A kollégium két-, illetve háromágyas szobákkal rendelkezik. A kétágyas szobákban történő elhelyezést pályázat útján lehet elnyerni, tanulmányi eredmény vagy közéleti tevékenység alapján.
A szobákban minden lakóra jut egy ágy, egy asztal, egy szék és egy szekrény, emellett található még a szobában egy hűtőszekrény és egy mosdókagyló.
Minden szinten található jól felszerelt konyha, ahol található főzőlap, sütő, mikrohullámú sütő, vízforraló stb. Emeletenként rendelkezésre áll mosási és szárítási lehetőség, mely szolgáltatások térítésmentesen vehetőek igénybe. A mosókonyhában továbbá megtalálható vasaló és porszívó is.
Szintenként több tanulószoba biztosítja a nyugodt környezetet az eredményes tanulás érdekében.
Továbbá több közösségi térben van lehetőség összegyűlni. Bizonyos szinteken biliárd és televízió is található.
Az épületben található konditerem, büfé, könyvtár, televízió, csocsó és biliárd is.