A Budapesti Gazdasági Egyetem közössége Lugasi Andrea dékán asszonyt születésnapja alkalmából a Magyar Tudomány Ünnepén rendezett BGE-konferencián, 2022. november 10-én tudományos könyvvel ajándékozta meg.
A tizenhárom szakmai lektor és nyelvi lektor által is lektorált, nyomdai kivitelezésében is rendkívül impozáns kötetet Prof. Dr. Heidrich Balázs rektor úr és Dr. habil. Szegedi Krisztina tudományos és nemzetközi rektorhelyettes asszony adta át az Ünnepeltnek. A huszonnégy szerző tizenkilenc tanulmányát magában foglaló, Egyetemünk kiadásában megjelent multidiszciplináris könyv immáron digitális formában is olvasható.
A tekintélyes mű elején Dékán Asszony kimagasló tudományos életrajza és Lugasi Andrea arcai címmel rektori köszöntő is olvasható, amely által a kulisszák mögé is bepillantást nyerhetünk. Dékán Asszony tudományos munkásságának súlyát, elismerését több mint hétszáz tudományos publikációja, tudományos társasági tisztségei, tudományos kitüntetései is jelzik, 2022-ben az MTA Kémiai Tudományok Osztálya nem akadémikus közgyűlési képviselőjévé választották.
A kötet IDE kattintva érhető el.