Prof. Dr. Ábel István, a BGE PSZK volt dékánja, Pénzügyi Tanszékének egyetemi tanára a felsőoktatás és a pénzügyi kultúra fejlesztését szolgáló több évtizedes szakmai, valamint eredményes vezetői tevékenysége elismeréseként a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült augusztus 20-a alkalmából. A kitüntetésről, karrierről, büszkeségekről és tervekről is beszélgettünk vele.
Augusztus 20-a alkalmából nemrégiben vehette át a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést. Mit jelent az Ön számára ez az elismerés és mit érdemes tudnunk róla?
A kitüntetésre az egyetem terjesztett fel, és nagy megtiszteltetésnek érzem az ebben megnyilvánuló elismerést és bizalmat. Azért említem a bizalmat, mert egy ilyen döntésnél a felterjesztő bizonyos súllyal a múltbeli teljesítményt értékeli, de szerintem ennél is nagyobb súllyal esik latba az a szubjektív megfontolás, hogy igazolódik-e majd, hogy továbbra is méltó legyek erre. Nagy öröm számomra látni, hogy jó irányba haladunk az egyetemen, így részemről kézzel fogható a jövőjébe vetett hit és a fejlődési szándékokkal való azonosulás. A Magyar Érdemrend Lovagkereszt kitüntetést a köztársasági elnök írja alá. Az enyémet augusztus 20-a alkalmából Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter és Vitályos Eszter, a tárca parlamenti államtitkára adta át augusztus 19-én a Pesti Vigadóban tartott ünnepségen a felsőoktatás és a pénzügyi kultúra fejlesztését szolgáló magas szintű felkészültséggel végzett több évtizedes szakmai, valamint eredményes vezetői tevékenységem elismeréseként.
Több évet töltött el a bankszektorban, illetve oktatóként is a felsőoktatásban. Melyik terület áll Önhöz közelebb, vagy melyiket miért szereti?
A bankszektorban eltöltött sok év során adódó kihívások kezelésében a közvetlen kollégáimra támaszkodhattam. Imponáló tudásuk, együttműködési készségük jó emlékként él bennem. Mégis a személyiségemhez az egyetemi kutató munka áll közelebb. Emiatt szinte folyamatosan munkakapcsolatban voltam több egyetemmel is az évek során. Szerencsésnek érzem magam, hogy a BGE-n együtt találtam meg az erőfeszítéseket elismerő támogató közösséget, az új megközelítések alkalmazására való nyitottságot és a konstruktív közös tenni akarást.
A Marx Károly Közgazdasági Egyetem gazdaságmatematika szakán végeztem 1978-ban, ugyanitt lettem a közgazdaságtan kandidátusa és a habilitációt követően 1995-től egyetemi tanár. A BGE-t megelőzően sok helyen megfordultam, a munkahelyeim közül csak néhányat említenék. Talán a leghosszabb ideig a Nemzetközi Valutaalapnál (IMF) dolgoztam Washintgonban (2001-2011), előtte-utána a Magyar Nemzeti Banknál (1998-2001, majd 2011-2015), amelynek Pénzpolitikai főosztályán egy nagyon érdekes szakaszban lehettem jelen. Surányi György jegybankelnök időszakát a nemzetközi sztenderdek meghonosítása jellemezte. Munkatársaimmal a likviditástervezés hazai elemzési keretét alakítottuk ki. Örömmel látom, hogy ma is alkalmazzák azt az elemzési módszertant az MNB-nél, amit a vezetésem alatt honosítottunk meg. Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-nél (1995-1996) bankprivatizációs ügyvezető igazgatóként részt vettem a legnagyobb hazai bankok sikeres privatizációjának megvalósításában, azt megelőzően a Budapest Banknál (1992-1995) stratégiai ügyvezető igazgatóként, majd 1994-től vezérigazgató-helyettesként tevékenykedtem. A Minisztertanács Hivatalában (1988-1990) tanácsos, a Pénzügykutatási Intézetben (1984-1987) pedig kutatói munkakört töltöttem be. A piacgazdasági átmenet előkészítésére és támogatására létrehozott nemzetközi Blue Ribbon Commission munkájában éveken keresztül részt vettem. Ezen időszak publikációiból könyvem jelent meg angol nyelven. Mindvégig részt vettem az oktatásban a Budapesti Corvinus Egyetemen (illetve jogelődjén), vendégprofesszorként a Wesleyan Univesity-n (USA) és 1998-2000 között a Central European University-n.
