Hagyományteremtő rendezvényünk a Gazdálkodási és Menedzsment Szakest újra teret adott a közösségépítésnek. Kellemes, inspiráló hangulatban töltöttünk el egy estét, ahol lehetőség volt ismerkedni, beszélgetni, szakmai kapcsolatokat építeni.
Az eseményt Prof. Dr. Király Gábor dékán úr ünnepi köszöntője nyitotta meg. A szakest első néhány percében a résztvevő hallgatók új oldalukról ismerhették meg a jelenlegi tanszékek vezetőit és oktatóit. A tanszéki bemutatkozás könnyed, humoros és vicces hangulatban telt, közelebb hozva az oktatókat a hallgatókhoz.
A rendezvény szakmai vonalon haladt tovább és középponti témája idén a Mesterséges Intelligencia volt. Marciniak Róbert előadását hallgathattuk meg, amelyben számos érdekes kutatási eredményt sorakoztatott fel és fontos dolgokra hívta fel a figyelmet.
Örömünkre szolgált, hogy több vállalati szakember is elfogadta meghívásunkat és a mesterséges intelligencia kapcsán egy kerekasztal beszélgetés keretében meséltek tapasztalataikról, mondták el véleményüket és adtak a tanácsot a hallgatóinknak. A kerekasztal beszélgetése vezetője Dr. Dén-Nagy Ildikó a Vezetés és Szervezés Tanszék tanszékvezetője volt.
A vállalati oldalról:
Bóna Gábor (Otp bank)
Kelemen Ákos (PwC)
Juhász István( 49x.ai)
Pataki András (IFF)
voltak jelen.
A beszélgetés kapcsán látható vált, hogy a mesterséges intelligencia miként változtatja meg a szervezetek életét, és milyen hatással van a munkaerőpiacra, valamint hogy hogyan alakítja a munkaerőpiaci elvárásokat.
Továbbá hálásan köszönjük Papp-Danka Adriennek, aki mint a BGE Oktatásfejlesztési Iroda vezetője számolt be arról, hogy milyen kompetenciák szükségesek ma a munkaerőpiacon ebben a változó üzleti környezetben, hogyan tudunk a legjobban felkészülni és mire figyeljünk.
Az est további része egy finom pizza és üdítő mellett kötetlen hangulatban telt, lehetőséget biztosítva a hallgatóknak és vendégeinknek könnyed eszmecserére, amely tovább erősítette a szakest közösségépítő jellegét.