Nagy Julianna egyéniben és csapatban is országos bajnok
Szeptember 10-én került sor a Félmaraton Magyar Bajnokság megrendezésére Budapesten, ahol hallgatónk, Nagy Julianna kiváló eredményeket ért el.
Juli egyéni kategóriában 1:18:25-ös eredménnyel, több mint egy perccel a következő versenyző előtt ért be a célba, megszerezve az országos bajnoki címet. Mindemellett az időeredményével segítve az egyesületét a három fős csapatbajnokságban is, így abban a kategóriában is a dobogó tetejére állhatott az ELTE SE Sashegyi gepárdok futója.
Kép: Nagy Julianna
Javában zajlanak a labdarúgó bajnokságok
Pilter Milán Márk - NB3
Már hét forduló lezajlott az NB3 észak-nyugati csoportjában, ahol a Kelen SC jelenleg ötödik helyen áll négy győzelemmel, egy döntetlennel és kettő vereséggel.
Horváth Bence Roland - NB3
Az NB3 dél-nyugati csoportjában, az FCT II. csapatában játszik hallgatónk, Horváth Bence Roland, aki szinte mindig a pályáról segítette csapatát az eddigi hét forduló során. A ferencvárosiak jelenleg a harmadik helyen állnak, öt győzelemmel, valamint két vereséggel.
Sipos Gábor - NB3
Hallhatónk, Sipos Gábor az NB3 dél-keleti csoportjában az eltelt hét forduló alatt egy góllal segítette a Hódmezővásárhelyi FC-t, akik a tabellán jelen pillanatban a második helyen állnak öt győzelemmel, egy döntetlennel, valamint egy vereséggel.
Mészáros Cecília - NB1
Az MTK Budapest csapatában játszó Mészáros Cecília az eddig eltelt négy forduló során mindig pályára állhatott a Simple Női Liga küzdelmei során. Jelenleg a tabellán a hatodik helyen állnak, két győzelemmel és két vereséggel.
Forrás: https://adatbank.mlsz.hu/
Kép: https://www.mtkhungaria.hu/
Nagy csatákkal indult a vízilabda OB1-es szezon
A magyar kupa befejezése után már a bajnokságon van a főszerep a vízilabdásoknál.
UVSE
Korbán Richárd és Hegedűs Csanád két-két találattal járult hozzá az UVSE csapatának góljaihoz, ám így is vereséget szenvedtek a BVSC csapata ellen.
Miskolc
Molnár Gergely egy góllal segítette csapatát az Eger elleni 10-8-as győzelemhez. A csapat tagja volt ugyancsak hallgatónk, Sipos Bendegúz Zoltán is.
Szolnok
Böröczki Marcell is kapuba talált a mérkőzésen a Tiszavirág uszodában Szegeden, ahol a Szolnoki Dózsa csapata 9-15-re győzedelmeskedett. Vízbe ugrott a Szolnok csapatában Ionescu Erik is.
OSC
A Metalcom Szentes csapatával mérkőzött meg az első fordulóban a Genesys OSC Újbuda csapata. Aranyi Máté is tagja volt a csapatnak, akik 15-7-es arányban nyerték meg első bajnoki mérkőzésüket.
FTC
Molnár Erik is góllal mutatkozott be a bajnokságban a Ferencváros csapatával. A címvédők 17-11-re győzte le a KSI csapatát a népligeti uszodában.
Kép: https://www.facebook.com/pannergymvlc
Ismét kitüntették élsportolóinkat a tanévnyitón
Ez a szemeszter is elkezdődött, tanévnyitó ünnepélyünkön pedig ismét nagy szerep jutott a sportnak. Egyetemünk élsportolói közül ismét számos hallgatónk részesült kitüntetésben a 2023-as évben nyújtott, nemzetközi szinten is kiemelkedő sportteljesítményéért.
Kitüntettetek:
Bencz Rolf, vízilabda
Európai Egyetemi Bajnokság (EEB) 1. hely
Fekete Gergő, vízilabda
felnőtt VB. 1. hely
Késely Ajna, úszás
Universiade - Chengdu, Női 400m gyors – 2. hely
Lovász Dorina, sportlövészet
Universiade - Chengdu, 10m légpuska csapat - 2. hely
Kropkó Márta, triatlon
U23-as Aquatlon-világbajnokság, 1. hely,
Európa Játékok vegyesváltó 3. hely
Szűcs Luca, vívás
VB. női kardcsapat 1. hely
Európa Játékok női kardcsapat 3. hely
Szatmári András, kardvívás
EB 2. hely
Grand Prix 3. hely
Varsói Világkupa csapat 2. hely
Tóth Benedek, cselgáncs
Európa-kupa 1. hely
Európai Egyetemi Bajnokság 2. hely
dr. Vincze Balázs - a BGE Egyetemi Európai Bajnokság győztes férfi vízilabda csapatának vezetője
Domonkos Ádám
Szervátültetettek Világjátéka- 50 méter gyorsúszásban 3.hely,
50 méter mellúszásban 2.hely,
50 méter hátúszás 2. hely,
100 méter gyorsúszás 2 hely
Aranyi Máté, férfi vízilabda csapat
Universiade - Chengdu, 2. hely
Fotó: Varga Ottó