2022. november 5-én Dr. Csizmadia Lászlóra emlékeztünk, aki 1993 és 2002 között a BGE KVIK jogelőd intézménye, a Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskola főigazgatója, majd igazgatója volt. Csizmadia László a hazai turizmus- és vendéglátásszakma megalapozója és máig meghatározó egyénisége, akinek a hazai felsőoktatás fejlesztésében, a magyar turizmuspiac oktatási bázisának megteremtésében, a turizmus-vendéglátás felsőoktatási képzés kialakításában, a Budapesti Gazdasági Egyetem mai vezető szerepének megalapozásában óhatatlan érdeme volt.
Tevékenységével nagymértékben járult hozzá ahhoz, hogy a Budapesti Gazdasági Egyetem az ország első számú turizmus-vendéglátás főiskolai, majd egyetemi képzésévé váljon. Az oktatási tevékenység mellett társadalmi tevékenysége életművének másik fontos része. A BKIK V. osztályának elnökeként, Piliscsaba önkormányzatának tagjaként, az ÉTA és a Summa Vitae Alapítvány megalapítójaként és számos további társadalmi ügy képviselőjeként is óriási munkát végzett.