Keresés:
Események
«2019. november»
HKSzeCsPSzoV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930

2019. júniusi sajtómegjelenések

BGE: az intézmény még hangsúlyosabbá válna a következő öt évben
A Budapesti Gazdasági Egyetem fokozni kívánja az intézmény nemzetközi beágyazottságát és versenyképességét a közép-európai régiós felsőoktatási térben. Az alkalmazott kutatások intenzív folytatását, az oktatási kínálat minőségalapú fejlesztését és a versenyképesség növelését jelölte meg célként Heidrich Balázs, a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) rektora, akit az államfő újra, öt évre nevezett ki a felsőoktatási intézmény élére július 1-jével. Mindezek mellett a hallgatói életút-menedzsment rendszerének fejlesztésével, továbbá a nemzetközi akkreditációk megszerzésével kívánjuk biztosítani a megfelelő feltételeket a BGE hallgatói számára – fejtette ki a régi-új rektor. Az alkalmazott kutatások folytatását lehetőség szerint üzleti partnereikkel szövetségben képzelik el. A fenntarthatóság eddig is tevékenységük fókuszában volt, és a jövőben is hangsúlyos lesz a felelős oktatás és a téma kutatása. A régióban vezető intézménnyé kívánnak válni ezen a területen. Emellett fokozni kívánják az egyetem nemzetközi beágyazottságát és versenyképességét a közép-európai régiós felsőoktatási térben. 

További megjelenések:
Bama.huBaon.huBeol.huBoon.huDuol.huEduline.huFeol.huFlagmagazin.hu
Haon.huHeol.huHirado.huITBusiness.huKemma.hu, Kossuth Rádió-Jó reggelt, Magyarország!-2019.06.11.
News4business.huNovekedes.huMagyarnemzet.huOrigo.huSonline.huSzon.hu
Szoljon.huTeol.huVaol.huVeol.huWebradio.huZaol.hu

 

Újabb öt évre Heidrich Balázs a Budapesti Gazdasági Egyetem rektora
Július 1-től továbbra is az eddigi rektor irányítja a Budapesti Gazdasági Egyetemet, miután az államfő újabb öt évre Prof. Dr. Heidrich Balázst nevezte ki az intézmény élére. A rektor az alkalmazott kutatások intenzív folytatását, az oktatási kínálat minőségalapú fejlesztését és a versenyképesség növelését jelölte meg célként az elkövetkező időszakra.
Az M1 interjúja az alábbi linken 07:43-tól megtekinthető.

 

Együttműködési megállapodást kötött a BGE és a Pozsonyi Közgazdaságtudományi Egyetem
A V4 országok gazdaságai sok hasonló kérdéssel szembesülnek, sok azonos problémára keresik a választ. Ebből adódik, hogy érdemes ezekre a válaszokat közösen keresni. Ezen alapul a gazdasággal foglalkozó egyetemek együttműködése és ennek jegyében kötött múlt héten megállapodást a Budapesti Gazdasági Egyetem és a Pozsonyi Közgazdaságtudományi Egyetem.
A témában készült interjú Prof. Dr. Heidrich Balázzsal, a BGE rektorával az alábbi linken 08:33:00-tól meghallgatható.

 

Mit kell tudni a Középiskolások Egyetemi Innovatív Versenyéről?
A BGE országos pályaorientációs programjának keretében megvalósult és februárban sikerrel záruló Középiskolások Egyetemi Innovatív Versenyén (KEVIN) összesen több mint 100 csapat 400 diákja indult. A kecskeméti és dunaújvárosi kétfordulós döntő első helyezettjei egy stresszfelismerő- és tanácsadó alkalmazást fejlesztő csapat, illetve egy olyan nemzetközileg elismert szervezet megalapítását kitaláló csapat, mely ingyenesen biztosítana kapcsolatot külföldi gimnazisták között online és személyes úton egyaránt.
A győztes csapattagok a PREZI székházban egy céglátogatással egybekötött élménynappal gazdagodtak, illetve értékes tárgynyereményekben részesültek. Az M5 Novum című műsorának stábja április elején elkísérte a győztes csapatokat a PREZI székházába és a KVIK-re, ahol a diákok mellett Dr. Dietz Ferenc, a BGE kancellárja is nyilatkozott a versenyről.
Az élménynapon forgatott riport az alábbi linken 07:33-tól megtekinthető.

