Keresés:
Köszöntő

Kedves Hallgatók!

Örömünkre szolgál, hogy a BGE KVIK Erasmus irodájának honlapján köszönthetjük Önöket.

Ahogy az Önök számára is ismert, az Erasmus+ program a felsőoktatásnak teremt pályázati lehetőségeket, alkalmat kínál az Európai Uniós tagállamok oktatási intézményeinek együttműködésére. A programot a neves filozófusról, teológusról, humanistáról, Rotterdami Erasmusról (1465-1536) nevezték el.

Az Erasmus+ a hallgatók és tanárok mobilitását segíti elő Európában, ezzel alapot adva a jövőbeli sikerekhez az oktatás és a szakmai munkavégzés során. Mint az Európai Bizottság sikerprogramja már több mint három millió hallgató és tanár tanulmányait és szakmai gyakorlatát támogatta létrehozása óta.

Egyetemünk hallgatói közül is több ezren vettek már részt az Erasmus+ keretein belül részképzésen és szakmai gyakorlaton, melyek során egy félévet vagy egy teljes évet töltöttek el egy másik ország intézményében, szerezve sok-sok tapasztalatot, kötöttek életre szóló barátságokat, vagy tértek vissza az adott országba tanulmányaik befejezése után. Van valami, amiben egységes az Erasmus+ mobilitás résztvevőinek véleménye: segíti a tanulmányok utáni munkahelyhez jutást, egy életre szóló élményt ad.

Az Erasmus+ program keretében jelenleg 19 ország 58 társintézményébe juthatnak el hallgatóink.

Minden hallgatónkat arra bátorítom és bíztatom, hogy lépjen be az Erasmus világába, tapasztalja meg azokat a lehetőségeket, melyeket a program kínál a hallgatók és tanárok számára.

Az Erasmus+ mellett hallgatóinknak lehetőségük van megpályázni a Campus Mundi és CEEPUS mobilitási ösztöndíjakat is, melyről bővebb információt talál honlapunkon, illetve Erasmus irodánk készséggel áll rendelkezésükre.

Nyírő Katalin és Tóth József Dániel


Solution by Sense/Net | Powered by Sense/Net ECM