Az állami erdőgazdaságok gazdálkodásának vizsgálata címmel olvasható Vargovics Máté, Hegedűs Szilárd és Lett Béla tanulmánya, Tanulmánykötet Mészáros Károly tiszteletére 2021. Soproni Egyetem kiadásában (pp. 25-40. ISSN 2677-1209 (Online).
Absztrakt:
Az erdőgazdálkodás ökonómiai szemléletű vizsgálatával kevesen foglalkoznak, így ezen szintű ismereteink is meglehetősen korlátoltak. A dolgozat célja, hogy képet adjon az állami erdőgazdaságok vagyoni és jövedelmi helyzetéről a számviteli beszámolóikból kinyerhető adatok segítségével a 2010-2020-as időszakra vonatkozóan. A letöltött beszámolók adatait Excel munkalapon táblázatokba rendeztük, majd függvények, illetve az SPSS Statistics szortvercsomag segítségével kiszámítottuk a főbb mutatószámokat, percentiliseket, melyeket diagramokon is ábrázoltunk. Az eredményekből több tendencia és jelenség is megállapítható: a 22 állami erdőgazdaság eszközállományában továbbra is a tárgyi eszközök dominálnak, mely tendenciát erősítették az elmúlt 10 évben végrehajtott közjóléti és egyéb beruházások. Emellett megállapítható, hogy az erdőgazdálkodási tevékenység alacsony jövedelmezőséggel bír, és rugalmatlan a dinamikusan változó piaccal szemben, amit a koronavírus járvány még hektikusabbá tett. Erre megoldásul szolgálhatnak a változatosabb termék- és szolgáltatás- portfóliók, valamint a hatékonyság növelését célzó beruházások. Ahhoz, hogy teljesebb képet kapjunk és részleteiben ismerjük meg az állami erdőgazdálkodás ökonómiáját, további kutatásokra lesz szükség.
Gratulálunk a szerzőknek!