PÁLYÁZATI KIÍRÁS a 2025/26-os tanév tavaszi félév tanulmányi eredménye alapján
A Nemzetközi Gazdálkodás Kar a Hallgatói Önkormányzattal egyetértésben pályázatot ír ki a kiemelkedő tanulmányi eredményt elért nappali munkarendű, alapképzéses hallgatók részére.
Pályázhatnak:
Alapképzésen gazdaságtudományi képzési terület, első, másod és harmadéves hallgatói, finanszírozási formától függetlenül, akik
- legalább 27 felvett, illetve teljesített kredittel rendelkeztek az érintett félévben,
- tanulmányi eredményük a 2025/2026-os tanév tavaszi félévében elérte a 4,4-es korrigált kreditindexet,
- tanulmányaik során nem volt olyan mulasztásuk vagy szabálysértésük, ami miatt megrovásban részesültek.
Az elnyert ösztöndíj mindig egy félévre vonatkozik, egy hallgató többször, tehát több félévben is pályázhat. Az ösztöndíj összege félévenként 150 ezer forint, melyet a hallgató egy összegben kap meg. Az ösztöndíjban karonként legalább 8 hallgató részesülhet.
A Kiemelt Tanulmányi Ösztöndíj elnyerésére pályázati úton van lehetőség.
Pályázni a pályázati űrlap kitöltésével és benyújtásával lehet, amely a Neptun tanulmányi rendszerén keresztül az Ügyintézés -> Kérvények menüpont alatt érhető el.
Hiánypótlásra, valamint fellebbezésre nincs lehetőség!
A pályázatok elbírálásánál figyelembe vett szempont a tanulmányi eredmény.
A pályázatokat 3 tagú bizottság bírálja el, amelynek tagjai az oktatási dékánhelyettes, a Diákjóléti Bizottság elnöke és a Hallgatói Önkormányzat elnöke. Minimum kétharmados többségi egyetértéssel lehet a végleges sorrendet kialakítani.
A PÁLYÁZATOKAT A NEPTUN TANULMÁNYI RENDSZEREN KERESZTÜL KELL LEADNI 2026. szeptember 21. 12:00 órától.
A PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSI HATÁRIDEJE: 2026. október 2. 23:59
Kiértesítés várható időpontja: 2026. október 14.
Kifizetés várható időpontja: 2026. október 19.