A dolgozat elkészítésének feltétele a Neptun rendszerben történő témaválasztás. A témaválasztással együtt megtörténik a munkát segítő oktató kolléga (témavezető) kijelölése is.
A dolgozatok témameghirdetését a szakfelelős koordinálja. Ennek során egyeztet a szak oktatóival a témajavaslatokról, és értékeli a javaslatokat abból a szempontból, hogy azok mennyire illeszkednek a szak képzési céljaihoz. A javaslatok lehetnek kerettémák és konkrét témamegjelölések egyaránt. A szakfelelős az elfogadott (keret)témákat jóváhagyja az adott félévre és felkéri az oktatási egységek vezetőit a témafelelős oktatók kijelölésére.
A dolgozati témák meghirdetésének határidejét és a témákra való jelentkezés időszakát a kari időrendek tartalmazzák.
Mintatanterv szerinti haladás esetén a hallgatóknak az utolsó előtti félévben vagy az utolsó félév megkezdésekor, mintatantervtől eltérő haladás esetén a tanulmányok tervezett befejezését megelőző félévben vagy a befejezés félévének megkezdésekor kell dolgozati témára jelentkezni a Neptun rendszerben. Erre vonatkozó pontos információ a kari tájékoztatókban olvasható.
Egyes szakok esetében a hallgatóknak a témajelentkezés során a Neptun rendszerben csatolniuk kell egy, a dolgozatuk elképzelését tartalmazó rövid témavázlatot vagy koncepciót, amely alapján a választott témavezető meg tudja ítélni a hallgató hozzá benyújtott témajelentkezését.
Neptunon való záródolgozati témajelentkezés leírás.
A Neptunban való témajelentkezésre vonatkozó pontos információ ITT olvasható.
A témajelentkezés elfogadása a témavezető oktató feladata. A hallgató úgy is jelentkezhet egy adott oktatóhoz, hogy saját témajavaslatot és külső konzulensre vonatkozó javaslatot tesz. Egyes szakokon kötelező lehet a külső konzulens megjelölése. (A vonatkozó pontos tájékoztatást az egyes kari tájékoztatók tartalmazzák.) A témavezető szükség esetén egyeztet a szakfelelőssel a hallgatói témajavaslat elfogadhatóságáról.
A témaválasztás előtt Neptun üzenetben is felhívjuk a hallgatók figyelmét a teendőikre és a határidőkre, de ezek a kari tájékoztatókban is megtekinthetők.
Abszolvált hallgatók az ITT található formanyomtatvány kitöltésével és a témát meghirdető tanszéki ügyintéző számára email-ben történő elküldésével jelentkezhetnek szakdolgozati témára.
FONTOS! A hallgatói témaválasztás és annak konzulensi jóváhagyása az adott félévre szól! Amennyiben a hallgató az adott félévben nem teljesíti a dolgozati követelményeket és a dolgozata leadásra nem kerül, újra dolgozati témát kell választania/témára kell kerülnie a Neptun rendszerben!
Ide vonatkozó további információval a karok szolgálnak.
Az egyes karok által meghirdetett témakörök:
Belvárosi kampusz:
Zuglói kampusz:
További témajelentkezési tájékoztató a Menedzsment Karon:
Szakdolgozat témajelentkezés tájékoztató
Diplomamunka témajelentkezés tájékoztató