Kiválasztott nyelv
    HU - Magyar
    Váltásnál az adott nyelven elérhető információk jelennek meg.
  • EN - English
Hallgatói fiók

Budapesti Gazdasági Egyetem

Alkalmazott Tudományok Egyeteme

Budapesti Gazdasági Egyetem
BGE
Alkalmazott Tudományok Egyeteme
2021. júliusi sajtómegjelenések

2021. július 15. 

Növekedes.hu 

BGE rektor: Az új működési modelltől az egyetem versenyképesebb lesz 

A modellváltás küszöbén álló Budapesti Gazdasági Egyetem vezetése azt reméli, hogy a rugalmasabb finanszírozási és működési forma, szervezeti felépítés és jogszabályi környezet lendületet ad az egyetem fejlődésének - mondta a Növekedés.hu-nak Heidrich Balázs, a Budapesti Gazdasági Egyetem rektora, akit a felvételiről, a nyelvvizsgák hiányáról, és a szakmai képzésekről is kérdeztek.  

https://novekedes.hu/interju/bge-rektor-az-uj-mukodesi-modelltol-az-egyetem-versenykepesebb-lesz 


2021. július 29. 

Figyelő (1., 10., 11. és 12. oldal) 

„Örömmel értesítjük, felvételt nyert” 

Továbbra is töretlen a gazdaságtudományi képzések népszerűsége. A hegemóniájukat az idei felvételi eljárásban sem lehetett megkérdőjelezni, hiszen csaknem harmincezren jelentkeztek ilyen alap- vagy mester szakra. A ponthatárhúzás után pedig már az is ismert, hogy a legkiválóbb teljesítmény – a maximális 500 pontból legalább 472 – a közgazdászképzés „őshazájában”, a Budapesti Corvinus Egyetemen meghirdetett, angol nyelvű nemzetközi gazdálkodás szakhoz kellett. „Minden várakozásunkat felülmúlták az idei eredmények, különösen azt tekintve, hogy az eddigi rekordot hozó 2019-es esztendőhöz viszonyítva is növelni tudtuk a vonzerőnket.” Ezt már Heidrich Balázs, a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) rektora nyilatkozta. Szerinte az adatok egyértelműen azt mutatják, hogy sikeresek az elmúlt években elvégzett fejlesztéseik. Heidrich Balázs okkal örült, hiszen a felsőoktatási intézmények közül a BGE a harmadik az idén bekerült hallgatók számát tekintve; szeptemberben 6448 gólyájuk lesz, 16 százalékkal több, mint tavaly volt. Kétharmaduk állami ösztöndíjasként kezdi majd meg a tanulmányait az üzleti egyetemen. Jelentkezőik többsége a kereskedelem és marketing, a gazdálkodási és menedzsment, a turizmus-vendéglátás, a nemzetközi gazdálkodás, a pénzügy és számvitel, valamint a gazdaságinformatikus alapszak mellett döntött.  


2021. július 16. 

Turizmus.com (32-36. oldalig) 

Trendforduló vagy átmeneti visszaesés? 

Idén turizmus-vendéglátás alapképzésre országosan 22 százalékkal kevesebben, összesen 1598-an jelentkeztek első helyen. Ágazati szereplők úgy vélik, a visszaesés aggodalomra adhat okot, a felsőoktatási intézmények oktatói azonban kevésbé borúlátók, szerintük a kép ennél jóval árnyaltabb. A jelentkezőszámok országos visszaesése nem most, hanem 2020-ban kezdődött, ami két okra vezethető vissza: egyrészt belépett az emelt szintű érettségi, mint felvételi követelmény; másrészt megszűnt a turizmus-vendéglátás képzés ponthatárelőnye. Addig ugyanis több éven át a gazdasági képzések közül erre lehetett bejutni a legalacsonyabb pontszámmal állami ösztöndíjas helyre, míg tavaly a legtöbb gazdasági képzés egységesen 400 pontos állami ösztöndíjas minimális ponthatárt kapott – mondta el a Turizmus.comnak dr. Jancsik András tanszékvezető, a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) oktatási rektorhelyettese. „Az idei csökkenés csak azok számára lehet meglepő, akik nem olvastak vagy hallottak a járvány által sújtott ágazatok helyzetéről. A válsághelyzet természetesen csökkentette a szakma vonzerejét, hiszen feketén-fehéren kiderült, hogy akár az egész ágazat átmenetileg padlóra kerülhet. A pályaválasztás során a pro és kontra érvek között az utóbbiak most sokak számára felerősödtek. Józan ésszel és a szakmát sújtó korábbi válságok tanulságait levonva természetesen könnyen belátható, hogy továbbra is van jövője az ágazatnak, de a jelenlegi pszichés helyzet beárnyékolja a biztató jövőképet.” A rektorhelyettes szerint ugyanakkor örvendetesnek mondható, hogy a körülményekhez képest meglehetősen sokan optimistán ítélték meg a jövőt. 


2021. július 18. 

Napi.hu 

Új könyvtár a BGE-n 

A LATEREX Építő Zrt. alakíthatja ki a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) Központi Könyvtárát és Hallgatói Központját, nettó 4 milliárd 187 millió forintért. A becsült ellenérték ettől több, 4 milliárd 402 millió forint volt. nyílt tender eredményét az ajánlatkérő BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben. A feladat két részből áll. Az első a 788 négyzetméteres étterem elbontása, majd a pince + földszint + 2 emeletes, 2280 négyzetméteres könyvtár kivitelezése. A második rész a meglévő kollégiumi épület földszintjének átépítésével, 432,5 négyzetméteres nettó alapterületű Hallgatói Központ kialakítása. 

https://www.napi.hu/magyar-vallalatok/uj-konyvtar-a-bge-n.733014.html 


2021. július 29. 

Portolio.hu 

Duplájára emeli a kormány a felsőoktatás állami támogatását 

A Budapesti Gazdasági Egyetem zuglói, Buzogány utcai kampusza új Központi Könyvtárral, kulturális, valamint a szabadidő hasznos eltöltésére szolgáló terekkel és multifunkciós Hallgatói Központtal bővül a Magyar Kormány támogatásával. A több mint 5 milliárd forintból megvalósuló beruházás ünnepélyes alapkőletételére a mai napon került sor. Az új épületszárnyat tervezetten 2022-ben vehetik majd birtokba az egyetemi hallgatók, oktatók és kutatók. A Budapesti Gazdasági Egyetem az elmúlt években jelentős saját, kormányzati és pályázati forrásokat fordított a kezelésében lévő infrastruktúrák fejlesztésére, bővítésére. Kiemelt cél, hogy az egyetem nemzetközi szinten is versenyképes infrastrukturális környezetet tudjon biztosítani több mint 17.000 hazai és külföldi hallgatójának, valamint oktatói, kutatói közösségének. A BGE tudatos infrastrukturális fejlesztési stratégiájának megvalósítása újabb mérföldkőhöz érkezett 2018-ban, amikor a Magyar Építész Kamarával közösen a Központi Könyvtár és Hallgatói Központ létesítésére kiírt tervpályázat eredményesen lezárult, ezt követően 2021 májusában megszületett a kormánydöntés a beruházás támogatásáról, így elkezdődhetnek immár az építési munkálatok is. Az új komplexum teljes mértékben igazodik a mostani és a következő generációk igényeihez és a BGE oktatási módszertanához. Rugalmasan és könnyen alakítható közösségi helyiségek és előadótermek, tetőkertek és teraszok fogják kitölteni a teret, míg a hatékony üzemeltetést zöldtechnológiák széles körű alkalmazása garantálja, ezzel is kifejezve az egyetem fenntarthatóság iránti elkötelezettségét. 

https://www.portfolio.hu/uzlet/20210729/duplajara-emeli-a-kormany-a-felsooktatas-allami-tamogatasat-494466?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggregator 

További megjelenések: 

Novekedes.hu 

Magyarnemzet.hu 

Magyar Nemzet: 2021.07.30., 5. oldal 

Hirado.hu 

M1-Híradó: 2021.07.29. 

