett Karunk színe, a kék, a klasszikus oszlopsorok helyett pedig az Alkotmány utcai impozáns főépület látványában gyönyörködhetünk.

Más lett az alcím is: „kulturális-tudományos" folyóirat volt eddig, most pedig tisztán „tudományos", utalva ezzel a változás lényegére, vagyis arra, hogy a tudományosság szigorúbb kritériumai szerint jártunk el a tanulmányok megválogatásában.

Biztos vagyok benne, hogy mindnyájunknak hiányozni fog a kulturális rovat, a versek és a színes útleírások!

Ennek ellenére, a szerkesztőbizottság úgy gondolta, hogy az Agora nyújtotta lehetőségek által, Karunk megnövekedett tudományos potenciáljának meg kell jelennie a felsőoktatási intézmények körében, olyan színvonalon, hogy azt a hazai tudományos közélet és a doktori iskolák is elfogadják.

Ennek érdekében mind a formai, mind a tartalmi követelményeket ehhez a mércéhez igazítottuk, leendő szerzőink számára útmutatóként elérhetővé tettük, csakúgy, mint a lektori bírálati szempontrendszert - hiszen a tanulmányok csak két szakmai lektor ajánlására  kerülhetnek be a kiadványba, illetve, ha átmentek a szerkesztőbizottság szűrőjén is. A cikkekhez magyar és angol nyelvű absztraktot kértünk, valamint szerzői nyilatkozatot, miszerint az adott írás sehol máshol nem került még publikálásra.

Szeretnénk, ha a feltételek szigorítása a tudományos színvonal emelkedését eredményezné, és azt, hogy egyfajta presztízst jelentsen bekerülni a folyóirat szerzői közé.

Szeretnénk, ha az a szakmai profilbeli gazdagság, amelyet Karunk képvisel, annak minden területe megjelenne kiadványunkban.

E kötetben turisztikai, vendéglátás-etikai és attitűd vizsgálatok, gazdasági-matematikai elemzések találhatók, és nem utolsósorban olyan témákról is tájékozódhatunk, hogy miképp ábrázolja a matematikusokat a média, vagy éppen a golfozás rejtelmeibe kaphatunk betekintést.

Varietas delectat - a változatosság gyönyörködtet!

Változatosság és szigorú tudományos színvonal - ezt szerettük volna egyszerre szem előtt tartani!

Az Agora 8. kötete ez, feltétlenül jár tehát a köszönet és elismerés a volt főszerkesztőnek,  Dr. Hamar Farkasnak, hogy lelkiismeretes munkájának köszönhetően - az Alma Mater jogutódjaként - újra éledt kari folyóiratunk.

Az új főszerkesztőnek, Dr. Kovácsné dr. Székely Ilonának pedig sok sikert kívánok további munkájához!

Solution by Sense/Net | Powered by Sense/Net ECM