A Budapesti Gazdasági Egyetemért Alapítvány (BGEA) Kuratóriumának Elnöke, dr. Guller Zoltán felajánlásával a BGEA vezetői ösztöndíjprogramot hirdet közép- és felsővezetői ambíciókkal rendelkező BGE-s hallgatók számára.
A BGEA Kuratóriumának Elnöke az előző évekhez hasonlóan idén is lemond a havi 1.000.000 Ft-os tiszteletdíjáról, az ebből származó Elnöki ösztöndíjat ebben az évben is két hallgató kapja meg, amely számukra havonta 500.000 Ft-ot jelent egy éven keresztül.
A kiválasztott hallgatóknak lehetőségük nyílik a Kuratóriumi Elnök közvetlen környezetében dolgozni és mentorálásban részesülni, illetve ezáltal bepillantást nyerni a felsővezetői mindennapokba egy éven át. Az ösztöndíj vezetői kompetenciafejlesztést és tudásbővítést biztosít, hogy a hallgatók elindulhassanak a vezetővé válás útján.
Az ösztöndíjra bármely, az alábbi feltételeknek megfelelő BGE hallgató pályázhat:
- alapszakos, nappali munkarendben tanuló, jelenleg és egészen a program végéig aktív státuszú hallgató, aki
- legalább két lezárt tanulmányi félévvel rendelkezik,
- legalább 3,5-ös tanulmányi átlaggal (korrigált kreditindex) rendelkezik,
- vállalja, hogy az ösztöndíj ideje alatt összesen legalább 200 órában személyesen jelen van és munkát végez a Kuratóriumi Elnök kabinetében
- vállalja, hogy a program végéig aktív hallgató marad.
Az anyagi támogatás a megélhetés költségeire és önfejlesztésre fordítható – tehát többek között képzésekre, tréningekre, könyvekre, szakmai eseményekre szóló belépőkre stb.
Az idei jelentkezési folyamat során az ösztöndíjat elnyerők a támogatást a 2024/2025-ös tanév tavaszi, és a 2025/2026-os tanév őszi félévére kapják meg.
Jelentkezni 2025. február 21-ig lehet, az alábbi feltételek teljesítésével:
- online jelentkezési felület kitöltése
- fényképes önéletrajz csatolása
- 1 perces „pitch” videó feltöltése, amely tartalmazza a jelentkező bemutatkozását, vezetői ambícióit és azt, hogy miért ő lenne a legérdemesebb az elnöki ösztöndíj elnyerésére.
Az ösztöndíjasok kiválasztása a jelentkezők közül többkörös folyamat során történik. Az ösztöndíjat elnyerők személyéről a kiválasztási folyamat végén a Felajánló dönt.
Jelentkezési határidő: 2025. február 21.
Jelentkezés: ITT