Hír TV 

Index.hu 
VG.hu 

MTI.hu 

Nepszava.hu 

Magyarhirlap.hu 

Origo.hu 

ATV.hu 

Hirklikk.hu 

RTL Klub-RTL Híradó: 2021.07.29. 

Mandiner.hu 

Infostart.hu 

Napi.hu 

Webradio.hu 

Kossuth Rádió-Krónika: 2021.07.29. 

Civishir.hu 
Szeged.hu 
24.hu 
888.hu 
168.hu 
Azuzlet.hu 

Duna TV-Híradó: 2021.07.30. 

Hungarytoday.hu 

Info Rádió-Mérleg: 2021.07.30. 

KarcFM-Déli News, Esti hírek: 2021.07.30. 

Kossuth Rádió-Krónika: 2021.07.30. 

M1-Híradó: 2021.07.30. 

Petőfi Rádió-Hírek: 2021.07.30. 

RTLKlub-Reggeli-Hírek: 2021.07.30. 

Sarvarradio.hu 

SlágerFM-Déli hírek: 2021.07.30. 


2021. július 2. 

Magyar Nemzet (6. oldal) 

Rekordösszegű kezdőlökést kapnak az alapítványhoz kerülő egyetemek 

Gőzerővel zajlik a felsőoktatás átalakítása, versenyképességének erősítése, csaknem egy tucat újabb intézmény fenntartói joga kerül vagyonkezelői alapítványhoz. Újabb egyetemi alapítványok létrehozásáról jelent meg szerda este kormányhatározat, eszerint további 11 egyetem csatlakozik a nyolc, korábban modellt váltott intézményhez. Noha az új fenntartói forma lényege, hogy az állami béklyóktól szabadulva nagyobb gazdasági önállóságra tegyenek szert az egyetemek, az állam nem dobja mély vízbe az intézményeket: az induláshoz valamennyi érintett több száz milliós, esetenként milliárdos kezdőlökést kap. A Magyar Közlöny szerint július 31-ig a Budapesti Gazdasági Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Dunaújvárosi Egyetem, a Magyar Táncművészeti Egyetem, a Nyíregyházi Egyetem, az Óbudai Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Semmelweis Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Testnevelési Egyetem és a Tokaj-Hegyalja Egyetem fenntartói jogait veszik át az újonnan életre hívott alapítványok, amely együttesen 6,6 milliárd forintot (egyenként 600 milliót) kapnak induló vagyonként. A jogszabály szerint alapítványonként további 400-400 millió forint áll majd rendelkezésre évente a működési, üzemeltetési és más közfeladatok ellátásához, ennek az idei évben értelemszerűen a július 31. és december 31. közti időarányos részét kapják meg a szervezetek. 

További megjelenések: 

Index.hu 

Magyarnarancs.hu  

Magyarnemzet.hu  

 

2021. július 7. 

Portfolio.hu 

Bejegyezték a modellváltó egyetemeket fenntartó alapítványokat 

Bejegyezték a modellváltó egyetemeket fenntartó alapítványokat - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán az MTI-vel. Idén augusztustól újabb tíz felsőoktatási intézmény működhet rugalmasabb keretek között, Tokajban pedig létrejön a kiemelten szőlészettel-borászattal foglalkozó első hazai felsőoktatási intézmény, a Tokaj-Hegyalja Egyetem. Az ITM tájékoztatása szerint 2021. augusztus 1-jével csatlakozik az új fenntartói modellben működő intézmények sorába a Budapesti Gazdasági Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Dunaújvárosi Egyetem, a Magyar Táncművészeti Egyetem, a Nyíregyházi Egyetem, az Óbudai Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Semmelweis Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Testnevelési Egyetem. A minisztérium közlése szerint az így már összesen 21 modellváltó egyetemen a hazai hallgatók közel 70 százaléka, több mint 180 ezer fiatal tanul majd 2021 szeptemberétől. 

https://www.portfolio.hu/gazdasag/20210707/bejegyeztek-a-modellvalto-egyetemeket-fenntarto-alapitvanyokat-491662?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggregator 

További megjelenések: 

Baon.hu 
Beol.hu 
Boon.hu 

Bama.hu 
Delmagyar.hu 
Duol.hu 

Feol.hu 

Haon.hu 

Heol.hu 

Hvg.hu 

Index.hu 

Infostart.hu 

Kemma.hu 

Kisalfold.hu 

Magyar Hírlap: 2021.07.08., 2. oldal 

Magyarhirlap.hu 
Medicalonline.hu 

Mti.hu 

Nool.hu 

Novekedes.hu 
Pecsiujsag.hu 

Privatbankar.hu 

Propeller.hu 

Sonline.hu 

Szeged.hu 

Szoljon.hu 

Szon.hu 

Teol.hu 
Vaol.hu 

Veol.hu 

Webradio.hu 

Zaol.hu 

 

2021. július 9. 

Eduline.hu 

Nem kapkodták el: egy hónappal az indulás előtt bejegyezték a modellváltó egyetemek fenntartó alapítványait 

2021 szeptemberétől több mint 180 ezren tanulnak majd alapítványi egyetemen. Bejegyezték a modellváltó egyetemeket fenntartó alapítványokat - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán az MTI-vel. Idén augusztustól újabb tíz felsőoktatási intézmény működhet rugalmasabb keretek között, Tokajban pedig létrejön a kiemelten szőlészettel-borászattal foglalkozó első hazai felsőoktatási intézmény, a Tokaj-Hegyalja Egyetem. Az ITM tájékoztatása szerint 2021. augusztus 1-jével csatlakozik az új fenntartói modellben működő intézmények sorába a Budapesti Gazdasági Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Dunaújvárosi Egyetem, a Magyar Táncművészeti Egyetem, a Nyíregyházi Egyetem, az Óbudai Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Semmelweis Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Testnevelési Egyetem. A minisztérium közlése szerint az így már összesen 21 modellváltó egyetemen a hazai hallgatók közel 70 százaléka, több mint 180 ezer fiatal tanul majd 2021 szeptemberétől. 

https://eduline.hu/felsooktatas/20210708_megvannak_az_alapitvanyok 

További megjelenések: 

HírTV - Híradó 22: 2021.07.08 

Magyar Nemzet: 2021.07.09., 1., 5. oldal 

Magyarnemzet.hu 


2021. július 15. 

Jelen (4. oldal) 

Átalakulás 

2021. augusztus 1-jétől alapítványi fenntartásba kerül a Budapesti Gazdasági Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Dunaújvárosi Egyetem, a Magyar Táncművészeti Egyetem, a Nyíregyházi Egyetem, az Óbudai Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Semmelweis Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Testnevelési Egyetem. Ezen kívül az Egri Főegyházmegye veszi át az egri Eszterházy Károly Egyetem fenntartását. Ősztől már csak a hallgatók 20 százaléka marad állami képzésben. 


2021. július 12. 

Magyar Hírlap (1., 4. oldal) 

Azt szeretnénk, ha a magyar fiatalok a jövő nyertesei lennének... 

