Egyetemünk – ma már tudományegyetemként – az akadémiai élet egyik meghatározó központjává vált, a meghirdetett szakjaink vonatkozásában hazai piacvezető felsőoktatási intézmény lett. Büszkék vagyunk arra, hogy hallgatóink a gyakorlati tudás mellett az elméleti vizsgálatok, kutatásaik megvalósításában is jeleskednek, hiszen tanulmányaik során is kiemelkedő eredményeket érnek el a tudományos életben. Helyi Tudományos Diákköri (TDK) és Országos Tudományos Diákköri (OTDK) versenyeken rendszeresen szereznek dobogós helyezéseket, ami nemcsak az egyetemünk magas színvonalát, hanem hallgatóink kiváló tudományos képességeit is igazolja. Kutatási projektjeinkbe bevonjuk hallgatóinkat, támogatjuk az AI kihívásaira reagáló attitűd kialakítását, foglalkozunk a neuromarketing kutatások legfrissebb eredményeivel az Egyetem érzékszervi laborjában, ott értékes kutatásokat végzünk. Kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgatóink legújabb technikai eszközparkkal és szoftverekkel felszerelt médiastúdióban sajátítják el a gyakorlati ismereteket, míg szimulációs logisztikai szoftverek állnak rendelkezésre a logisztikai tárgyú gyakorlatok és elméleti stúdiumokon elsajátított ismeretek szemléltetésére.
Meggyőződésem, hogy Hallgatóink szorgalma, kíváncsisága és kitartása adja a legszilárdabb alapot ahhoz, hogy Egyetemünk akadémiai és támogatóterületi munkatársai Önökkel együttesen, egy közösségben érje el kitűzött célját és a jövő felsőoktatási környezetében, BGE-s egyetemi polgárként szép éveket töltsenek az Egyetem belvárosi kampuszán!
Dr. habil. Zelena András
dékán