Keresés:
Események
«2020. május»
HKSzeCsPSzoV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Vendéglátós hallgatók közreműködtek a NÉBIH közétkeztetési versenyén
2018.02.14

Február 9-én a HUNGEXPO területén, a SIRHA kiállízás ideje alatt rendezték meg a NÉBIH közétkeztetési versenyét, ahol a 2016-os első részvétel után immár hagyományt teremtve, ismét a BGE hallgatói segítetettek lebonyolítani a versenyt. Hallgatóink, a tőlük megszokott profizmussal ismét emelték a rendezvény színvonalát. A pincér segítőkön kívül, itt a szakács szakma iránt érdeklődő hallgatók is lehetőséget kaphattak, a versenycsapatok harmadik commis-ja, segítőjeként. Egyetemünk hallgatói, Csukás Norbert, Tóth Attila, és Varga Péter derekasan álltak helyt ebben a pozícióban is. Zoltai Anna, a NÉBIH Vendéglátás és Étkeztetés Felügyeleti osztályának vezetője, egyben a verseny főszervezője az eredményhirdetésen kiemelten köszönte meg minden segítő munkáját.



Mivel a rendezvényeken részt vevő hallgatók nagy része még csak másodéves, felkészítőjük, Tóth Gábor reményét fejezte ki, hogy az elkövetkező években még nagyon sok kiváló szakmai programon dolgozhat majd együtt a kitűnő hallgatói kollektívával, ahova bármikor jöhetnek az karról  a vendéglátó szakma iránt érdeklődő, motivált fiatalok.