KIEMELT TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJ
PÁLYÁZATI KIÍRÁS a 2025/2026-os tanév őszi félév tanulmányi eredménye alapján
//See English below//
A Menedzsment Kar a Hallgatói Önkormányzattal egyetértésben pályázatot ír ki a kiemelkedő tanulmányi eredményt elért nappali munkarendű, alapképzéses hallgatók részére.
Pályázhatnak:
Alapképzésen részt vevő első, másod és harmadéves hallgatók, finanszírozási formától függetlenül, akik
· legalább 27 felvett, illetve teljesített kredittel rendelkeztek az érintett félévben,
· tanulmányi eredményük a 2025/2026-os tanév őszi félévében elérte a 4,4-es korrigált kreditindexet,
· tanulmányaik során nem volt olyan mulasztásuk vagy szabálysértésük, ami miatt megrovásban részesültek.
Az elnyert ösztöndíj mindig egy félévre vonatkozik, egy hallgató többször, tehát több félévben is pályázhat. Az ösztöndíj összege félévenként 150 ezer forint, melyet a hallgató egy összegben kap meg. Az ösztöndíjban karonként legalább 8 hallgató részesülhet.
A Kiemelt Tanulmányi Ösztöndíj elnyerésére pályázati úton van lehetőség.
Pályázni a pályázati űrlap kitöltésével és benyújtásával lehet.
A pályázati űrlap a Neptun tanulmányi rendszeren keresztül az Ügyintézés -> Kérvények menüpont alatt érhető el.
Hiánypótlásra, valamint fellebbezésre nincs lehetőség!
A pályázatok elbírálásánál figyelembe vett szempont a tanulmányi eredmény.
A pályázatokat 3 tagú bizottság bírálja el, amelynek tagjai az oktatási dékánhelyettes, a Diákjóléti Bizottság elnöke és a Hallgatói Önkormányzat elnöke. Minimum kétharmados többségi egyetértéssel lehet a végleges sorrendet kialakítani.
A PÁLYÁZATOKAT A NEPTUN TANULMÁNYI RENDSZEREN KERESZTÜL KELL LEADNI 2026. február 23. 12:00 órától.
A PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSI HATÁRIDEJE: 2026. március 4. 23:59.
Kiértesítés várható időpontja: 2026. március 16.
Kifizetés várható időpontja: 2026. március 20.
DISTINGUISHED ACADEMIC SCHOLARSHIP
CALL FOR APPLICATIONS based on 2025/2026 autumn semester results
The Faculty of Management and the Student Union offer this scholarship to students studying in full-time bachelor’s programmes with outstanding academic results.
Eligibility:
Apply if you are a first, second, or third-year bachelor’s student. Your funding status does not affect your eligibility. You must meet these criteria:
- You earned and completed at least 27 credits in the previous semester.
- Your adjusted credit index reached 4.4 in the 2025/2026 autumn semester.
- You have no history of disciplinary actions or formal reprimands.
The scholarship covers one semester and is a one-time grant. You may apply during multiple semesters. The total award is 150,000 HUF. At least 8 students per faculty receive the scholarship.
You can apply for the Distinguished Academic Scholarship by submitting an application form.
Submit your application via the Neptun system. Access the form under the Administration - Requests menu.
There is no submission of missing documents after the deadline. The decision on the scholarship may not be appealed.
Evaluation depends on academic results. A three-member committee reviews all applications. This committee includes the Vice-Dean for Education, the Head of the Students’ Welfare Committee, and the President of the Student Union. A two-thirds majority determines the final ranking.
Submit your application through Neptun starting February 23, 2026, at 12:00.
Submission Deadline: March 4, 2026, 23:59.
Expected Notification Date: March 16, 2026.
Expected Payment Date: March 20, 2026.