Kiválasztott nyelv
    HU - Magyar
    Váltásnál az adott területre vonatkozó információkat fogsz látni.
  • EN - English
Hallgatói fiók

Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar

KVIK

Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar
KVIK
KVIK
Fogyasztóvédelmi menedzser
alt

A képzés célja

A képzés célja, hogy a hallgatók fogyasztóvédelmi referensi feladatok ellátására is alkalmassá válva megfelelő fogyasztóvédelmi szemlélettel elsajátítsák azokat az alapvető és területspecifikus fogyasztóvédelmi ismereteket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a vállalkozások tevékenysége teljes mértékben megfeleljen a nemzetközi és hazai kereskedelem, turizmus, vendéglátás, elektronikus hírközlési és közszolgáltatások területére vonatkozó fogyasztóvédelmi jogszabályoknak, hatósági és bírói gyakorlatnak. A hallgatók a képzés által a fogyasztóvédelem stratégiai szemléletmódját is elsajátíthatják, szakirányspecifikusan a piaci, termék- és szolgáltatásfejlesztési trendek, összefüggések megértésére is felkészültté válhatnak, a gyártókkal, importőrökkel, forgalmazókkal, szolgáltatókkal szemben támasztott követelményeket, a szükséges menedzsmenti funkció és felelősség tartalmát is megismerhetik. A hallgatók a képzés elméleti és gyakorlati ismeretein keresztül képessé válnak a kereskedelmi, turisztikai, vendéglátó, elektronikus hírközlési és közüzemi vállalkozások fogyasztóvédelmi tevékenységének hatékony támogatására, hogy azok maradéktalanul jogszerűen járjanak el.

A képzés főbb jellemzői

Levelező
  • MunkarendLevelező
  • FinanszírozásÖnköltséges245.000 Ft / félév
  • Képzési szint(T) szakirányú továbbképzés
  • HelyszínBudapest
  • NyelvMagyar képzés
  • Oklevélben szereplő szakképzettség megnevezésefogyasztóvédelmi menedzser
  • Szükséges végzettségA További információk blokkban jelölt képzési területek valamelyikén legalább alapképzésben (vagy a korábbi rendszerű főiskolai szintű képzésben) szerzett oklevél.

Ha ezt a képzést választod...

Azoknak ajánljuk, akik szeretnék megismerni

  • a vállalati folyamatok feltérképezésére alkalmas módszereket;
  • a turisztikai, a kereskedelmi ágazati trendeket, kihívásokat, a digitalizáció által támasztott új követelményeket;
  • a fogyasztóvédelem szabályozási és intézményrendszerét;
  • a piacvédelem, a piacfelügyelet intézményi és szabályozási rendszerét;
  • az élelmiszerbiztonság szabályozási és intézményrendszerét;
  • a termékmegfelelőség biztosításának folyamatát;
  • a veszélyes áruk forgalmazásának feltételeit;
  • a projektmenedzsment eszközöket, a minőségbiztosítási eljárásokat;
  • az áruismerethez kapcsolódó tudásanyagot;
  • a jogorvoslati eljárások, békéltető testületek működési mechanizmusát.

Képzési ismeretkörök

Egyes tárgyakat a tanterv szerint gyakorlati jegy, vagy kollokvium zárja. Sikeres teljesítésükkel a hallgatók abszolutóriumot szereznek.

A hallgatóknak szakdolgozatot kell készíteniük. A záróvizsga a két opponens által elfogadott szakdolgozat prezentáció keretében történő megvédéséből áll.

Elhelyezkedési lehetőségek

A fogyasztóvédelmi menedzser szakirányú továbbképzés sikeres elvégzése a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény szerinti fogyasztóvédelmi referensi tevékenység ellátására is jogosít.

További információk

Képzési idő: 2 félév

Munkarend: levelező (pénteken 15.00-20.00-ig, szombaton 8.00-18.00-ig)

Képzés díja: 245.000 Ft/félév (Az önköltséget 2 részletben kell befizetni. Az őszi félévben a díj 45 %-át szeptember elején, a fennmaradó 55 %-ot pedig október 20-ig. A tavaszi félévben a díj 45 %-át február elején, a fennmaradó 55 %-ot pedig március 20-ig.)

A képzés iskolarendszerben, hallgatói jogviszony keretében zajlik, ezért Diákhitel is igényelhető.

Képzés helye: 1054 Budapest, Alkotmány u. 9-11.

Tantervi háló

Képzési és kimeneti követelmény

A jelentkezési lap ITT érhető el.

Jelentkezéshez szükséges végzettség: az alábbi képzési területek valamelyikén legalább alapképzésben (vagy a korábbi rendszerű főiskolai szintű képzésben) szerzett oklevél: gazdaságtudományok, agrár, informatika, jogi, műszaki, művészet, művészetközvetítés, államtudományi, orvos- és egészségtudomány, pedagógusképzés, társadalomtudomány és természettudomány.