Kiemelt célunk, hogy a magyar egyetemek központi szerepet töltsenek be a kutatás-fejlesztésben és innovációban, intézményközi, vállalati és nemzetközi kapcsolataikat pedig szorosabbra fűzzék, bővítsék – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak adott interjújában Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára. A modellváltás kapcsán elmondta, hogy a folyamat eredményeképpen megemelik az oktatás színvonalát, javítják a képzésekhez kapcsolódó infrastruktúrát. Ez a minőségváltozás hozzásegíti hazánkat ahhoz, hogy a régió tudásközpontjává váljon. Az alapítványi fenntartásban működő intézményekhez augusztus 1-jével tíz egyetem csatlakozik: a Budapesti Gazdasági Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Dunaújvárosi Egyetem, a Magyar Táncművészeti Egyetem, a Nyíregyházi Egyetem, az Óbudai Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Semmelweis Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Testnevelési Egyetem. A világhírű borvidéken pedig megalakul a kiemelten szőlészettel, borászattal foglalkozó első hazai felsőoktatási intézmény, a Tokaj-Hegyalja Egyetem is. Emellett az Eszterházy Károly Egyetem a történelmi hagyományoknak megfelelően és szenátusi kezdeményezésnek eleget téve az Egri Főegyházmegye fenntartásába kerül. 

További megjelenés: 

Magyarhirlap.hu 


2021. július 9. 

Magyarmezogazdasag.hu 

Kitüntetéseket és elismeréseket adtak át 

Hagyományoktól eltérően, szokatlan időpontban, a nyár derekán adták át nemzeti ünnepünk, a 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából odaítélt rangos kitüntetéseket, elismeréseket. Nagy István agrárminiszter köszöntő beszédében emlékeztetett arra, hogy a pandémia idején rendkívüli mértékben felértékelődött a társadalom szemében az egészséges, biztonságos, minőségi magyar élelmiszerek termelőinek, gyártóinak, illetve az ezen a területen kutatók, fejlesztők munkája. Fontos csatákat vívtunk a közös agrárpolitika reformjáról szóló tanácskozások során is. Életfa Emlékplakett Ezüst fokozatát kapta dr. Gundel János, a Budapesti Gazdasági Egyetem professor emeritusa a mezőgazdaság-tudomány magas rangú művelőjeként végzett áldozatos oktatói, kutatói munkásságáért. 

https://magyarmezogazdasag.hu/2021/07/09/kitunteteseket-es-elismereseket-adtak 

További megjelenés: 

Greenfo.hu 


2021. július 21. 

Magyar Mezőgazdaság 

A díjazottak átvehették elismeréseiket 

A hagyományoktól eltérő időpontban átadták az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából Áder János köztársasági elnök által adományozott állami kitüntetéseket, és szintén átadták az Erdők Világnapja, a Föld Napja, a Környezetvédelmi Világnap és a Pedagógusnap alkalmából az agrárminiszter által adományozott díjakat. Az életfa Emlékplakett Ezüst fokozatát kapta Bartha Péterné, az Országos Meteorológiai szolgálat nyugalmazott munkatársa az időjárás-előrejelzés területén kifejtett több évtizedes kiemelkedő tevékenységéért; dr. Gundel János, a Budapesti Gazdasági Egyetem professor emeritusa a mezőgazdaság-tudomány magas rangú művelőjeként végzett áldozatos oktatói, kutatói munkásságáért; Tóth Béla szobrászművész a magyar mezőgazdaság és állattenyésztés pozitív társadalmi megítélésében játszott szerepéért, maradandó művészeti munkásságáért és dr. Voigt Erzsébet, a Gyümölcs-és Dísznövénytermesztési Kutatóintézet nyugalmazott kutatója több mint öt évtizedes kutatói munkásságáért, különösen a cseresznye, meggy, dió és szőlő környezetkímélő növényvédelmi technológiájának kidolgozásáért. 


2021. július 5. 

Turizmusonline.hu 

Ön kit jelöl a Gundel-díjra? 

A Magyar Vendéglátók Ipartestülete Gundel Károly vendéglős és gasztronómiai szakíró munkásságának emlékére 2021-ben is felhívást hirdet a Gundel Károly–díj elnyerésére. A díjra az jelölhető, aki a magyar vendéglátás területén kiemelkedően sikeres tevékenységével minimum 25 éve jelen van, feddhetetlen szakmai múlttal és példamutató életúttal rendelkezik, a magyar vendéglátás történelmi hagyományait ápolja és annak megújulása iránt elkötelezettséget érez, a fiatal generáció szakmai fejlődését támogatja, valamint közreműködik a magyar vendéglátás népszerűsítésében. Az elismerést a vendéglátó szakma legjobbjai kaphatják, évente legfeljebb hárman. A Kitüntetési Bizottság 19 tagból áll, akik a rangos szakmai díj odaítéléséről döntenek, köztük a Budapesti Gazdasági Egyetem Ker.-i Vendégl.ipari és Id.forg.-i Karának egy képviselője. 

http://turizmusonline.hu/cikk/on_kit_jelol_a_gundel_dijra 


2021. július 9. 

VG.hu 

Fenntarthatóság a helyi közösségekben 

Szekszárdi Public Relations Akadémia címmel rendezett tanácskozást a Pécsi Tudományegyetem pénteken. A rendezvény témája a fenntarthatóság értelmezése volt, elsősorban a kommunikáció, a PR szakma oldaláról megközelítve. 

A 20. század második felétől az egyre erősebben jelentkező társadalmi és környezeti kihívások hatására sok területen megjelentek olyan válaszreakciók, amelyek az emberi tevékenységek által generált negatív visszacsatolások hatásait próbálják tompítani. A szekszárdi rendezvény ennek a folyamatnak a kommunikációs hatásait vizsgálta, neves hazai és nemzetközi szakértők részvételével. A kar dékánja, Prof. Dr. Szécsi Gábor a PR aranykoráról szóló bevezető előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a tudatos médiafogyasztókká váló új generációk körében. A program további részében a Pécsi Tudományegyetem munkatársai mellett a Budapesti Gazdasági Egyetem, a Budapesti Corvinus Egyetem és a New York University munkatársai ismertették kapcsolódó kutatásaikat. 

https://www.vg.hu/kozelet/2021/07/fenntarthatosag-a-helyi-kozossegekben?utm_source=factiva_f&utm_medium=referral&utm_campaign=hiraggregator 

További megjelenés: 

Bolygonkesvarosunk.hu 


2021. július 11. 

Digitalhungary.hu 

Hiba a mesterséges intelligencia rendszerében – Az ember a saját világát kódolja bele a digitális valóságba 

Vágyunk rá, egyben tartunk is tőle. Megoldást várunk tőle, mégis félünk, hogy befolyásol majd minket. A mesterséges intelligencia megtanulja a környezetét, megtanul minket, megtanul sok mindent, de az, hogy mi sül ki belőle, az három területen érhető igazán tetten: a vezérlés szintjén, a munkaerőpiacon, illetve a marketing és médiapiacon. Fehér Katalin fulbright-kutató, a BGE habilitált tudományos főmunkatársa a Media Hungary konferencián tartott előadásában a hármas egységet boncolgatva kifejtette, a mesterséges intelligencia a vezérlés szintjén ma már megkerülhetetlen, hiszen ha csak feladunk egy hirdetést a közösségi médiában, algoritmusok tömege dolgozik értünk, a fogyasztóért, vagy az adott cégért. Emellett vezérlés elve gazdasági és pénzügyi érdekeket is szolgál. Fehér Katalin előadásában leszögezte, rengeteg ország állít össze mesterséges intelligencia stratégiát - többek között Magyarország is -, melyek a jövőt egyaránt GDP-ben mérik. 

https://www.digitalhungary.hu/e-volution/Hiba-a-mesterseges-intelligencia-rendszereben-Az-ember-a-sajat-vilagat-kodolja-bele-a-digitalis-valosagba/12582/ 


2021. július 15. 

