Interjú Dr. Horváth Annamária - főiskolai docenssel, a KKK Nemzetközi Kereskedelem és Logisztika Tanszék tanszékvezetőjével
- Mióta dolgozol a felsőoktatásban/az egyetemen?
2010 óta dolgozom a BGE Külkereskedelmi Karán, előtte 8 évig a versenyszférában dolgoztam.
- Milyen tárgyakat, milyen hallgatói létszámmal oktatsz?
Elsősorban logisztikához kapcsolódó tantárgyakat a Nemzetközi Gazdálkodás alapszak Digitális ellátásilánc-menedzsment specializáción, amelyből kiemelném a fuvarozás és szállítmányozási területeket, amelyeknek a Külkereskedelmi Karon régi hagyománya van, köszönhetően az elődöknek. Talán ki lehet jelenteni azt is, hogy az országban is kevés olyan felsőoktatási intézmény van, ahol ezt a témakört ilyen szinten és mélységében oktatják. Büszke vagyok arra, hogy az elmúlt 1 év alatt vállalati szakemberek segítségével, naprakész szállítmányozási esettanulmányokat készítettünk el, amelyek napi feladatokat mutatnak be a hallgatók számára és példákat adnak azok megoldására.
- Hogyan teltek az online féléveid a BGE-n?
Első online órámtól kezdve a Teams rendszerben dolgoztam, amely bár nem helyettesíti jelenléti oktatást, de a kialakult helyzetre egyfajta megoldást adott. Én – amikor tehettem – az Egyetem épületéből, egy tanteremből tartottam az órákat, háttérben a táblával, amely talán egy kicsit emlékeztette a hallgatókat arra, hogy gyakorlaton/előadáson vannak. Az egyik legnehezebb feladat a csoportos munka kialakítása volt. Ezért is örültem annak, hogy a mostani félévtől kezdve lehetőség volt már csoportbontásra, amely a csoportmunkát segítette és a hallgatók is szívesebben dolgoztak itt, mint a fő platformon.
- Mi hiányzott a legjobban?
A személyes találkozások, ezen belül is természetesen a hallgatók, a hallgatók azonnali visszajelzései, kérdései és megjegyzései. Az online térben személytelenné vált az oktatás, sokszor csak „egy kört” láttam, nem tudtam/láttam ki van velem szemben, kit érdekel és kit nem, hogy mit mondok, mikor kellene megállni és segíteni. Emellett pedig velem szemben az üres tanterem volt.
- Mely eszközök bizonyultak hasznosnak az online oktatásodban? Hogyan fért bele az adott eszközök alkalmazása a félév/óra menetébe? Hogyan fogadták a hallgatók az újításokat?
Ahogy említettem, a Teams rendszer hasznosnak bizonyult, de nem tudja kiváltani a személyes oktatást. Emellett a Coospace adta lehetőségeket jobban ki tudtam használni, mint korábban. Erre egy példát szeretnék mondani. A hallgatók egy feladat megoldásán csoportosan dolgoztak és a végeredményt kellett megadniuk. Erre jó eszközként tudtam használni a Coospace „táblázat” eszközét, ahová a csoportok az eredményt fel tudták vezetni és én láttam, hogy azok jók-e, illetve melyik csoport nem végezte el még a feladatot. Így azokat a csoportokat „látogattam” meg a Teams-ben, ahol problémát láttam.
- Miket tapasztaltál a használatuk során? Hogyan oldottad meg a kihívásokat?
Az online oktatásához tartozó eszközök használata során én sokat kísérleteztem. Volt olyan, amely nem volt sikeres, volt olyan, amelyet utána alkalmaztam. Ha nagyon nem tudtam megoldani a kihívásokat, akkor megkérdeztem a kollégákat, vagy az informatikusokat. Ők is sokat segítettek ötletekkel, tapasztalatokkal.
- Miben szeretnél még fejlődni?
Elsősorban az (online) előadások interaktívabbá tételével, illetve az előadások felépítésében, amely a hallgatókat tényleg lekötik 90 percig, azaz az előadások megbontása legfeljebb 10 perces részekre. Ez a jelenléti oktatásban is szükséges és mindenképp fejleszteni kell.
- Mi az, amit az online oktatásból tanultál és beépítesz a későbbiekben is oktatási gyakorlatodba?
Minél több olyan eszköz alkalmazása (videó, szavazás, chat, stb.), amely a hallgatót bevonja az órába. Emellett az elektronikus vizsgáztatást is szeretném megtartani, persze felügyelet mellett.
- Mit kívánnál, ha lehetne egy kívánságod?
Teljesítsék három kívánságom