Jelentkezési határidő:

2021/22. tanév őszi félév: a képzés nem indul

Felsőfokú végzettségét tanúsító oklevélének másolatát szíveskedjék csatolni az online jelentkezéskor.

Az eredeti oklevelet a beiratkozás alkalmával kérjük bemutatni!

Szakirányú továbbképzésekkel foglalkozó kollégáink elérhetősége:

Papadopuloszné Nagy Andrea oktatásszervező, telefon: +36-1-469-6767, e-mail: nagy.andrea@uni-bge.hu 

Kecskés Magdolna oktatásszervező, telefon: +36-1-469-6600/6912, e-mail: kecskes.magdolna@uni-bge.hu

További képzések a karon

KVIK
Helyszín és nyelvMunkarend (tagozat)Finanszírozási forma
Budapest(Magyar képzés)NappaliÁllami ösztöndíjas
Budapest(Magyar képzés)NappaliÖnköltséges305.000 Ft / félév
Budapest(Magyar képzés)LevelezőÁllami ösztöndíjas
Budapest(Magyar képzés)LevelezőÖnköltséges265.000 Ft / félév
Budapest(Angol képzés)NappaliÁllami ösztöndíjas
Budapest(Angol képzés)NappaliÖnköltséges305.000 Ft / félév
Budapest(Német képzés)NappaliÁllami ösztöndíjas
Budapest(Német képzés)NappaliÖnköltséges305.000 Ft / félév
Helyszín és nyelv
Budapest(Magyar képzés Nyelv)
Munkarend (tagozat)
Nappali
Finanszírozási forma
Állami ösztöndíjas
Helyszín és nyelv
Budapest(Magyar képzés Nyelv)
Munkarend (tagozat)
Nappali
Finanszírozási forma
Önköltséges
305.000 Ft / félév
Helyszín és nyelv
Budapest(Magyar képzés Nyelv)
Munkarend (tagozat)
Levelező
Finanszírozási forma
Állami ösztöndíjas
Helyszín és nyelv
Budapest(Magyar képzés Nyelv)
Munkarend (tagozat)
Levelező
Finanszírozási forma
Önköltséges
265.000 Ft / félév
Helyszín és nyelv
Budapest(Angol képzés Nyelv)
Munkarend (tagozat)
Nappali
Finanszírozási forma
Állami ösztöndíjas
Helyszín és nyelv
Budapest(Angol képzés Nyelv)
Munkarend (tagozat)
Nappali
Finanszírozási forma
Önköltséges
305.000 Ft / félév
Helyszín és nyelv
Budapest(Német képzés Nyelv)
Munkarend (tagozat)
Nappali
Finanszírozási forma
Állami ösztöndíjas
Helyszín és nyelv
Budapest(Német képzés Nyelv)
Munkarend (tagozat)
Nappali
Finanszírozási forma
Önköltséges
305.000 Ft / félév
Helyszín és nyelvMunkarend (tagozat)Finanszírozási forma
Budapest(Magyar képzés)NappaliÁllami ösztöndíjas
Budapest(Magyar képzés)NappaliÖnköltséges300.000 Ft / félév
Budapest(Magyar képzés)LevelezőÁllami ösztöndíjas
Budapest(Magyar képzés)LevelezőÖnköltséges300.000 Ft / félév
Helyszín és nyelv
Budapest(Magyar képzés Nyelv)
Munkarend (tagozat)
Nappali
Finanszírozási forma
Állami ösztöndíjas
Helyszín és nyelv
Budapest(Magyar képzés Nyelv)
Munkarend (tagozat)
Nappali
Finanszírozási forma
Önköltséges
300.000 Ft / félév
Helyszín és nyelv
Budapest(Magyar képzés Nyelv)
Munkarend (tagozat)
Levelező
Finanszírozási forma
Állami ösztöndíjas
Helyszín és nyelv
Budapest(Magyar képzés Nyelv)
Munkarend (tagozat)
Levelező
Finanszírozási forma
Önköltséges
300.000 Ft / félév
Helyszín és nyelvMunkarend (tagozat)Finanszírozási forma
Budapest(Magyar képzés)LevelezőÁllami ösztöndíjas
Budapest(Magyar képzés)LevelezőÖnköltséges200.000 Ft / félév
Helyszín és nyelv
Budapest(Magyar képzés Nyelv)
Munkarend (tagozat)
Levelező
Finanszírozási forma
Állami ösztöndíjas
Helyszín és nyelv
Budapest(Magyar képzés Nyelv)
Munkarend (tagozat)
Levelező
Finanszírozási forma
Önköltséges
200.000 Ft / félév