Rendkívüli szociális ösztöndíj- önköltséges hallgatók számára
Az ösztöndíj célja:
A HKR 139. § rendelkezései szerint szabályozott eseti támogatás nyújtása olyan önköltséges hallgatók számára, akik anyagi helyzetében jelentős romlás ment végbe és ezáltal veszélybe került tanulmányaik folytatása.
Az ösztöndíjra jogosultak köre:
Alapképzésben, mesterképzésben, illetve felsőoktatási szakképzésben részt vevő önköltséges hallgató részesülhet támogatásban.
Az ösztöndíjasnak az ösztöndíjjal összefüggésben álló jogai, illetve az őt terhelő kötelezettségek:
A fent meghatározott hallgatói kör jogosult a pályázat feltételeit és az értékelési kritériumrendszert megismerni, a pályázatot beadni, az eredmény tekintetében fellebbezést benyújtani. A pályázatot benyújtó hallgató köteles támogatási igényét hitelesen igazolni. A csatolni kívánt dokumentumokat kivonatolt formában szükséges feltölteni. Minden dokumentumon legfeljebb 3 személyes adat (pl.: személy neve, születési idő, anyja neve) látszódhat, illetve a vizsgált tény.
A születési hely és idő két külön személyes adatnak minősül!
A rendkívüli szociális ösztöndíj megpályázásához az egyéb, a hallgató szociális helyzetének váratlan romlásával járó, különös méltányosságot igénylő tény megállapításának igazolására előírt adatkörök és dokumentumok a rendszeres szociális ösztöndíjnál írtakkal azonosak, amelyek benyújtásához a rendszeres szociális ösztöndíj kitöltési segédletében foglalt vonatkozó részek alkalmazandók.
Döntési folyamat:
A Modulo tanulmányi rendszerben benyújtott pályázatokat a kari Diákjóléti Bizottságok értékelik a HKR 134. § (8), (10)-(11) bekezdése szerinti rendkívüli szociális ösztöndíj kritériumrendszere alapján. A támogatás odaítéléséről a HTJB dönt.
A pályázat lebonyolítója:
A pályázat technikai lebonyolítója az Oktatástámogatási Iroda, amely gondoskodik az online pályázati űrlap közzétételéről és biztosítja a pályázatokhoz való hozzáférést a DJB-k számára. A DJB-k folyamatosan értékelik a benyújtott pályázatokat. A HTJB dönt a támogatás odaítéléséről, a megadott eredményhirdetési dátumhoz igazodva.
Az ösztöndíjas adatszolgáltatási és elszámolási kötelezettségei:
A hallgató a pályázatban önkéntesen vesz részt és biztosítja a szociális helyzetének értékeléséhez szükséges adatokat. Az elbírálásnál csak azok az információk veendők figyelembe, amelyeket a hallgató a megfelelő módon igazolt.
Félkész pályázat esetén a pályázat automatikusan elutasításra kerül, ezért kérjük fokozott figyelmet fordítsanak a benyújtott dokumentumok megfelelő kivonatolásra!
A pályázati határidők:
A pályázat beadása: 2025. december 01. 12:00-tól - 2026. január 31. 23:59-ig.
A 2025. december 10-ig beérkezett pályázatok eredményét december 22-én hirdetik ki.
A további beadott pályázatok eredményének kihirdetési határideje: 2026. február 10.
2026. február 10-én hirdetik ki.
Az önköltséges hallgató csak egy pályázatot adhat le. Hiánypótlásra nincs mód a HKR 134. § (10) bekezdése alapján.
Fellebbezési lehetőségek:
Fellebbezés a HKR szerint a döntés kézhezvételétől számított 15 napon belül adható be.