A Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem egy különleges, interaktív tréningre várja hallgatóit, amelynek középpontjában az egyetemi beilleszkedés és a társas kapcsolatok kialakítása áll.
A tréninget az egyetem mentálhigiénés tanácsadói vezetik, akik szakmai támogatással segítik a résztvevőket abban, hogy jobban megértsék saját kapcsolódási mintáikat és tudatosabban építsék kapcsolataikat.
A program során közös beszélgetések és gyakorlati feladatok segítségével dolgozzuk fel, hogy milyen kihívásokkal találkozhatnak a hallgatók a kapcsolatteremtés során, és hogyan lehet ezeket tudatosan kezelni. A résztvevők nemcsak saját élményeiket oszthatják meg, hanem új nézőpontokat és hasznos eszközöket is kapnak.
A tréning célja, hogy segítse a „valahova tartozás” érzésének kialakulását, erősítse az egyetemi identitást, és valódi, hosszú távú kapcsolatok megszületését támogassa.
Várunk, ha…
– most kezdted az egyetemet, és szeretnél könnyebben beilleszkedni,
– már felsőbb éves vagy, de úgy érzed, még építenéd a kapcsolataidat,
– nyitott vagy új emberek megismerésére és egy támogató közösségi élményre,
– fontos számodra az öngondoskodás, és nyitott vagy az önfejlesztésre.
Időpont és helyszín
2026. május 18. 10:00–13:00
BGE UniZone (1148 Budapest, Bagolyvár u. 6–10.)
Jelentkezés
A programon maximum 40 fő vehet részt, ezért érdemes időben jelentkezni.
Jelentkezési link: