A diploma sokak fejében a képzés lezárását jelenti, a BGE-n azonban másként gondolkodunk róla. Itt a diploma nem a vég, hanem a kezdet, hiszen a cél az, hogy hallgatóink már a tanulmányaik során elindulhassanak a szakmai siker útján, és a lehető legjobb állások közül választhassanak. A karriertámogatás több pillérre épül, és a BGE széles ismertsége, jó hírneve, kiterjedt vállalati kapcsolatrendszere és aktív közössége mind hozzájárul ahhoz, hogy végzettjeink valódi előnnyel induljanak a munkaerőpiacon.
Erős márkanév, valódi előny a kiválasztásnál
A BGE diplomája ismert és elismert a gazdasági világban. Ez nem csupán presztízsérték, hanem konkrét előny a pályakezdők számára is, hiszen a munkáltatók magas színvonalú, versenyképes tudást kötnek az intézményhez. A BGE hírneve megkönnyíti, hogy a nálunk végzettek jó álláslehetőségekhez jussanak és a kiválasztási folyamatok során magabiztosan szerepeljenek.
Vállalati kapcsolatok – több száz partner nyit ajtót a hallgatóknak
A BGE több száz üzleti partnerrel működik együtt, és ezek a kapcsolatok közvetlenül bekapcsolódnak a hallgatók életébe. A vállalatok az oktatásba is aktívan bekapcsolódnak az úgynevezett Intenzív hetek során, ahol számos vállalati kurzus elérhető a hallgatók számára. Emellett szakmai gyakorlati helyeket és álláslehetőségeket kínálnak, így a diákok már tanulmányaik alatt valós munkatapasztalatot szerezhetnek. Az egyetem célja, hogy a hallgató és a munkahely egymásra találását ne hagyja a véletlenre, hanem szervezett módon támogassa. Ismerd meg partnereinket ITT!
Mentorprogram – vezetők mellett fejlődhetsz
A BGE vállalati mentorprogramja különösen népszerű. Félévente több mint száz hallgató vesz részt benne, és mindannyian egy nagyvállalati közép- vagy felsővezető mentorálásával fejlődhetnek. A mentorprogram betekintést ad egy cég működésébe, támogatja a vezetői készségek fejlesztését, és gyakran munkalehetőséget is hoz a program lezárása után. Ez az élmény egyszerre szakmai és személyes fejlődési út.
Azok számára pedig, akik vállalkozóként képzelik el magukat a jövőben, a Vállalkozói Mentorprogram kínál értékes lehetőséget, ahol sikeres hazai vállalkozók támogatják a fiatalok egy éven keresztül.
Állásbörze – ahol a cégek téged keresnek
A BGE minden évben Karriernapokat szervez, amelyek a tudatos karrierépítést segítő workshopokat és a munkaerőpiacra készítő programokat kínálnak. Emellett az Állásbörze az egyik legnagyobb éves esemény: közel ötven vállalat jelent meg, amelyek egyetlen nap alatt több száz állást kínáltak a BGE hallgatóinak. Ez óriási lehetőség arra, hogy személyesen találj rá a hozzád illő karrierútra.
BGE Job&Future – saját állásportál valós lehetőségekkel
2025-ben elindult a BGE saját fejlesztésű állásportálja, a BGE Job&Future, amely kizárólag a BGE hallgatóinak és friss diplomásainak szól. A platform célja egyszerű: megbízható, személyre szabott ajánlatokat adni, jutalék és felesleges adminisztráció nélkül. Az egyetemi háttér biztosítja, hogy valós, releváns állások kerüljenek a hallgatók elé, és hogy a karrierkezdés átlátható és biztonságos legyen.
A legnagyobb üzleti közösség – egy hálózat egy életre
A BGE Magyarország legnagyobb üzleti közössége. Az országban dolgozó gazdasági szakemberek jelentős része BGE-s diplomával rendelkezik, és ez a több tízezres alumni közösség a mai napig aktív szereplője az üzleti életnek. Sokan közülük örömmel segítik a jelenlegi hallgatókat tanácsokkal, szakmai kapcsolatokkal vagy akár álláslehetőségekkel. A BGE célja, hogy a nálunk végzettek valódi, élethosszig tartó közösséget találjanak, amely támogat, összeköt és inspirál - aktív alumni közösségünk már több, mint 10.000 főt számlál.
A karrierút tehát nem a diplomaosztó után kezdődik, hanem már az első félévben. A BGE olyan környezetet teremt, ahol a tudás mellé biztos háttér, élő üzleti kapcsolatok és valós lehetőségek társulnak – hogy a hallgatók ne csak végzettséget, hanem jövőt is kapjanak.
Miért jó döntés, ha a BGE-n tanulsz tovább?
A Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem nemcsak Magyarország legnagyobb gazdaságtudományi egyeteme, hanem olyan közeg, amely valódi előnyt ad a jövőd szempontjából, hiszen itt:
- rugalmas a képzési rendszer, így egy képzési területen belül könnyen válthatsz szakot, ha később más irányt választanál;
- modern, piacképes tudást és oktatást kapsz, amely a valódi üzleti helyzetekre készít fel;
- több száz vállalati partnerrel dolgozunk együtt, akik gyakorlati helyeket, mentorációt és karrierlehetőségeket kínálnak;
- egy 20 000 fős, sokszínű hallgatói közösséghez csatlakozol, ahol egyszerre építhetsz szakmai és baráti kapcsolatokat;
- olyan diplomát szerzel, amely elismert és egy életre szól, hosszú távú versenyelőnyt adva a munkaerőpiacon.
Gyere el a BGE Nyílt Napjára és fedezd fel a képzéseinket: https://uni-bge.hu/hu/felveteli