Kiválasztott nyelv
    HU - Magyar
    Váltásnál az adott területre vonatkozó információkat fogsz látni.
  • EN - English
Hallgatói fiók

Budapesti Gazdasági Egyetem

Alkalmazott Tudományok Egyeteme

Budapesti Gazdasági Egyetem
BGE
Alkalmazott Tudományok Egyeteme
Eredményeink
A BGE Fenntartható és felelős egyetem stratégiai célja mentén az elmúlt években számos kezdeményezést indítottunk a belső közösségünk aktív bevonásával. Bízunk benne, hogy a listát folyamatosan bővíthetjük majd, és sok új kezdeményezés indul el a tudatos és felelős gondolkodás és cselekvés jegyében. Az eddigi eredményeket, főbb projekteket a stratégiai célok mentén foglaltuk össze a teljesség igénye nélkül, hogy ezzel is segítsük a hozzánk való kapcsolódást.  

Felelős oktatás és kutatás
  • Felelős és fenntartható vállalat kurzus - A régióban egyedülálló módon, 2017-től felmenő rendszerben minden üzleti alapszakon, minden karon és képzési formában, angol és magyar nyelven egyaránt kötelező tantárgy. A tárgy keretein belül eddig közel 5.000 hallgató szerzett mélyebb ismereteket a fenntarthatóság témakörében.  
  • Felsőoktatási Intézményi Kiválósági Program - a 2018-ban elindult kkv-kutatási projekt részeként kiemelten vizsgáltuk a kkv-k fenntarthatóságát és ökológiai lábnyomát, valamint a fogyatékkal élők vállalkozásait. 
  • ISSUE (Innovative Solutions for SUstainability in Education) – a 2018 novemberében induló Erasmus+ projektben koordinátorként 5 európai egyetemmel és 3 szakmai szervezettel együtt dolgozunk azon, hogy a fenntartható fejlődés elvein és céljain alapuló különféle oktatási eszközöket fejlesszünk ki az egyetemi közösség számára. Ennek része például a szemléletformáló 21 napos kihívás, vagy a tematikus szabaduló szoba, ahol a játékosoknak tudatos döntéseik által lehetőségük van megmenteni a bolygónkat.   
  • International Scientific Conference on Sustainability - hallgatók kutatásán alapuló fenntarthatósági konferenciát rendeztünk a Y.E.S. (Youth Enrichment Society) hallgatói szervezet bevonásával és segítségével 2018 és 2019 tavaszi félévben. 
Belső közösségünk fejlesztése 
  • Etikai kódex bevezetése - a belső közösségünk bevonásával megújítottuk a BGE Etikai Kódexét, amely hamarosan e-learning modullal egészül ki és segíti a téma elmélyítését az érintettek körében. 
  • Önkéntességi program - 2019-ben a Fenntarthatósági Központ kezdeményezésére megvalósult az Önkéntesség Hete rendezvénysorozat, ahol a lelkes hallgatók és kollégák 13 programhoz csatlakozhattak. A programban összesen több mint 150 önkéntes 400 órában segített a civil szervezeteknek!  
  • Családbarát kezdeményezések elindítása - az infrastrukturális fejlesztések mellett kiemelt szerepet kap a rendezvények családbarát megoldása, továbbá home office szabályzat is segíti a rugalmas munkavégzést. 
  • BGE Nap - 2019-ben az első BGE Napon központi szerep jutott a tudatos és fenntartható gondolkodásnak: újrahasznosítható repoharat használtunk a műanyaghulladék csökkentéséért, jótékonysági bográcsos főzést tartottunk és az ételeket a Budapest Bike Maffia juttatta el a rászorulóknak. 
  • Műanyag Óceán filmvetítés - a JÖN (Jövő Ökonemzedéke) Alapítvánnyal együttműködésben a BGE Kutatók Éjszakája rendezvény adott otthont a film magyarországi premierjének. Az eseményen több mint 70 résztvevő láthatta a Műanyag Óceán c. filmet, amely Sir David Attenborough szerint korunk legfontosabb alkotása. 
Felelősség a természeti környezetért 
  • Napelemes beruházások létesítése az erre alkalmas egyetemi épületeken – most már minden BGE Karon vannak napelemmel felszerelt egységek. 
  • 2018-ban csatlakoztunk a Greenmetric nemzetközi mérési rendszerhez, amelyet kimondottan egyetemek számára dolgoztak ki, és összehasonlíthatóvá teszi az egyes intézmények környezetvédelmi teljesítményét. 
  • Egy kollégánk kezdeményezésére Madárbarát projekt indult a Pénzügyi és Számviteli Karon. 
  • Felelős beszerzésre vonatkozó ajánlást dolgoztunk ki az ajándéktárgyak kapcsán a beszerzési csapattal közösen.  
  • A központi rendezvényeken folyamatosan fenntarthatósági ajánlások mentén dolgozunk és karbonlábnyom mérést is végzünk. 
Külső érintetti kapcsolataink 
  • A NIBS (Network of International Business Schools) éves konferenciáján, Kínában a TOP3 legjobb gyakorlat közé került a nemzetközi fenntarthatósági konferenciánk, melyet az eseményen be is mutattunk.  
  • A EURASHE budapesti eseményén „Future Students. Future Universities. Future Jobs” workshopot szerveztünk fenntarthatósági kérdésekről.  
  • Greenmetric workshopot szerveztünk Szegeden a kezdeményezést elindító indonéz egyetemi kollégák látogatásával. 
  • A BCSDH (Business Council for Sustainable Development in Hungary) szervezetével szoros együttműködést alakítottunk ki az ISSUE és egyéb projektek kapcsán. 

Szeretnél te is hozzájárulni a fenntarthatósági törekvéseinkhez? 
Kattints ide és nézd át a Kapcsolódj hozzánk! aloldalt. Ha bármi további kérdésed felmerül, írj nekünk a fenntarthatosag@uni-bge.hu címre!