„ ... és a végén még érmet is kapunk érte!” – A virtuális futóeseményeken való részvételhez kapcsolódó fogyasztói motivációk vizsgálata címmel publikálta a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Kiss Kornélia, Mim Klaudia és Bodon György írását.
Absztrakt:
A Covid-19 világjárvány több évtizede nem tapasztalt horderejű változásokat okozott a szabadidősportban is. A 2010-es években egyre nagyobb tömegeket megmozgató, a nemzetközi turizmusban is egyre jelentősebb szerepet játszó szabadidős futóeseményeket a pandémia egyes hullámaiban törölték vagy elhalasztották. Annak érdekében, hogy az eseményszervezők meg tudják tartani fogyasztóikat és legalább részben pótolni tudják bevételeiket, egyre több vállalat vágott bele virtuális futóesemények szervezésébe. Kutatásunk célja a virtuális futóeseményeken való részvételhez kapcsolódó fogyasztói motivációk azonosítása volt. A célcsoport jellemzőinek mélyebb megértése érdekében kvalitatív kutatást végeztünk, amelynek során tizenöt, virtuális futóeseményen résztvevővel készítettünk mélyinterjút. A résztvevők motivációját a Masters és szerzőtársai, valamint Dybała által megalkotott MOMS-dimenziók segítségével vizsgáltuk. A mintában a legfontosabb motiváló erőnek az egészségtudatosság, a saját célok elérése és a pszichológiai korlátok leküzdése, a legkevesbé fontos motivátornak a versenyszellem, az elismerés megszerzése és a csoporthoz való tartozás bizonyult. A virtuális futóeseményeken való részvétel motivációs tényezői között a teljesítésért járó érem is megjelenik, amelyben a válaszadók a befizetett nevezési díjért járó ellenszolgáltatást és az átélt élmények fizikai megtestesítőjét látják.
Gratulálunk a szerzőknek!