2015-től dolgozom a Budapesti Gazdasági Egyetemen egyetemi tanárként, ebből három éven át a BGE Pénzügy és Számvitel Intézet vezetőjeként, 2016 és 2018 között pedig a Pénzügyi és Számviteli Kar dékánjaként. Dékánként segítőim, vezetőtársaim jól vitték az ügyeket, így én a kari tudományos tevékenységgel kapcsolatos kérdésekkel foglalkozhattam, valamint az egyetemen folyó oktatási és tudományos kutatási tevékenység kari feladatait tarthattam szem előtt. Munkám eredményességét a Kar népszerűségének megőrzése, a kari infrastruktúra fejlesztése, a dolgozók jó munkahelyi körülményei javítása terén elért előrelépés igazolja. Jelenleg (2019-től) a BGE Pénzügy mesterképzési szak vezetőjeként a szak tantervének karbantartása, az új területek oktatásba történő bevonása, a szak népszerűsítése és oktatásszervezési fő kérdéseinek meghatározása a feladatom. A BGE saját Vállalkozás-és Gazdálkodástudományi Doktori Iskolája megalapításában és működésében törzstagként veszek részt.
Eddigi karrierje során mire a legbüszkébb?
A kitüntetés kapcsán sokan kérdezik, hogy mire vagyok a legbüszkébb. Ez a kérdés zavarba ejt, mert a büszkeséget csak jelen időben tudom értelmezni, ami elmúlt, azzal nem igazán foglalkozom. A jelenben pedig mindig a következő feladat okoz fejfájást, és ezt nem enyhíti, ha régen elmúlt eredmények dicsőségén révedezik az ember. Ez nem jó szokás, nem is ajánlom senkinek. Ma már sajnálom, hogy a múlthoz így viszonyultam, mert ha utólag az elkövetett hibákkal tisztába jöttem volna, akkor az sokat segített volna előre tekintve is. Mégis, ha ma büszkeséget kellene mondanom, akkor úgy gondolom, igazán büszke lehetek a három gyerekemre, és még a publikációs listám is naprakész, bár ezzel kapcsolatban a büszkeség nem társul nagy elégedettséggel.
Mi az, ami leginkább motiválja?
A sokféle „gyakorlati” munkakör nem mindig segített a tudományos szakmai előrejutásban, de abban azért megerősített, hogy ne a pillanatnyi akadémiai irányba próbáljak beilleszkedni, követni a „mainstreamet”, hogy könnyebb legyen feljebb lépni az egyetemi vagy akadémiai ranglétrán, hanem a gyakorlati megfontolások által alátámasztott igazságot szolgáljam akkor is, ha ez nem volt elfogadott éppen. Az emiatt mindig érzékelhető „ellenszélre” foghatom a lassú haladásomat ezen a téren. Nagy könnyebbséget jelent, hogy immár nem kell kényszeresen előbbre jutnom, innen is lehet a nyilvánvaló valóságra figyelő értékeléssel és elméleti összefüggésekkel foglalkozni, még akkor is, ha ez szembe megy a rögzült dogmákkal.
Mik a jövőbeli tervei?
Természetesen, vannak terveim, de nem szívesen kezdek bele a felsorolásukba, mert ezek a tervek is változásban vannak. Nem érzem úgy, hogy egy ezzel a magas állami elismeréssel a „lovagkor” határmezsgyéjére érkeztem, ami után új világ következik. Azt remélem, hogy az adódó lehetőségek keretein belül folytathatom, amit eddig is tettem.