Kossuth Rádió – Nagyok 

Beszélgetés Gubán Miklóssal a BGE professor emeritusával 

Hosszú út vezet a salgótarjáni acélgyári úttól az egyetemi katedrákig. Pláne, ha azok az egyetemek Kolozsvárott, Újvidéken, Ghánában, Japánban vagy Kínában működnek. Matematikai képletet valószínűleg erre is tudna írni. Művei több tudományterületet is érintenek, ami számára fontos, a logikus és az ökologikus gondolkodás. A Kossuth Rádió Nagyok című műsorában a Budapesti Gazdasági Egyetem Szilicium-völgyet is megjárt professor emeritusávalGubán Miklóssal beszélgettek, akit a határon túli egyetemeken végzett kutató és oktató munkájáért egyebek közt a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntettek ki. 

https://mediaklikk.hu/radio-lejatszo-duna/?date=2021-07-15_11-25-00&enddate=2021-07-15_11-55-00&ch=mr9 

További megjelenés: 

Nógrád Megyei Hírlap: 2021.07.20., 3. oldal 


2021. július 29. 

Nógrád Megyei Hírlap (5. oldal) 

Egymás után szerepeltek a Nagyokban 

Május végén hangzott el a dr. Fancsik Jánost - a salgótarjáni születésű, nagy tekintélyű nyugalmazott főorvost, kórházigazgatót – bemutató műsor. Majd a közelmúltban nyugállományba vonult dr. Gubán Miklós, a Budapesti Gazdasági Egyetem matematikus, informatikus tanára személyében pedig szereplője volt a Nagyoknak. Fancsik doktor – aki ősszel veszi át Pécsett a vasdiplomáját – elmondta, hogy 1956-ban fiatal orvosként neki is fontos szerepe volt a Gubán ikrek – Miklósnak van egy hasonló szakmai karriert befutott, Ákos névre hallgató testvére is – életre jövetelében. S ők ketten – nem sok időbeli eltéréssel – szinte egymás után kerültek be ebbe a kitűnő műsorfolyamba. Ilyen forgatókönyvet bizony csak az élet képes írni.   


2021. július 16. 

Penzcentrum.hu 

Budapestnek kampó? Miért nem érdekli a magyarokat a saját fővárosuk? 

Talán nincs még egy szektor, amelyet annyira megviselt volna a pandémia, mint a vendéglátást, az ismert okokból egyik pillanatról a másikra állt le, globálisan 1300 milliárd dollárnyi bevételkiesést regisztráltak. Arra azonban talán mégiscsak jó volt, hogy rávilágítson olyan problémákra, melyeket eddig a szőnyeg alá söpörtek, holott foglalkozni kéne vele sürgősen. Az egyik ilyen, hogy vajon miért nem jönnek a magyarok Budapestre nyaralni? Túl drága nekik? Érdektelen számukra? Fel sem merül? Holott a fővárosnak nagy szüksége lenne most a turistákra, a szezon romokban hever, a szállodák félgőzzel (se) üzemelnek. Az, hogy a magyarok nem jönnek a fővárosba nyaralni, nem új keletű probléma, évtizedekre nyúlik vissza. Egyszerűen nincs benne a vidéki magyarok tudatában, hogy ide is lehet jönni. Ezzel kapcsolatban Bártfai Endre, a BGE Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karának mesteroktatója az mostanra kiderült, hogy nagy számú külföldi turista nem érkezik idén Budapestre, ami jellemző, az néhány rendezvény, ezen kívül még a Forma1-et várjuk, és nem egy elhanyagolható a külföldön élő magyarok hazai házasságkötése – de rajtuk kívül a korlátozások és a mutációk megjelenése miatt másokra nem nagyon számítunk. De szerintem még nagyobb baj, hogy úgy tűnk a magyarok körében sem népszerű a főváros, ennek az egyik legfőbb oka az, hogy Budapest megismerése iránti vágy ma nincs felkeltve. 

https://www.penzcentrum.hu/utazas/20210716/budapestnek-kampo-miert-nem-erdekli-a-magyarokat-a-sajat-fovarosuk-1116258 

További megjelenések: 

Hellovidek.hu 

Propeller.hu 


2021. július 28. 

Boraszportal.hu 

Már ötödik alkalommal mérik fel a magyarok borfogyasztási és -vásárlási szokásait egy széleskörű kutatás, a Nagy Bor Teszt keretén belül. Fontos, hogy minél többen részt vegyenek a kitöltésben, hiszen ehhez a borteszthez hasonló nagymintás kutatás nem létezik Magyarországon. Továbbá mivel minden évben elkészül és publikálják, könnyen kirajzolódnak azok a borfogyasztási szokások, amelyek támpontot jelentenek a hazai borágazat számára. A kutatás többek között olyan kérdésekre keresi a választ, hogy a hazai borfogyasztók hol és milyen gyakorisággal fogyasztanak bort, hol szerzik be azokat, vagy hogy mennyit áldoznak egy palack borra. A Nagy Bor Teszt szakmai vezetője Harsányi Dávid, a BGE Külkereskedelmi Karának tanszékvezetője és Hlédik Erika, az ELTE Gazdálkodástudományi Intézetének adjunktusa.   

https://www.boraszportal.hu/hirszuret/elindult-magyarorszag-legnagyobb-felmerese-boros-szokasainkrol-8421# 


2021. július 22. 

Novekedes.hu 

Három érdekes ok, amiért a magyar innovációt felhúzza a gyógyszeripar 

A gyógyszeripar a magyar gazdaság speciális ágazata, amely a privatizációt követően jelentősen átalakult az elmúlt évtizedekben. A nemzetközi értékláncokba illeszkedve ma alapvetően generikus jellegű az ágazat, de természetesen organikus gyártók is léteznek – derült ki a Magyar Közgazdasági Társaság online konferenciáján, amelyen „A gyógyszeripari értéklánc sajátosságai Magyarországon” című, a Közgazdasági Szemlében megjelent cikket mutatták be az írás szerzői. Antalóczy Katalin, a Budapesti Gazdasági Egyetem Külkereskedelmi Kar Nemzetközi Gazdaságtan Tanszékének tanszékvezető főiskolai tanára előadásában kiemelte: a magyar gyógyszeripar komoly hagyományokkal rendelkezik, folyamatosan a leginnovatívabb iparágak közé tartozik, erősen exportorientált, és azon kevés magyar iparágak egyike, amely nemzetközileg is versenyképes. A szerzők azért döntöttek a gyógyszeripar értékláncának elemzése mellett, mert annak ellenére nem gyakorol jelentős húzó hatást a kapcsolódó iparágakra, nem is beszélve az egész gazdaságról. 

https://novekedes.hu/medicina/harom-erdekes-ok-amiert-a-magyar-innovaciot-felhuzza-a-gyogyszeripar 


2021. július 2. 

Észak-Magyarország (10. oldal) 

MEFOB Miskolcon 

Az EATON Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokságnak ezen a hét végén a Miskolci Egyetem lesz a házigazdája. A 4 női és 12 férficsapatot felvonultató esemény szakmai lebonyolítását a Magyar Vízilabda Szövetség vállalta magára. A mérkőzéseknek a Miskolctapolcai Strandfürdő és a Kemény Dénes Városi Sportuszoda ad otthont. A résztvevők: Nők: Eszterházy Károly Egyetem, University of Szeged, Debreceni Egyetem, Pécsi Tudományegyetem Férfiak, A csoport: UniEszterházy-EKE, Károli Gáspár Református Egyetem, University of Szeged; B csoport: Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Semmelweis Egyetem, Pécsi Tudományegyetem, C csoport: Budapesti Corvinus Egyetem, Testnevelési Egyetem, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem; D csoport: Debreceni Egyetem, Budapesti Gazdasági Egyetem, Eötvös Loránd Tudományegyetem. 

 

2021. július 6. 

