Újabb jelentős szakmai sikert ért el a BGE egyik hallgatója. A Berny nevű oktatástechnológiai startup bekerült a HSUP Growth Fund első támogatott vállalkozásai közé, így 20 millió forintos, vissza nem térítendő támogatással folytathatja fejlesztéseit.
A HSUP Growth Fund célja, hogy a Hungarian Startup University Program (HSUP) korábbi résztvevői által alapított, ígéretes korai fázisú vállalkozásokat segítse a termékfejlesztés és a piacra lépés időszakában. A program keretében a legjobb projektek szakmai értékelést követően részesülnek támogatásban, amelyet fejlesztésre és üzletfejlesztési tevékenységekre fordíthatnak.
A nyertes startupok között szerepel a Berny, amelyet Molnár Bernadett, a BGE hallgatója alapított. Az applikáció a fiatalok tanulási szokásaira építve, microlearning módszertannal támogatja a középiskolásokat az érettségire való felkészülésben. Az alkalmazás eddig több ezer diákot segített sikeresen felkészülni magyarból, angolból és történelemből, a most elnyert támogatásnak köszönhetően pedig hamarosan matematikából is elérhetővé válik nem csupán az érettségizők, de a felvételizők számára is.
A támogatás mellett a nyertes csapatok részt vesznek a HSUP Pioneers akcelerátorprogramban is, amely mentorálással, üzletfejlesztési támogatással és piacra lépési tanácsadással segíti a startupok fejlődését.
A Berny sikere jól mutatja, hogy a BGE hallgatói nemcsak innovatív ötleteket dolgoznak ki, hanem képesek azokat piacképes megoldásokká is formálni. Az egyetemen megszerzett vállalkozói szemlélet, a gyakorlatorientált képzés és az innováció iránti nyitottság olyan tudást ad, amely a tanulmányok mellett is hozzájárulhat sikeres vállalkozások elindításához.
Gratulálunk a Berny csapatának az elismeréshez, és sok sikert kívánunk a fejlesztések következő mérföldköveihez!