Keresés:
Események
«2020. szeptember»
HKSzeCsPSzoV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930

Fogyasztóvédelmi tanulmány
2020.01.31

Dr. Hámori Antal egyetemi docens az „A” kategóriás Jog-Állam-Politika nevű tudományos folyóirat legutóbbi számában Az Fgytv. békéltető testületet és fogyasztóvédelmi politikát is érintő 2019. évi módosításának kritikája. A fogyasztóvédelem fel-, illetve leértékelődése? címmel jelentetett meg tanulmányt, amelyben a Vendéglátás Tanszék oktatója részletesen kifejti, hogy a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (Fgytv.) 2019. évi módosítása – a fogyasztóvédelemért felelős minisztert „középpontba” állítva, a vállalkozói érdekek képviselőinek befolyását erőteljesen növelve, a fogyasztóvédelmi egyesületek szerepét nagy mértékben csökkentve – igen jelentős, alapvető változásokat hozott: a fogyasztóvédelmi jogszabályok végrehajtásáért felelős nemzeti hatóságok közötti együttműködésről és a 2006/2004/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2017. december 12-i (EU) 2017/2394. európai parlamenti és tanácsi rendelettel kapcsolatos rendelkezések mellett koncepcionálisan érintette – „felértékelve” – a békéltető testület szabályozását és – „leértékelve” – a „fogyasztóvédelmi politiká”-t; a tanulmány e kétirányú módosítást, a miniszter reflektorfénybe helyezését, a kamara és az MKIK előre törését – a fogyasztók védelme érdekében, javaslatokkal – veszi górcső alá.


Solution by Sense/Net | Powered by Sense/Net ECM