Észak-Magyarország (10. oldal) 

Vízilabda MEFOB 

A vízilabda Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokságnak a múlt hét végén Miskolc adott otthont, a mérkőzéseket a Kemény Dénes Városi Sportuszodában és a miskolctapolcai strandfürdőben játszották. A 12 csapatot felvonultató férfimezőny előbb 4 csoportban csatázott, a végső helyezésekről ezt követően döntöttek. Eredmények: Nők: 1. Szegedi Egyetem, 2. Eszterházy Károly Egyetem (Eger), 3. Pécsi Tudományegyetem. Férfiak: 1. Budapesti Gazdasági Egyetem, 2. Semmelweis Egyetem (Budapest), 3. Budapesti Corvinus Egyetem. 

További megjelenések: 

Semmelweis.hu 

Boon.hu 

Délmagyarország (2021.07.07 - 1., 14. oldal) 


2021. július 6. 

Unisport.hu 

MEFOB: A nőknél a Szeged, a férfiaknál a BGE lett az aranyérmes 

A tavalyi szezonnal ellentétben idén megrendezhették a vízilabdázók Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokságát, amelynek házigazdája a Miskolci Egyetem volt. A seregszemlére négy női és tizenkét férfi csapat adta le nevezését, amelyek két helyszínen, a Miskolctapolcai Strandfürdőn és a Kemény Dénes Városi Sportuszodában mérkőztek meg egymással július 3-án és 4-én. A 12 csapatot felvonultató férfimezőny előbb 4 csoportban csatázott, a végső helyezésekről ezt követően döntöttek. Eredmények: Nők: 1. Szegedi Egyetem, 2. Eszterházy Károly Egyetem (Eger), 3. Pécsi Tudományegyetem. Férfiak: 1. Budapesti Gazdasági Egyetem, 2. Semmelweis Egyetem (Budapest), 3. Budapesti Corvinus Egyetem. 

https://unisport.hu/vizilabda-mefob-a-noknel-a-szeged-a-ferfiaknal-a-bge-lett-az-aranyermes/ 


2021. július 1. 

Eduline.hu 

Idén is nagy lesz a verseny: ennyi pont kellett tavaly a legnépszerűbb szakokra 

Továbbra is a gazdálkodási és menedzsment a legnépszerűbb alapszak, 2021-ben több mint 10 ezren jelentkeztek erre a képzésre, közülük több mint 7 ezren ösztöndíjas formában szeretnének tanulni. A második legnépszerűbb alapszak a kereskedelem és marketing majdnem 7 ezer jelentkezővel, a harmadik a pszichológia közel 6 ezer felvételizővel. Ahogy a számokból is látszik, ezeken a szakokon nagy a verseny a bejutásért. Az Eduline utánajárt, hogy tavaly mekkora volt a léc az idei top tíz alapszakon. A fenti cikkben bemutatják, hogy a különböző intézményekben – többek között a Budapesti Gazdasági Egyetemen – hol húzták meg a nappali munkarendű, állami ösztöndíjas ponthatárokat. 

https://eduline.hu/erettsegi_felveteli/20210630_legnepszerubb_szakok 


2021. július 5. 

Eduline.hu 

Mikor kezdődik az őszi félév? Mutatjuk az egyetemek legfontosabb dátumait 

Mikor kezdődik az őszi félév? A Budapesti Gazdasági Egyetemen 2021. szeptember 6. és december 11. között lesz az első félév szorgalmi időszaka, ezt december 13. és 2022. január 22. között zárják majd le vizsgákkal. 

https://eduline.hu/felsooktatas/20210705_mikor_kezdodik_a_kovetkezo_felev 


2021. július 9. 

Eduline.hu 

Mikor lesz a beiratkozás és mikor kezdődik a regisztráció az egyetemeken? Itt a lista 

A Budapesti Gazdasági Egyetemen augusztus 23. és szeptember 5. között lesz a regisztrációs időszak. Az egyetemeken az egyes karok időpontjai eltérhetnek, de minden felvett leendő gólyát értesítenek majd az intézmények, a kollégiumi jelentkezést és a gólyatáborok időpontját is közzé fogják tenni. 

https://eduline.hu/felsooktatas/20210708_mikor_lesz_a_beiratkozas 


2021. július 11. 

Eduline.hu 

Ekkora különbségek is lehetnek az államilag támogatott és önköltséges képzések ponthatárai között 

Az Eduline egy listában összeszedte, hogy a 2021-es felvételi tíz legnépszerűbb szakán milyenek voltak a 2020-as ponthatárok államilag támogatott és önköltséges képzéseken. A táblázat csak néhány egyetem, köztük a BGE számait mutatja, de ebből is jól látszik, hogy egyes helyeken akár 100-120 pont is lehet a különbség. 

https://eduline.hu/erettsegi_felveteli/20210710_allami_es_onkoltseges 


2021. július 19. 

Eduline.hu 

Ezeken a képzéseken a legnagyobb a verseny a bejutásért - a gazdasági szakok ponthatárai, statisztikái 

A gazdasági képzések közül továbbra is tarol a gazdálkodási és menedzsment szak: több mint tízezren küzdenek a bejutásért. Ezt a kereskedelem és marketing, majd a nemzetközi gazdálkodás követi 6 747, illetve 3 854 jelentkezővel. Ahogyan a felvételizők száma, úgy a ponthatárok is tetőznek ezeken a szakokon: az államilag támogatott képzésekre egyes helyeken több mint 450 pont is kellett a bejutáshoz. Az Eduline a fenti cikkben összegyűjtötte, hogy az egyes gazdaságtudományi képzésekre hányan jelentkeztek idén, mennyi felvételizőt vettek fel tavaly, illetve mutatnak néhány példát arra is, hogy mennyi volt a ponthatár a különböző felsőoktatási intézmények nappali munkarendű, államilag támogatott alapszakjain. 

https://eduline.hu/erettsegi_felveteli/20210719_gazdasagtudomanyok_tavalyi_ponthatarok 

 

2021. július 21. 

Eduline.hu 

A 2021-es számok: ezekre az egyetemi karokra lesz a legnehezebb bejutni 

A jelentkezési adatokból kiderül: az összes jelentkezőt tekintve 2021-ben is a Corvinus Egyetem vezeti a listát, de a top karok közé került a BGE, az ELTE és a BME több kara is. 1. Budapesti Corvinus Egyetem - 8243 jelentkező, 2. Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Kar - 7434 jelentkező, 3. Budapesti Gazdasági Egyetem Külkereskedelmi Kar - 5943 jelentkező. 

https://eduline.hu/erettsegi_felveteli/20210720_nepszeru_egyetemi_karok 

 

2021. július 21. 

Eduline.hu 

Még egy szám, ami befolyásolja a ponthatárokat: minden, amit a kapacitásról tudni kell 

Július 22-én este kiderül, melyik szakon folytathatják a tanulmányaikat a diákok szeptembertől. A felvételi ponthatárt az adott képzésre jelentkezők felvételi összpontszáma, a jelentkezők által megjelölt jelentkezési sorrend és az adott szakra vonatkozó felvehető szakos kapacitásszám figyelembevételével állapítják meg. Ez a besorolási, illetve a felvételi döntés alapja. A legnépszerűbb szakokon hatalmas a verseny a helyekért. Továbbra is a gazdálkodási és menedzsment a legnépszerűbb alapszak az egyetemeken és főiskolákon. A szakok és egyetemek közti megoszlások a cikk tartalmazza részletesen. 

https://eduline.hu/erettsegi_felveteli/20210721_kapacitasszam 

 

2021. július 11. 

Hirklikk.hu 

Pintér első cége őrizheti a Gazdasági Egyetem épületeit 

A hétvégén két, májusban pedig egy további közbeszerzési eljárás eredményeképp Pintér Sándor belügyminiszter első cége, a Preventív Security végezheti az őrzés-védelmi feladatokat a Budapesti Gazdasági Egyetem épületeiben. 

https://hirklikk.hu/kozelet/pinter-elso-cege-orizheti-a-gazdasagi-egyetem-epuleteit/384021/ 


2021. július 26. 