 

Elérkeztek a hazai cégek a generációváltás időszakához, azonban a felnőtt gyermekek sok esetben nem vállalják a családi cég vezetését. Mi lesz a vállalkozásokkal, ha nincs utánpótlás? 
Elérkeztek a hazai cégek a generációváltás időszakához, azonban a felnőtt gyermekek sok esetben nem vállalják a családi cég vezetését. Mi lesz a vállalkozásokkal, ha nincs utánpótlás? Milyen nehézségekkel küzdenek a generációváltás előtt álló cégek? Milyen a jó utódlási stratégia? Melyek a tipikus elakadások? Milyen hozzáadott értékkel tudja segíteni a változást egy szakértő tanácsadó? A BGE Budapest LAB Vállalkozásfejlesztési Központ és a K&K Magazin által közösen szervezett májusi Családi vállalkozások napja konferencián körbejárták a lehetséges opciókat.
Az alábbi linken 02:42-től elérhető interjúban Dr. Radácsi László, a BGE Budapest LAB Vállalkozásfejlesztési Központ vezetője is nyilatkozik a témában.

 

Így lehet továbbra is sikeres a családi cég: a generációváltás stratégiája
Kisvállalkozás, multi, világvezető vállalat. Mindegy, melyikről beszélünk, a generációváltás minden cég életében kritikus és aknamezőkkel teli időszakot jelent. Az a tulajdonos, amely az utolsó pillanatig halogatja a vezetőváltás tényét, jelentős hátrányból indul azokhoz képest, akik tudatosan készültek az utódlásra. A HelloVidék cikkében a BGE Budapest LAB Családi Vállalkozás Kutatási Programjának eredményeit is felhasználva összefoglalja, mik lehetnek a cégátadás buktatói, és hogyan lehet átvészelni az elnapolhatatlan vezetőváltást. 

További megjelenés:
Penzcentrum.hu

 

K&K Magazin (28-29. oldal)
A családi vállalkozások generációváltásának témája egyre inkább reflektorfénybe kerül, és egyre több szó esik arról is, milyen nehéz érzelmi problémákat kell megoldani egy-egy ilyen folyamat során. Egyre több az olyan egykori cégalapító, aki immár 50 vagy 60 felett jár, és el kell gondolkodnia azon, miképpen tud tíz éven belül a cég vezetésétől visszavonulni. A K&K Magazin és a BGE BudapestLab Vállakozásfejlesztési Központ által szervezett május 23-i konferencián körbejárták a lehetséges opciókat.

 

Előttem az utódom-A családi vállalkozások generációváltásáról rendezett fórumot a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Zalaegerszegen
Előttem az utódom – sok magyar vállalkozásnak kell szembenéznie a generációváltással. A családi vállalkozások generációváltásáról rendezett fórumot a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Zalaegerszegen. A rendezvényen előadást tartott Mosolygó-Kiss Ágnes, a BGE tanársegédje, team-coach, aki a BGE témában készült 2017-es reprezentatív kutatásának eredményeiről is beszámolt az érdeklődőknek.
A Zalaegerszegi TV Mérleg című műsorába Ágnessel készített interjú az alábbi linken 10:35-től megtekinthető.

 

A banki szféra vagy tervezés és logisztika
A Budapesti Gazdasági Egyetem Gazdálkodási Kara Zalaegerszeg (BGE-GKZ) a szokottnál is több hallgatói sikerről számolhatott be a minap, amikor a szakmai versenyeredményeket és a tudományos diákköri konferenciákon elért helyezéseket vették számba. „A hallgatóink közül a 2018/19-es tanévben többen – kilépve a „komfortzónából” – olyan plusz és kiemelkedő feladatokat vállaltak, amelyekkel a saját ismereteik, tapasztalataik bővítésén és kompetenciáik fejlesztésén túl öregbítették egyetemünk hírnevét is” – mondta Balázsné dr. Lendvai Marietta főiskolai docens, amikor az elismerő okleveket átadó dékáni tanácsülés után.
Zalai Hírlap, 9. oldal, 2019. június 3.

További megjelenés:
Zaol.hu

 

Irány a jövő!
A Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) a Széchenyi 2020 Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program és Magyarország Kormányának köszönhetően közel 1 milliárd forint értékben, egy 11 hektáros barnamezős beruházás során Innovációs és Tudásközpontot létesít zalaegerszegi Gazdálkodási Karán. A projekt révén olyan modern, nemzetközi üzleti környezetet szimuláló oktatási és szolgáltatói terek jönnek létre, amelyek a vállalati együttműködéseken alapuló gyakorlati képzések szakmai koncepciójának megvalósítását szolgálják. Az új, innovatív megoldásoknak köszönhetően bővülhet az Egyetem kutatási hálózata, fokozódhat a zalai térség innovációs képessége, így jelentős mértékben fejlődhet a régió gazdasága. Az új központ jelentőségét növeli a nemrégiben átadott Zalaegerszegi Járműipari Tesztpálya közelsége is, hiszen így az Egyetem közvetlen innovációs tudásbázissá is válhat. A teljes beruházás a 2019/20-as tanév kezdetére készül el.
Balaicz Zoltán polgármester véleménye szerint is rangot ad Zalaegerszegnek mint megyeszékhelynek, hogy milyen a felsőoktatása. A Tudásközpont jövőbeli szerepe és kutatásainak fontossága megkérdőjelezhetetlen, mivel jelentős részük kapcsolódik a Zala Zone Járműipari Tesztpálya fejlesztéséhez és azokhoz a beruházásokhoz, amelyek az elmúlt időszakban elindultak a városban.
Lokál extra - Zalaegerszeg, 8. oldal (2019. június 6.)

