Keresés:
Események
«2019. december»
HKSzeCsPSzoV
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031

TDK Workshop a KVIK-en
2019.05.20

2019. május 20-án első alkalommal került megrendezésre a KVIK-en a „Tehetséget gondozunk, közösséget építünk” TDK Workshop a Nemzeti Tehetségprogram hazai Tudományos Diákköri műhelyek és rendezvényeik támogatására kiírt pályázatának támogatásával.

A Workshopon első részében az érdeklődők megismerkedhettek a TDK-val, mint a tehetséggondozás egyik alappillérével, a dolgozat elkészítésének folyamatával, valamint a TDK-n való indulás legfontosabb mérföldköveivel.

Ezt követően a Kari Könyvtár vezetője, Bakonyi Andrea mutatta be a Könyvtárat, majd a tanszékek TDK felelőseinek bemutatkozása következett. Ők beszéltek a tanszékeken folyó tudományos tevékenységekről és a tanszékek által gondozott TDK témákról.

Először az alapozó- és nyelvi tanszékek mutatkoztak be, hiszen velük találkoznak legkorábban a hallgatók. A tanszékeket Dr. Szabóné dr. Erdélyi Éva, Dr. Pál Ágnes és Dr. Vágány Judit képviselte. Ezt követően a szakirányokat gondozó tanszékek TDK felelőseinek bemutatkozására került sor Keszei Barbara, Debreceni János, Dr. Kovács András és Sipos Erika előadásán keresztül.

A Workshop második részében az OTDK-n induló hallgatóink mutatkoztak be. Szántó Péter, Tóth Tímea és Fazekas Bence OTDK prezentációjukat mutatták be és meséltek tapasztalataikról, majd Kiss Brigitta és Herczeg Miklós osztotta meg gondolatait és élményeit az intézményi és az országos Tudományos Diákköri Konferenciáról az oda vezető útról. Biztatták a résztvevőket, hogy írjanak dolgozatot és induljanak a megmérettetésen, ahol rengeteg tudást és tapasztalatot szerezhetnek.

Sebesi Petra írásban osztotta meg tapasztalatait. Álljon itt néhány gondolat tőle: „Én személy szerint amellett, hogy rengeteg tapasztalatot szereztem a szakmával és magammal kapcsolatban is, talán még fontosabbnak tartom azt, hogy a dolgozatom által értékes embereket ismerhettem meg, legyen szó szakemberekről vagy TDK-t író hallgatókról. Örök élmény marad mind az intézményi TDK, mind a pécsi OTDK, ahol 3 nap alatt a kart képviselő csapat ténylegesen csapattá formálódott és együtt izgultuk végig egymás előadásait… Soraimat a szakkollégium szlogenjével zárnám, ami a TDK-ra vonatkoztatva is teljesen megállja helyét: „több lehetsz tőle”!”

A következő intézményi TDK időpontja 2019. november 28, helyszíne a PSZK.

Szép nyarat és jó pihenést kívánunk!

 

 

 A Workshop a Nemzeti Tehetségprogram hazai Tudományos Diákköri műhelyek és rendezvényeik támogatására kiírt pályázatának támogatásával valósult meg (NTP-HHTDK-18-0058).





Solution by Sense/Net | Powered by Sense/Net ECM