Turizmus.com 

SKÅL networking koktél új tiszteletbeli elnökkel 

A közel két éve teljes pompájában megnyitott, luxus kategóriájú Mystery Hotelben tartotta idei első jelenléti ülését koktélparti keretében a SKÅL Hungary. A turisztikai felsővezetők egyesületének tagjai hosszú idő után találkoztak újra személyesen. A tagság szakmai témákat tárgyalt meg, Jávorkai Péter elnök tájékoztatta a tagságot az utóbbi időszak nemzetközi SKÅL-fejleményeiről, és arról a jó hírről, hogy a tagság létszáma itthon 15%-kal nőtt az idei évben, elérve a 49 főt. Az elnök külön üdvözölte Boros Ákost, a Budapesti Gazdasági Egyetem turizmus menedzsment szakos hallgatóját, mint az első magyarországi Young SKÅL-tagot. A SKÅL nagy hangsúlyt helyez a leendő fiatal kollégák bevonására már a tanulóéveik alatt. 

https://turizmus.com/szallashely-vendeglatas/skl-networking-koktel-uj-tiszteletbeli-elnokkel-1176180 

 

2021. július 16. 

Kisalföld (5. oldal) 

Általános és középiskolai tanulmányai során nyújtott teljesítményéért és fáradhatatlan szorgalmáért Sopron közgyűlése Sopron Ifjú Tehetsége díjjal jutalmazta Boros Ákost. A fiatal több városi és országos szóló és csoportos néptáncversenyen is járt. Jelenleg a Budapesti Gazdasági Egyetemen tanul, ahol egyébként turizmus–vendéglátás szakos hallgató, most is tagja egy diákcsereprogramokkal foglalkozó világszervezet helyi képviseletének. Végtelenül kíváncsi és motivált. Elmondása szerint a járványos időszak mint mindenkinek, neki is kedvét szegte, de a városi elismerés újabb löketet adott szorgalmának. 

 

2021. július 16. 

Eduline.hu 

Mire számíthatnak a legnépszerűbb szakokra jelentkezők? Tavaly volt, ahol 458 pont is kellett a bejutáshoz 

A top képzéseken minden évben hatalmas a küzdelem a férőhelyekért, és ez idén sincs másként. A túljelentkezés a ponthatárokon is látszik. Az Eduline összegyűjtötte, hogy tavaly mennyi volt az alsó limit a legnépszerűbb szakokon. Továbbra is a gazdálkodási és menedzsment a legnépszerűbb alapszak az egyetemeken és főiskolákon. 2021-ben összesen 10361-en jelentkeztek erre a BSc-képzésre, közülük több mint 7615-en állami ösztöndíjas formában kezdenék el tanulmányaikat. A második legnépszerűbb alapszak a kereskedelem és marketing 6747 jelentkezővel, a harmadik a pszichológia 5854 felvételizővel. Ahogy a számokból is látszik, ezeken a szakokon nagy a verseny a bejutásért. 

https://eduline.hu/erettsegi_felveteli/20210716_top_tiz_szak_tavalyi_ponthatarok 


2021. július 22. 

Origo.hu 

Nyilvánosak az egyetemi ponthatárok 

A Budapesti Gazdasági Egyetemen (BGE), hazánk első számú üzleti egyetemén idén szeptemberben 6 448 elsőéves kezdheti meg tanulmányait, 16 százalékkal többen, mint tavaly. A korábbi évekhez hasonlóan idén is növekedett az állami ösztöndíjasként bekerült hallgatók aránya: a felvett hallgatók közel 67 százaléka állami ösztöndíjasként kezdi majd meg tanulmányait a BGE-n. Emellett az egyetem mindhárom karán – Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar, Külkereskedelmi Kar, Pénzügyi és Számviteli Kar – emelkedett idén a felvett hallgatók száma. A jelentkezők többsége a kereskedelem és marketing, a gazdálkodási és menedzsment, a turizmus-vendéglátás, a nemzetközi gazdálkodás, a pénzügy és számvitel, valamint a gazdaságinformatikus alapképzési szakokra tette le a voksát. 

További részletek a fenti cikkekben. 

https://www.origo.hu/itthon/20210722-egyetemi-ponthatarok.html?pIdx=1 

További megjelenés: 

Figyelo.hu 

Hirado.hu 

HRPortal.hu 

MTI.hu

Novekedes.hu 

Uzletem.hu 

Portfolio.hu 

Turizmusonline.hu 

Webradio.hu 

Sláger FM – Déli Hírek 

 

2021. július 22. 

Index.hu 

Megvannak a felvételi ponthatárok 

Tegnap este nagyon boldogok vagy szomorúak lehettek mindazok, akik felsőoktatási tanulmányokra készülnek szeptembertől. Az Oktatási Hivatal ugyanis a felvi.hu honlapon közzétette az idei felvételi ponthatárokat. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium tájékoztatása szerint idén mintegy 110 ezren várták a nagy pillanatot. A bevált gyakorlat szerint valamennyi felvételizőt SMS-ben értesítenek arról, hogy az általa megjelölt melyik képzésre került be. Mindenki csak egy helyre nyerhet felvételt, mégpedig az általa megjelölt jelentkezési helyek közül az első olyanra, amelynél a pontszáma eléri vagy meghaladja a megállapított ponthatárt. Nőtt a továbbtanulási kedv, tavalyhoz képest 11 százalékkal emelkedett a felsőoktatásba jelentkezők száma – hangsúlyozta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára a közszolgálati televízióban. Bódis József a felvételi ponthatárokat ismertető rendezvény előtt azt mondta: tavalyhoz képest ebben az évben 10 300-zal többen, mintegy 102 ezren jelentkeztek a felsőoktatásba. Az államtitkár nagyon jónak értékelte ezeket a számokat, és hozzátette, hogy a fiatalok szeretnének diplomát szerezni, „nőtt az oklevél és a diploma presztízse”. A fiatalok „olyan jövőképet képzelnek maguknak, amelyben a képzettség és a minőség komoly szerepet kap” – fogalmazott az államtitkár. Nőtt a továbbtanulási kedv, tavalyhoz képest 11 százalékkal emelkedett a felsőoktatásba jelentkezők száma – hangsúlyozta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára a közszolgálati televízióban. 

A fenti cikk részletesen beszámol arról, hogy mely egyetemeket jelölték meg a legtöbben 2021-ben (a BGE a harmadik helyen 14 377 jelentkezővel), valamint a tíz legnépszerűbb alapszak pontharait is bemutatja. 

A „További megjelenések a témában” című sorban pedig az összes további, felvételi eredményekkel, ponthatárokkal kapcsolatos cikkeket találjátok. 

https://index.hu/belfold/2021/07/22/felsooktatas-felveteli-ponthatar-hallgatok-itm-pont-ott-parti-alberletek-egyetemek/ 

További megjelenések: 

Eduline.hu 

Eduline.hu 

Eduline.hu 

Eduline.hu 

Eduline.hu 

Femcafe.hu 

M1-Híradó: 2021.07.22. 

 

2021. július 23. 