További megjelenés:
Zalai Napló (6. oldal)-2019.06.11.

 

Egyre nehezebb megérteni a fiatalok divatját
A RTL Klub Fókusz című műsorában a fiatalok nyári öltözködési szokásait járták körbe. Az összeállításban dr. Németh Tamás, a BGE PSZK főiskolai docense, üzleti etikett és protokoll szakértő is nyilatkozott a témában.
RTL Klub-Fókusz (2019. június 18.)

 

Hogyan tanuljunk idegen nyelvet?
Immár hetedik alkalommal szervezett tudományos nyelvoktatási konferenciát nemrégiben a BGE zalaegerszegi gazdálkodási kara. Dr. Gubán Miklós, a BGE GKZ dékánja köszöntőjében leszögezte, hogy a BGE GKZ számára nagyon fontos a konferencia annak ellenére, hogy tartalmában a kar gazdasági, informatikai profiljától kicsit távol esik. A nyelvoktatás, azon belül a szaknyelvoktatás jelentősége azonban vitathatatlan.
A tanácskozás kezdeményezése dr. Jármai Erzsébet Mária főiskolai tanárnak, a BGE GKZ tudományos dékánhelyettesének hiánypótló ötlete volt és az idén, hogy a felsőoktatási intézményekben 2020-tól már kötelező lesz a nyelvvizsga, még inkább aktuális, főleg, mert a diákok hevesen tiltakoznak ellene, követelik az elhalasztását, állítva, hogy a közoktatásban, különösen vidéken, nem biztosítottak a sikeres nyelvtanulás feltételei. Az egyetem támogatásával hét évvel ezelőtt Regionális párbeszéd az idegennyelv-tanításról címmel szervezték meg itt az első tudományos konferenciát, amely az évek során egyre népszerűbbé vált és az idén Zalai nyelvoktatási konferencia címmel már 4 szekcióban zajlott a tanácskozás. A plenáris előadók sorában a zalaegerszegi felsőoktatási intézménnyel már 30 éve kapcsolatban álló IanRoy Clark grazi egyetemi tanár, dr. Révay Valéria, a Pannon Egyetem docense és dr. Veresné dr. Valentinyi Klára, a Szent István Egyetem docense tartott előadást.
Zalai Hírlap, 12. oldal (2019. június 13.)

További megjelenés:
Zaol.hu

 

Szenior Akadémia
A tanúsítványok átadásával ért véget múlt héten a Szenior Akadémia februárban kezdődött féléve, melynek végén több mint 300 hallgató kapott tanúsítványt a BGE Gazdálkodási Karán tartott ünnepségen. A dokumentumot azok kapták, akik az Egyetem zalaegerszegi kara és Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Szenior Akadémiája 2018/2019 tanév előadásain részt vettek és a képzés követelményeit sikeresen teljesítették. A hallgatók ebben a félévben a tudomány és a kultúra széles spektrumából hallhattak előadásokat, szó volt a stresszkezelésről, az intelligens anyagokról, a BGE kutatási programjairól is. „A bölcsesség mindig úton van és célhoz ér, de nem azért, mert keres.
Hanem azért, mert növekszik.” – idézte Bert Hellinger német katolikus miszszionárius gondolatát köszöntőjében dr. Gubán Miklós dékán, kifejezve reményét, hogy a szenior hallgatóik ősszel folytatják tudásuk, bölcsességük gyarapítását. „Itt, a zalai dombok ölelésében, egy barátságos kisváros zöld kampuszán immár 5 éve, 2014 tavaszán indult el a Szenior Akadémia program, amely közössége és annak szellemisége, kisugárzása olyan értéket hozott létre itt Zalaegerszegen, amely elismerésre és megbecsülésre méltó” – fogalmazott Lambertné Katona Mónika, a BGE GKZ kiemelt projektek igazgatója, aki a kezdetektől pártfogásába vette a szenior évfolyamot. 
Zalaegerszegi 7 Nap, 1., 7. oldal (2019. június 14.)

