2026 júliusában több ponton módosult a Hallgatói Követelményrendszer (HKR). Az alábbiakban összefoglaltuk a tanulmányokat leginkább érintő változásokat.
Tárgyfelvétel
A 2026/2027-es tanév tárgyfelvételének feltétele Neptun beállítások szerint az aktív félévre történő bejelentkezés. Ennek megfelelően módosultak a bejelentkezéssel, annak visszavonásával, valamint az ezekhez kapcsolódó határidőkkel és esetleges díjfizetési kötelezettségekkel kapcsolatos határidők.
Gyakorlati jegyes tantárgyak
A gyakorlati jeggyel záruló tantárgyaknál a félévközi követelmények teljesítését a jövőben aláírás igazolja. Az aláírás megszerzése feltétele annak, hogy:
- igénybe vehesd a három vizsgaidőszaki pótlási lehetőséget, illetve
- vizsgakurzust vehess fel.
Kivételes tanulmányi rend és méltányosság
Módosultak a kivételes tanulmányi rendre vonatkozó szabályok. A szorgalmi időszakban történő jegyszerzés engedélyezett, ugyanakkor nappali munkarendű alapképzésben és felsőoktatási szakképzésben ez továbbra is jelenléti kötelezettséghez kötött.
Bővültek a méltányossági lehetőségek is: új méltányossági lehetőség áll rendelkezésre az abszolutórium megszerzésével kapcsolatos tanulmányi ügyek kezelésére.
Vizsgák és jegyszerzés
Pontosításra kerültek a szorgalmi időszaki és a vizsgaidőszaki jegyszerzési szabályok. Egyértelműsítésre került, hogy a vizsgával és gyakorlati jeggyel záruló tantárgy esetén a vizsga a tantárgy teljes tananyagára kiterjedő, átfogó számonkérés. A vizsga során sem az egyes zárthelyi dolgozatok külön-külön pótlására nincs lehetőség, sem pedig a félévközi zárthelyik eredményei nem vehetők figyelembe.
Záróvizsga
A záróvizsgára készülő hallgatók számára – az Nftv.-vel összhangban – a záróvizsga előtt két vizsgaidőszaki teljesítési lehetőség biztosított. A vizsgaidőszaki teljesítésre 3 alkalom természetesen rendelkezésre áll, annak igénybevétele a záróvizsgát azonban a következő félévre csúsztatja (ami azonban abszolútirummal rendelkezve semmiféle költségkövetkezménnyel nem jár).
A 2025-ös és későbbi tantervek
A 2025-ben vagy azt követően bevezetett tantervek esetében pontosításra kerültek a következő követelmények szabályai:
- szakmai gyakorlat,
- szakdolgozat és diplomamunka,
- záróvizsga,
- oklevél minősítése.
Díjak és ügyintézés
Pontosításra kerültek egyes hallgatói díjfizetési és díjelengedési szabályok, valamint módosult néhány díjtétel (például a kreditátviteli, a szak-, képzési nyelv-, munkarend-, szakirány- vagy specializációváltási és az egyetemi dokumentumok hitelesítésének díjai). Az általános – jogszabályban vagy a HKR-ben külön nem szabályozott – ügyintézési határidő egységesen 30 napra módosult.
Elbocsátási szabályok
Kikerült a tanulmányi okból történő elbocsátás okai közül az egy tantárgyból szerzett elégtelen érdemjegyek száma. A tantervben előírt kreditkövetelmények teljesítése ugyanakkor továbbra is kötelező.
Speciális szükségletű hallgatók
Pontosításra és aktualizálásra kerültek a speciális szükségletű hallgatókat érintő rendelkezések is.
A módosítások részletei a HKR aktuális verziójában, ITT érhetőek el.