Eduline.hu 

Tarol az ELTE: ezekre az egyetemekre került be a legtöbb felvételiző 

Összesen 101 881-en jelentkeztek a felsőoktatásba, mintegy 11,1 százalékkal többen, mint tavaly. Közülük 75 748-an nyertek felvételt, 81 százalékuk államilag finanszírozott, 19 százalékuk pedig önköltséges képzésre. Alapképzésre több mint 47 ezer hallgató került be, osztatlan képzésre több mint 7800, mesterképzésre több mint 13 500, felsőoktatási szakképzésre pedig több mint 6700. A legtöbb jelentkezőt idén is az Eötvös Loránd Tudományegyetemre vették fel, amelyet a Debreceni Egyetem és a Budapesti Gazdasági Egyetem követ. 

https://eduline.hu/erettsegi_felveteli/20210723_felveteli_adatok_2021_ITM 

További megjelenések: 

Hirado.hu 

MTI.hu 

Penzcentrum.hu 

Index.hu 

Magyarnemzet.hu 

Magyar Nemzet: 5. oldal 

Origo.hu 

Atv.hu 

Infostart.hu 

Budapesthirado.hu 

Hrportal.hu 

Radio1: Hírek 6:00 

Magyar Hírlap: 4. oldal 

M1 – „Ma délelőtt” (07.24) 

Ma.hu 

Hir.ma 

Kisalfold.hu 

Haon.hu 

Hirklikk.hu 

Sonline.hu 

Feol.hu 

Zaol.hu 

Szon.hu 

Bama.hu 

Szoljon.hu 

Beol.hu 

Baon.hu 

Vaol.hu 

Duol.hu 

 

2021. július 21. 

Eduline.hu 

Melyik bölcsészképzésre lesz a legnehezebb bekerülni? Pontok és statisztikák 

Több mint 17 ezren felvételiznek 2021-ben valamely bölcsészettudományi képzésre, közülük valamivel több mint 12 ezren első helyen jelölték meg a kiválasztott szakukat, közel 16 ezren állami képzésre adták be a jelentkezésüket. A pszichológia mellett az anglisztika szak népszerűsége továbbra is töretlen: több mint 2500-an adták be a jelentkezésüket idén, de a közösségszervezés szakra jelentkezők száma is majdnem eléri a kétezret. Az Eduline összefoglalta, hogy a tíz legnépszerűbb bölcsészettudomány képzésre – köztük a BGE KVIK közösségszervezés képzésére – hányan jelentkeztek idén, mennyi felvételizőt vettek fel tavaly, illetve mutatnak néhány példát arra is, hogy mennyi volt a ponthatár a különböző felsőoktatási intézmények nappali munkarendű, államilag támogatott alapszakjain. 

https://eduline.hu/erettsegi_felveteli/20210721_bolcseszkepzesek_tavalyi_ponthatarai 

 

2021. július 28. 

Magyarnemzet.hu 

Egyre vonzóbb a felsőoktatásunk 

A felvételi idén több szempontból is sikeres volt, nemcsak azért, mert a jelentkezők háromnegyede bejutott a választott képzésre, ráadásul zömmel állami támogatású helyre, hanem azért is, mert a leendő egyetemisták többsége a legkorszerűbb struktúrát képviselő modellváltó egyetemeken tanulhat tovább szeptembertől. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkárának a tájékoztatása szerint a felvételizők háromnegyede be is jutott az általa választott szakok valamelyikére, így összesen 75 748 leendő elsőéves köszöntheti az új tanévet. Schanda Tamás közölte, a felvettek 81 százaléka államilag finanszírozott, 19 százaléka pedig önköltséges képzésen tanulhat ősztől. A legmagasabb pontszámot – 472 pontot – a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) angol nyelvű nemzetközi gazdálkodás képzésére és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) osztatlan jogászképzésére kellett elérni. Ahogy az elmúlt években már megszokottá vált, a legtöbb gólyát – több mint 11 ezret – ezúttal is az ELTE tudhatja magáénak, amelyet a Debreceni Egyetem és a Budapesti Gazdasági Egyetem követ a sorban. A Budapesti Gazdasági Egyetem 16 százalékos bővülést jelentett, ami egyben rekordszámú új hallgatót is jelent. 

https://magyarnemzet.hu/belfold/egyre-vonzobb-a-felsooktatasunk-10138226/?utm_source=rss&utm_medium=referral&utm_campaign=hiraggregator 

 

2021. július 23. 

Kelet-Magyarország (1., 3. oldal) 

Kiderült a ponthatár: a többség jó hírt kapott 

Ha nem is varázsütésre, de csütörtök 20 óra után nagyon sok, közel 110 ezer középiskolából elballagott diák zsebében zörrentek meg a mobiltelefonok, kinek bomba jó, míg másoknak megnyugtató, rosszabb esetben könnyfakasztó üzeneteket közvetítve. A küldeményekből kiderült, hogy mely felvételizők kerülhettek be a régóta kiválasztott és remélt egyetemi és főiskolai szakokra. Hogy a pillanat még emlékezetesebb legyen, hivatalos pontváró bulikat is rendeztek ingyenesen több nagyvárosban, a legnagyobbat a fővárosban, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE) Lágymányosi Campusán, ahol ifj. Kádár Péter, a Krúdy Gyula Gimnázium volt tanulója elmondta, hogy egy-két ponton is múlhat, de ő a Corvinus Egyetemen folytatná szívesen, leginkább a nemzetközi gazdálkodás, esetleg még a nemzetközi tanulmányok szakon. Hogy bebiztosítsa magát, a Budapesti Gazdasági Egyetemet is megjelölte, szintén nemzetközi gazdálkodás szakkal, ráadásul valamennyit angol nyelven. A megjelölt szakokat egyébként egy erős alapozásnak szánja, a mesterig még majd meglátja, hogyan tovább. 

 

2021. július 22. 

Tolnai Népújság (1., 2. oldal) 

Meghúzták a határt… 

A felvételizők idegei kisimulhatnak csütörtökön este, már amennyiben arról szereznek tudomást, hogy felvették őket a hőn áhított egyetem megpályázott szakára. Ma teszik közzé ugyanis a felsőfokú oktatási intézmények a ponthatárokat. A csatolt cikkben lévő képen Benedek Boldizsár, Scheidler Dávid és Dancs Zsófia reményekkel telve ülnek a bonyhádi gimnázium előtt. Scheidler Dávid elmondta, hogy mindig is kedvelte és most is kedveli a nyelveket. „Kezdetben a német nyelvet tanultam, ehhez társult később a francia, majd az angol. Éppen ezért úgy gondoltam, hogy célszerű lenne felsőfokon ötvöznöm a nyelvek, valamint a közgazdaság iránti vonzalmamat. Ezért jelentkeztem a Budapesti Gazdasági Egyetem nemzetközi gazdálkodási szakára. Nem állami, hanem fizetős helyre, előbbire ugyanis többszörös a túljelentkezés és ott kisebb esélyem lenne. Amennyiben felvesznek a fizetős helyre, akkor számíthatok a családom anyagi támogatására. Ha pedig most nem jutok be az egyetemre, akkor egy évre elmegyek dolgozni, szándékaim szerint nyelvvizsgát teszek, és megszerzem a jogosítványt. Jövőre pedig újra próbálkozom” – tette hozzá a pörbölyi illetőségű fiatal. 

További megjelenés 

Teol.hu 

 

2021. július 27. 

Unilife.hu 

Felvételi 2021: az összes ponthatár egy helyen 

A felvi.hu nyilvánosságra hozta a 2021-es felsőoktatási felvételi eljárás hivatalos ponthatárait. A BGE szakjainak ponthatárai. Ponthatárok részletesen a cikkben. 

https://unilife.hu/ponthatarok-2021/20210727-felveteli-2021-osszes-ponthatar.html 

  

2021. július 23. 

