2026. február 20-án került sor a Nemzetközi Gazdálkodás alapképzéses hallgatók kettős diploma programmal kapcsolatos online tájékoztatójára. A hallgatók két német és két belga, valamint egy tajvani partneregyetemre pályázhatnak két féléves mobilitásra, amely a BGE-s képzésükbe illeszkedik. A kettős diploma programban való részvételre a Pannonia program pályázati kiírásával egyidejűleg lehet majd pályázni, előreláthatólag március végén. A program sikeres teljesítése után a hallgatók a BGE-s diplomájuk mellé megkapják a partnerintézmény diplomáját is, a programban részt vevő egyetemekkel aláírt kettős diploma megállapodás értelmében.
A tájékoztatót David Parker kollégánk tartotta, aki a szak kettős diploma programjainak megvalósulását oktatóként támogatja és koordinálja.
A tájékoztató meghallgatható az alábbi linken:
Recap: Online double degree meeting 20 February | Meeting | Microsoft Teams
A kettős diploma program iránt érdeklődő hallgatóink figyelmét felhívjuk a Nemzetközi Gazdaság és Gazdálkodás mesterképzésen elérhető kivételes lehetőségekre is, amely során egy neves brit és német egyetem diplomáját kaphatják meg BGE-s hallgatóink.
Az érdeklődőknek David Parker (david.parker@uni-bge.hu) vagy Pál Ágnes (pal.agnes@uni-bge.hu) kari nemzetközi vezető tud adni további felvilágosítást.