A képzésen végzett hallgatók képessé válnak az üzleti élet szereplői számára üzleti témájú mentorálási folyamat nyújtására és vezetésére (1), ezzel elősegítve az üzleti ügyfelek személyes és szakmai fejlődését (2), valamint az ügyfél vállalkozásának előre lépését (3), továbbá képessé válnak az ügyfelek célkitűzésének és céljainak elérését támogatni, segíteni és az odavezető úton irányt mutatni (4). A képzésen olyan elméleti és gyakorlati ismereteket és saját élményre alapuló tapasztalatot szerezhetnek a hallgatók, amelyek hozzájárulnak a sikeres üzleti mentorálási folyamatok vezetéséhez.
Az üzleti mentor, a jövő szakembere
A digitalizálódó és gyorsuló világunk másik pólusaként jelenik meg a személyes, az egyénre szabott támogatás igénye. Igaz ez az egyéni szféránkra ugyanúgy, mint a munkánkra. A gazdasági vállalkozások tulajdonosai és vezetői is ezzel néznek szembe; a folyamatok egyre komplexebbek és gyorsabbak, a kollégák gyorsan cserélődnek, a vezetők is egyre kevésbé tudják teljes mélységében átlátni és megérteni gazdálkodásukat, amely ahhoz vezet, hogy támogatóra lenne szükségük.
Az üzleti mentor egy olyan támogató, aki nem kiszámolja, megmondja a vállalat tulajdonosának, vezetőjének az adott helyzetben megfelelő választ. Ehelyett együtt él a céggel, megismeri magát a vezetőt, rámutat arra, hogy milyen személyes és /vagy vezetői kompetenciái fejlesztendők. Ugyanakkor olyan releváns szakmai tudással is rendelkezik ez a támogató, ami megfelelő alapot nyújt a vezetőnek ahhoz, hogy együtt gondolkozzanak és dolgozzanak olyan üzletiviteli, gazdasági kérdésekben, ahol a vezető úgy érzi, hogy elakadt, nem tud vagy nem mer döntéseket hozni. Az üzleti mentor lényegében egy coach és gazdasági szakember ötvözete.
Üzleti mentor célja vállalati oldalról és szakember oldalról
Az üzleti mentor nem tanácsadó. A tanácsadó még ha keretszerződéssel is dolgozik a cégnek jellemzően projekt jellegű feladatokra, vagy aktuális vagy éppen akut kérdésekre ad konkrét választ. A coach kérdéseivel személyes és vezetői kompetenciák fejlesztésében támogatja a vezetést. Az üzleti mentor ezeken túlmenően a megújulásban, fejlődésben segíti az adott személyt és vállalatát, kérdéseivel rávilágít az innováció, előrelépés és az egyéni fejlődés lehetőségeire, amivel eddig a vezető nem akart vagy nem tudott szembesülni. Emellett biztosítja azt a gazdasági-szakmai hátteret, hogy a vezető az adott témában szakmailag is helytálló következtetéseket vonjon le, döntéseket hozzon meg.
A KKV szektor vállalatainak, tulajdonosainak és vezetőinek szemszögéből tekintve, az üzleti mentor megjelenése és elterjedése hozzájárulhat a KKV szektor tulajdonosainak és vezetőinek vállalatvezetési szemléletétének és kultúrájának fejlődéséhez, egy tudatosabb és megalapozottabb cégfejlesztéshez. Ez hosszútávon a KKV szektor megerősödését eredményezheti. Az üzleti mentorálás folyamata értékteremtő folyamat.
A képzés során három ismeretkörbe tartozó tudásanyagot sajátíthatnak el hallgatók:
Szakfelelős: Madarasiné Dr. Szirmai Andrea
A jelentkezési lap ITT érhető el.
Jelentkezéshez szükséges végzettség:
Az alábbi képzési területek valamelyikén legalább alapképzésben (vagy a korábbi rendszerű főiskolai szintű képzésben) szerzett oklevél:
Gazdaságtudományok, informatika, jogi, műszaki, pedagógusképzés, társadalomtudomány és természettudomány területén legalább alapképzésben vagy a korábbi rendszerű főiskolai szintű képzésben) szerzett oklevél.
Továbbá releváns, legalább három év szakmai/vállalkozói/segítői/tanácsadói tapasztalat, igazolással.
Képzési idő: 2 félév
Munkarend: levelező
A jelenléti és valós idejű, online képzési napok péntek délutánra (legkorábbi kezdés 14:30) és szombati napokra (8:30-16:30) esnek. Félévente várhatóan 4-5 hétvégén jelenléti oktatásra, 4-6 további hétvégén szinkron és aszinkron, online oktatásra lehet számítani.