Nemzetisport.hu 

Tokió 2020: Késely Ajnából előtörtek az ötéves emlékek 

A 19 éves Késely Ajna állítása szerint már sokkal rutinosabban csobbant az olimpiai medencébe Tokióban, mint öt évvel ezelőtt Rióban, ráadásul a fiatal úszónő egy örömhírt is megosztott az Instagramon a követőivel. „Végre mi is megérkeztünk a faluba! Feltörtek bennem az ötéves emlékeim, mikor 14 évesen elveszettnek, s oly aprónak éreztem magamat. 19 évesen magabiztosan csobbantam az olimpiai medence vizébe. A lelátó üressége szomorúan tekint vissza ránk, de tudjuk, a magyar szívek egyszerre dobbannak! UI: Ritkán szoktam büszkélkedni ilyesmikkel, de mivel az életemben biztos pont az úszás, így mindig nehezen képzeltem el magamat egyetemistaként. De hivatalosan is a Budapesti Gazdasági Egyetem kommunikáció és média szakának tanulója lettem. Ugyanis mindig érdemes két lábon járnunk” – osztotta meg az örömhírt Késely Ajna az Instagramon. 

https://m.nemzetisport.hu/tokio-2020/tokio-2020-kesely-ajnabol-elotortek-az-oteves-emlekek-2839789 

További megjelenés: 

Metropol.hu 


2021. július 27. 

Eduline.hu 

Ilyen lesz 2021/2022-es tanév az egyetemeken: első tanítási nap, vizsgaidőszak és szünetek 

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen a 2021/2022-es tanév őszi féléve 2021. szeptember 6-án kezdődik és december 11-ig tart. A tavaszi félév 2022. február 7. és május 14. között lesz. Az őszi szünet október 25-30. között, a tavaszi szünet pedig április 13-19. között lesz. Az ELTE-n úgy tervezik, hogy jelenléti oktatással indítják el a félévet. "Az oltási védettség hiánya önmagában nem fogja feljogosítani a hallgatókat a távolléti oktatási lehetőséget biztosító kivételes tanulmányi rendre, sem a munkavállalókat az otthoni munkavégzésre" - írták az egyetem honlapján. Az Óbudai Egyetemen és a Budapesti Gazdasági Egyetemen szintén 2021. szeptember 6. és december 11. között lesz az első félév szorgalmi időszaka, ezt december 13. és 2022. január 22. között zárják le vizsgákkal a hallgatók. A BGE-n már a második féléves beosztást is közzétették: az oktatási hetekkel február 7. és május 14. között, a vizsgákkal pedig 2022. május 16. és június 25. között lehet számolni. 

https://eduline.hu/felsooktatas/20210727_egyetemek_kovetkezo_tanev_datumai 


2021. július 9. 

Turizmus.com 

Fiatal szállodaigazgatót gyászol a szakma 

Türelemmel viselt, hosszú betegség után 43 éves korában elhunyt Loewemann-Gömöri Dóra, a kecskeméti Aranyhomok Szálloda igazgatója. Az ismert szállodaigazgató, miután tanulmányait a BGE KVIK-en befejezte, a családi vállalkozások munkájában vett részt. Édesapjával, Gömöri Ferenccel először a Tanyacsárdában dolgozott, 2007 óta pedig az Aranyhomokban folyó munkát már közösen irányították. 

https://turizmus.com/szemelyi-hirek/fiatal-szakembert-gyaszol-a-szakma-1175896 

További megjelenések: 

Baon.hu 

Hiros.hu 

Ripost.hu 


2021. július 16. 

Bors (14-15. oldal) 

Vakon kapta el társa kezét nyolc méter magasan az artista 

Csuklyával a fején szaltózott a magyar repülőcsoport egyik tagja a cirkuszok éjszakáján a Fővárosi Nagycirkuszban. Az este hét órától éjfélig tartó rendezvény művészei telt ház előtt léptek fel. A közönség a különböző számokat álló tapssal jutalmazta, kiváltképp akkor, amikor egy artista rontás után sikerrel ismételte meg a mutatványt. Az este Zsálek Áron is fellépett, akinek zsonglőrszámát egy titkos technikai megoldással guruló bőrönd teszi különlegessé. „Ezt az eszközt mi találtuk ki, ezért még nincs is külön neve a szakmai körökben – mondta a Budapesti Gazdasági Egyetem végzős hallgatója. Kereskedelmi és marketing szakon írja a szakdolgozatát, de még szeretne egy szép és hosszú karriert cirkuszművészként is felépíteni. Jelenleg hét labdát és nyolc karikát dob, de ezeket a számokat még szeretné növelni.” 

  

2021. július 3.  

Beol.hu 

Országos turisztikai versenyen taroltak a Közgé végzős tanulói 

Taroltak a Közgé végzős tanulói a szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyén, turisztikai ismeretekben a legjobb negyvenbe tizenöten kerültek be a békéscsabai középiskolából. Minden évben megrendezik az ágazati és ágazaton kívüli szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyét (ÁSZÉV). Első lett a gyomaendrődi Gubucz Szilvia, harmadik a vésztői Balog Enikő, a fiatalokat Kőfalvi Éva készítette fel a megmérettetésre. Szilvia elmondta, a Budapesti Gazdasági Egyetemen tanulna tovább, turizmus szakirányon, és a tantárgyakat angolul hallgatná. A ­megmérettetésre országosan 355-en, a békéscsabai középiskolából húszan jelentkeztek. 

https://www.beol.hu/kozelet/helyi-kozelet/orszagos-turisztikai-versenyen-taroltak-a-kozge-vegzos-tanuloi-4107812/

 

2021. július 27. 

Eduline.hu 

Nehogy lemaradjatok: több egyetemen már elindult a kollégiumi jelentkezés 

A felvételi ponthatárok kihirdetése után gyorsan történnek a dolgok: sok egyetemen már megy a kollégiumi jelentkezés. A BGE Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karán július 27-én indul a jelentkezés és egészen augusztus 11-ig tart, fontos azonban, hogy itt nincs hiánypótlási időszak. A Külkereskedelmi Karon egészen augusztus 8-ig lehet jelentkezni, és augusztus 17-én lesz majd eredmény. 

https://eduline.hu/felsooktatas/20210727_tobb_egyetemen_elinudlt_a_kollegiumi_jelentkezes 


2021. július 30. 

Világgazdaság (1., 3. oldal) 

Tízezer új kollégiumi férőhelyre lenne igény országos szinten 

Magyarországon a kollégiumi férőhelyek száma 56,4 ezerre tehető, ezek közül 14 ezer Budapesten van – mondta a VG-nek Budai Marcell, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának sajtófőnöke. A nehéz szociális helyzetben lévő kollégisták a havi kollégiumi díjra akár 50 százalékos kedvezményt is kaphatnak. A Budapesti Gazdasági Egyetemen is folyik a harc a férőhelyekért, másfélszeres túljelentkezésről számoltak be, a Miskolci Egyetemen 5-10 százalékkal többen szeretnének a kollégiumban lakni, mint amennyi férőhelyet biztosítani tudnak. 

További megjelenések: 

Figyelo.hu 

VG.hu 

 

2021. július 30. 

Magyar Nemzet (5. oldal) 

Augusztus 8-ig lehet pótfelvételizni 

Jövő hét végéig jelentkezhetnek egyetemre és főiskolára azok a fiatalok, akik rossz hírt kaptak a felsőoktatási felvételi eredmények múlt heti kihirdetésekor. A második körben már csak egyetlen képzést lehet megjelölni, de ismét lesznek ingyenes helyek, többek közt a legnépszerűbb gazdasági területen. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) már a ponthatárok napján jelezte, hogy a mostani pótfelvételi eljárásban az alapképzési szakok nagy részén hirdetnek majd olyan helyeket, amelyekért nem kell fizetni. A Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) többek közt kereskedelem és marketing, pénzügy és számvitel, valamint turizmus-vendéglátás szakokat kínál ingyenes formában, és külön jó hír, hogy nemcsak a magyar, de az angol nyelvű képzéseken is pályázható ösztöndíjas hely. 

További megjelenés: 

Magyarnemzet.hu