Frissítve: 2025. 03. 09. 12:30
A számonkérésekre vonatkozó alapvető szabályok rövid összefoglalását a Tanulmányi tájékoztatóban találja (ide kattintva) - beleértve a zárthelyi dolgozatok helyszínére, az azokra való jelentkezésre, valamint azok időtartamára vonatkozó információkat.
A nappalis zárthelyi dolgozatok naptára itt érhető el: Nappalis zh-naptár. A változásokat az Excel-fájl második munkalapja mutatja.
A zárthelyi dolgozatokra való jelentkezés a CoSpace-en, az adott kurzus színterében történik. A jelentkezés doboza a jelentkezési lehetőség megnyílásakor kerül ki a színtérbe. Ekkor lesznek láthatóak a zárthelyi dolgozathoz tartozó idősávok is (így az is, hogy ha több zh nap van, például hétfő és kedd, akkor melyik napon lesz ezek közül).
Május 18-a után már csak kis számú kurzusnak van tanórája. A május 18-ai és a május 25-ei héten így a zárthelyi dolgozatok egyenletesebb beosztására van lehetőség azzal, hogy ezen a két héten belül nem csak az adott évfolyamhoz meghatározott zh-napokon, hanem bármelyik nap lehet zárthelyi dolgozat. Az erre az időszakra vonatkozó pontos beosztásról szintén a napon belüli beosztás ad majd további tájékoztatást.
A tanszékek rövidítéseit az alábbi táblázat mutatja:
EEF | Emberi Erőforrás Fejlesztés Tanszék | MRK | Marketing Tanszék |
FME | Folyamatmenedzsment Tanszék | NGA | Nemzetközi Gazdaságtan Tanszék |
FNT | Fenntarthatóság Tanszék | PNZ | Pénzügy Tanszék |
FOM | Fogyasztói Magatartás Tanszék | SZV | Számvitel Tanszék |
INF | Informatika Tanszék | TTU | Társadalomtudományi Tanszék |
INK | Idegennyelvi és Nyelvvizsga Központ | TUV | Turizmus és Vendéglátás Tanszék |
KEL | Kereskedelem és Logisztika Tanszék | VIN | Vállalkozás és Innováció Tanszék |
KOM | Kommunikáció Tanszék | VSZ | Vezetés és Szervezés Tanszék |
KON | Kontrolling Tanszék |