2021-es tokiói olimpián 7 jelenlegi és volt BGE-s hallgató képviselte hazánkat és egyben egyetemünket is. A júniusi hírekből megismert ötös keretünk (Szatmári András -vívás, KVIK, Vadnai Benjámin - vitorlázás, KVIK, Keszthelyi-Nagy Rita - vízilabda, KVIK, Pekler Zalán - sportlövészet, PSZK, Márton Richárd - úszás, PSZK), augusztusra két további nagyszerű sportolóval bővült, hiszen Késely Ajna (KKK) úszó és Erdélyi Balázs (PSZK) vízilabdázó is immáron egyetemünk csapatát erősíti. Sportolóinknak köszönhetően az olimpia egyetemi rangsorában, a Budapesti Gazdasági Egyetem a harmadik helyen végzett.
Késely Ajna
Ajna nevével már az olimpiai eskü során is találkozhattunk, hiszen ő és Péni István mondta el a fogadalomtétel szövegét. Az olimpián a 400 m-es, 800 m-es, 1500 m-es gyorsúszásban, valamint a 4x200 m-es gyorsváltó során is volt lehetőségünk szurkolni neki. Az Európa-bajnoki ezüstérmes és háromszoros ifjúsági olimpiai bajnok, 400 m-en a 10., 1500 méteren a 9., míg 800 m-en a 13. helyen végzett. A 4 x 200-as váltón, Kapás Boglárkával, Jakabos Zsuzsannával és Veres Laurával nagyon szép eredményt úszott, hiszen 7-ek lettek. Mindez azért is kiemelkedő teljesítmény, mert Kapás Boglárka nem sokkal a 200 pillangó után, míg Ajna a 800 m gyorsa előtt úszta mindezt.
Keszthelyi-Nagy Rita
A női vízilabda válogatott, sorozatban három olimpián (Peking, London, Rio de Janeiro) is negyedik helyen zárt, így még nagyobb volt az öröm, amikor a csapat, az idei ötkarikás játékokon, megszerezte az előkelő, harmadik helyet. A női magyar válogatott, köztük Keszthelyi-Nagy Rita, 2021. július 24. és augusztus 7. között küzdött, rajta kívül 9 csapattal a dobogóért. A csapat a negyeddöntőben 14-11-re verte a hollandokat, így az elődöntőbe a spanyolokkal kerültek össze, akiktől 2 góllal kikaptak. Ám egy felejthetetlen bronzmérkőzésen a csapat pont ennyi góllal verte az Orosz Olimpiai Bizottság csapatát, így ők állhattak a dobogó harmadik fokára.
Márton Richárd
Az úszó olimpikon először képviselhette hazánkat az olimpiai játékokon, ahol tisztességgel helyt is állt. A junior világbajnok többször is, csapatban mutathatta meg, hogy mire képes. A mix 4x100m-es vegyesen, Kovács Benedekkel, Halmai Petrával és Gyurnovics Fannival a 15. helyen, míg 4x200 m-es gyorsban, a 16. helyen végzett. A csapat további tagjai: Holló Balázs, Zombori Gábor és Kozma Dominik.
Pekler Zalán
Zalánért az olimpián több versenyszámban is szurkolhattunk. A férfi szabadpuska összetettben térdelő testhelyzetben 393 körig, míg fekve 395-ig jutott, így a 18. helyen végzett. Az ifjúsági világ- és Európa-bajnok versenyző, a férfi légpuska 10 méteres versenyszámában pedig 621.1 körös teljesítményével, a 39. helyen zárt.
Szatmári András
2021. július 24-én vette kezdetét a férfi kardvívóink egyéni megmérettetése, ahol Szatmári András a 21. helyen végzett. Négy nappal később pedig a kardcsapat tagjaként a bronzéremhez segítette hozzá csapatát. A szerdai negyeddöntőben a magyarok magabiztosan kezdtek az amerikaiak ellen, majd ugyan csak két tussal, de vereséget szenvedtek az olaszoktól. A bronzmeccset a németekkel vívták, aminek első körét 15-9-cel zárták a magyarok. Szatmári András szinte végig magabiztosan vívott, aminek köszönhetően az utolsó kör előtt 30-16-ra vezettek. Ugyan ezt követően egy küzdelmes időszak követett, ám az eredményjelzőn mégis a magyarok neve mellé került a 45-ös szám, míg a németek mellé csak 40. Ennek köszönhetően a Szatmári András, Szilágyi Áron, Decsi Tamás és Gémesi Csanád alkotta magyar kardcsapat, harmadik hellyel zárhatta az idei olimpiát. Az eredmény azért is különleges számunkra, mert magyar férfi kardcsapat, utoljára 1996-ban, Atlantában állhatott a dobogón.
Vadnai Benjámin
A XXXII-ik olimpiai játékok harmadik napján már Vadnai Benjáminért szurkolhattunk, aki laser kategóriában indult. Az első futamában a 7. helyen kezdett, amiből a 7. és 8. futamra 17., valamint 21. hely lett. Így összesítettben a 18. helyen végzett. Az Ifjúsági világbajnok vitorlázó a legutóbbi, 2016-os olimpia után sokat javított, hiszen ott, 33-ik lett.
Erdélyi Balázs
A férfi vízilabdatorna 2021. július 25. és augusztus 8. között került megrendezésre, ahol 12 nemzet csapata képviselhette magát, köztük Magyarország és Erdélyi Balázs is. A csapat a negyeddöntőben Horvátországgal került össze, akiket (15-11-re) magabiztosan vert. Az elődöntő során Görögországtól ugyan (9-6-ra) kikapott a magyar válogatott, de a bronzmérkőzésen felejthetetlen harcot vívott a spanyolokkal és 9-5-ös győzelmet aratott. Így végül a magyarok, így Erdélyi Balázs nyakába is, egy fényesen csillogó bronzérem kerülhetett.