Képzés díja: 330 000.-Ft/félév
Az önköltséget 2 részletben kell befizetni. Az őszi félévben a díj 45 %-át szeptember elején, a fennmaradó 55 %-ot pedig október 20-ig. A tavaszi félévben a díj 45 %-át február elején, a fennmaradó 55 %-ot pedig március 20-ig.
A képzés iskolarendszerben, hallgatói jogviszony keretében zajlik, ezért Diákhitel is igényelhető.
Képzés helye: PSZK Berzsenyi Dániel utcai oktatási épülete (1087 Budapest, Berzsenyi Dániel u. 6.)
Jelentkezési határidő: 2023. augusztus 28.
Képzés várható indulása: 2023. szeptember 8. (2023/2024. tanév őszi félév)
Felsőfokú végzettségét tanúsító oklevelének másolatát és a szakmai gyakorlat igazolását, valamint a szakmai önéletrajzát és motivációs levelét szíveskedjék csatolni az online jelentkezéskor.
Az eredeti főiskolai, vagy egyetemi oklevelet a beiratkozáskor kell bemutatni.
Jelentkezés feltétele: 9.000.- forint felvételi eljárási díj befizetése
Felvételi eljárás díját az Egyetemnek csak akkor áll módjában visszatéríteni, ha a képzés nem indul. Ha a képzés elindul, de a jelentkező bármely okból nem tud részt venni rajta, nem iratkozik be, a felvételi eljárás díját nem térítjük vissza.
Számlaszám: OTP 11784009-22236775-00000000
Utaláskor a megjegyzés rovatba kérjük feltüntetni az Ön nevét és a képzés megnevezését.
Az utalást igazoló bizonylatot szíveskedjék csatolni az online jelentkezéskor.
A felvételi folyamat részét képezi egy motivációs elbeszélgetés, amely a jelölt képzéshez/képzési célokhoz való illeszkedését, valamint alkalmasságát hivatott felmérni.
A motivációs elbeszélgetések bonyolítása az MS Teams felületen keresztül történik.
Ennek várható időpontja: 2023. augusztus végén
Beszámítás:
A hallgató a korábban kredites képzésen tanult és vizsgával lezárt tantárgyból felmentést kérhet, amelyre érdemjegyet kap. Releváns szakmai tapasztalat alapján is kérhető felmentés, erről a szak/képzés vezetőivel szükséges egyeztetni. A kreditek beszámításáról kérelem alapján a Kreditátviteli Bizottság és a szak/képzés vezetése közösen dönt.
Képzési és kimeneti követelmény
Szakirányú továbbképzésekkel foglalkozó kollégáink elérhetősége:
A képzés/szak vezetői:
Madarasiné dr. Szirmai Andrea, szirmai.andrea@uni-bge.hu
Dr. Zsigmond- Heinczinger Száva, zsigmond.szava@uni-bge.hu
Papadopuloszné Nagy Andrea oktatásszervező
telefon: +36 1 469 6767
Kecskés Magdolna oktatásszervező
telefon: +36 1 469 6600/6912
e-mail: szakiranyu@uni-bge.hu
Helyszín és nyelv | Munkarend (tagozat) | Finanszírozási forma |
---|---|---|
Budapest(Magyar képzés) | Nappali | Állami ösztöndíjas |
Budapest(Magyar képzés) | Nappali | Önköltséges360.000 Ft/félév |
Budapest(Magyar képzés) | Levelező | Állami ösztöndíjas |
Budapest(Magyar képzés) | Levelező | Önköltséges315.000 Ft/félév |
Helyszín és nyelv | Munkarend (tagozat) | Finanszírozási forma |
---|---|---|
Budapest(Magyar képzés) | Nappali | Állami ösztöndíjas |
Budapest(Magyar képzés) | Nappali | Önköltséges360.000 Ft/félév |
Budapest(Angol képzés) | Nappali | Állami ösztöndíjas |
Budapest(Angol képzés) | Nappali | Önköltséges550.000 Ft/félév |
Budapest(Magyar képzés) | Levelező | Állami ösztöndíjas |
Budapest(Magyar képzés) | Levelező | Önköltséges315.000 Ft/félév |
Helyszín és nyelv | Munkarend (tagozat) | Finanszírozási forma |
---|---|---|
Budapest(Magyar képzés) | Nappali | Állami ösztöndíjas |
Budapest(Magyar képzés) | Nappali | Önköltséges395.000 Ft/félév |
Budapest(Angol képzés) | Nappali | Állami ösztöndíjas |
Budapest(Angol képzés) | Nappali | Önköltséges585.000 Ft/félév |
Budapest(Magyar képzés) | Levelező | Állami ösztöndíjas |
Budapest(Magyar képzés) | Levelező | Önköltséges395.000 Ft/félév |