Élmény - Gamifikáció - Matematika oktatás : Moodle címmel jelent meg Takács Anna Mária írása, a DANUBIUS NOSTER: Az Eötvös József Főiskola Tudományos Folyóiratában.
Absztrakt:
Az egyetemre beérkező hallgatói társadalomra jellemző, hogy figyelmük szétszórt, néha könnyen „feladják” a matematika tanulását, melynek egyik kiváltó oka lehet a hiányos készségek kialakulása, vagy akár a helytelen absztraktciók felidézése. Fontos szempont a motiváció fenntartása előadásokon, szemináriumokon és az önálló tanulásban is. A monoton, de az ismeretek eszközszintű birtoklása céljából szükséges a gyakoroltatás színesebbé tételének, a motiváció növelésének egy lehetséges módja a gamifikáció. Ennek néhány lehetséges elemét mutatjuk be az egyetemünkön használt moodle keretrendszer belül. Illetve az előadáson használt okostelefon appokat.
A témát a feljövő generáció tulajdonságainak ismerete teszi aktuálissá. A felsőoktatási intézmények oktatói is egyre több didaktikai eszközt alkalmaznak óráikon, a hallgatók felkészítése során. Előtérbe kerül az élmény-alapú oktatás, a számonkérésben vagy a tanulás-tanítás folyamatában a játékosítás. A hagyományos előadás+ gyakorlat szemlélet a tanulóink számára nehezen követhető, ezért is kell matematika oktatásunkban újszerű eszközöket, szoftvereket használnunk.
Gratulálunk a szerzőnek!