 

Receptverseny: Főzz másképpen 2019-ben!
A Kor Kontroll Társaság, valamint a Magyar Elhízástudományi Társaság idén is meghirdeti közös receptversenyét, amely abban különbözik a megszokottól, hogy a testsúlyukat megőrzőknek, fogyni vágyóknak és diabéteszeseknek szól. Várják a határon túli- erdélyi, vajdasági, felvidéki, kárpátaljai hagyományőrző ételek receptjeit is. Pályázhat mindenki min. 1, max. 3 recepttel, aki szeretne tenni azért, hogy ne rakódjanak ránk a plusz kilók, és ismer olyan recepteket, amelyek testsúlymegőrzők. Olyan recepteket várnak, melyek szerzői hozzájárulnak az egészséges étrend és életmód kialakításához és a testsúly rendezésével a betegségek megelőzéséhez is.
A zsűri tagja dr. Lugasi Andrea, a BGE KVIK dékánja is.

 

Közgazdász Nagydíjat kapott dr. Csanádi Ágnes
Közgazdász Nagydíjat kapott a Magyar Közgazdasági Társaság májusi ünnepi közgyűlésén dr. Csanádi Ágnes, a BGE zalaegerszegi Gazdálkodási Karának főiskolai docense.
A díj kapcsán a dr. Csanádi Ágnessel készült interjú az alábbi linken 6:04-től megtekinthető.

 

Televíziókat kapott az onkológia
Bensőséges ceremónia keretében adták át tegnap a Zala Megyei Szent Rafael Kórház onkológiai osztálya számára adományozott 17 darab televíziót. A magánszemélyek és vállalkozók gyűjtése eredményeképpen a kórtermekben ápoltak és a kúrateremben gyógyított betegek komfortérzete javul a kezelések alatt. A gyűjtést Nagy András, a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány ügyvezetője kezdeményezte, a lebonyolítást az osztály támogatására 5 évvel ezelőtt létrejött Akarattal és Hittel Alapítvány vállalta magára, a koordinálást pedig, ahogy a korábbi akciók során is, dr. Csanádi Ágnes, a BGE zalaegerszegi egyetemi karának tanszékvezető tanára végezte.
Zalai Hírlap, 3. oldal (2019. június 21.)

További megjelenés:
Zaol.hu

 

Négy díjazott is volt Fejérből
Hetedszer adták át a Bonis Bona-díjakat, amelyeket több kategóriában, jelölés, ajánlás alapján lehet elnyerni. Fejér megyéből ezúttal négyen kaptak elismerést. A díjazottak között van Nagy Judit, akinek neve nem lehet ismeretlen a fehérváriak körében. A Szabad Színház vezetőjeként, a Szín-Tér Egyesület elnökeként is tevékenykedő Judit sokat rendez, utcaszínházi előadásokban vesz részt, színjátszó csoportokat vezet, maga is beugrik egy-egy darabba, emellett a Budapesti Gazdasági Egyetem Külkereskedelmi Karának Kommunikáció és Médiatudományi Intézetében oktat. Itt a hallgatók önismeretének, önbizalmának, kifejezőkészségének fejlesztéséhez is hozzájárul, s bevonó jellegű technikákkal tart kommunikációs tréninget. Szívesen vonja be a fiatalokat kutatásokba is, például a településfejlesztés kapcsán.
Fejér Megyei Hírlap, 1., 7. oldal (2019. június 22.)

További megjelenés:
Feol.hu

 

Mennyire nevezhető kapitalizmusnak a kínai gazdasági modell?
Kínában a történelmi hagyományok, az állam autoriter jellege és a decentralizáció következtében ma is erős helyi hivatalnoki kar érdekei miatt a kapitalizmus többféle helyi változata alakult ki és létezik egymás mellett - derül ki A globalizáció manipulálása című könyvből. A szerző, Ling Chen a John Hopkins Egyetem adjunktusa, kutatási területe a politikai gazdaságtan, illetve a kormányzat és a gazdaság kapcsolata Kínában és Kelet-Ázsiában. 
A könyv bemutatóján Losoncz Miklós, a Budapesti Gazdasági Egyetem kutatóprofesszora, a Magyar Közgazdasági Társaság korábbi elnökségi tagja kiemelte, hogy valójában nincs pontos válasz arra, milyen gazdasági forma van jelenleg Kínában. Viszonylag jónak nevezte az "interaktív pártállam" megfogalmazást, mert mutatja a pártvezetők befolyását a gazdaságra. A helyi bürokraták és a multinacionális vállalatok kapcsolatát illetően úgy fogalmazott, hogy Kína túltelítetté vált egy idő után, és a külföldi cégek "zárványként" működtek. Az Új Selyemút kezdeményezéssel kapcsolatban Losoncz Miklós úgy látja, hogy a kínai építőipari kapacitást le kell kötni külföldön, a belföldi munkk már nem elegendőek. Kiemelte, hogy kutatás-fejlesztésre Kína költ a legtöbbet a világon a GDP-hez mérten.


Solution by Sense/Net | Powered by Sense/Net ECM