Hatékony oktatás, mint átgondoltan alkalmazott konstruktivizmus, és egy jó gyakorlat bemutatása címmel jelent meg Frányó Zsófia, Honvári János, Csongrádi Gyöngyi és Tóth Arnold írása az Opus et Educatio folyóiratban.
Absztrakt:
A felsőoktatás századunkban a világgazdaság szerves részét képezi. Az oktatás szolgáltatásjellegűvé vált, az intézmények a piaci verseny résztvevői lettek, nemzetköziesednek és növekszik a hallgatói sokféleség (Kezar, 2014). A tömegesedés mellett (Meyer & Schofer, 2006) komoly kihívást okoznak a COVID-19 pandémia következményei (Neuwirth és mtsai., 2021), valamint a jövő kiszámíthatatlansága, ezért alapvető feladat segíteni a hallgatókat abban, hogy magabiztosan boldoguljanak egy komplex, változó és bizonytalan világban (OECD, 2022).
A tanulmány célkitűzése, hogy a hatékony oktatás fogalmának meghatározása után olyan modelleket keressen a szakirodalomban, amelyek a hatékony oktatás eszközei lehetnek, majd a választott modellt (konstruktivizmus) a felsőoktatásra értelmezetten vizsgálja kritikai szemléletben, azaz a mellette szóló érveket átgondolandó szempontokkal egészítse ki, amely érvek és intések együttesen teszik a modellt észszerűen adaptálhatóvá konkrét felsőoktatási kontextusra.
A kutatásnak két fő iránya volt: az elméletet nemzetközi szakirodalomfeltárással, az empirikus részt a bemutatott program dokumentumaival támasztottuk alá. A szakirodalom vizsgálatakor a felsőoktatási kontextus volt a fő kritérium, valamint az, hogy a konstruktivizmushoz kapcsolódóan feltárjuk a kifejezetten kritikai hangvételű szakirodalmat is.
A kutatás megállapítása, hogy a hatékony tanulás a felsőoktatásban mély, megértő tanulás, amely vitára és kritikus gondolkodásra alkalmas tanulási környezetben, a metakognitív képességek, az önirányító tanulás fejlődésével megy végbe (Fink, 2013; Hativa, 2000; Nilson, 2010). Mindezzel összhangban a pedagógiai iskolák közül kiemelkedik a konstruktivizmus, ezen belül is a szociális irányzat, amely a korábbi tudásra alapozott aktív tudásépítést, a tanulók aktív kognitív elköteleződését és a tanulás szociális jellegét hangsúlyozza (Carnell, 2007; Glaserfeld, 1993; Vygotsky, 1980). A felsőoktatásban széleskörű alaptudást feltételezve speciális szaktudás felépítése és kiterjesztése a cél, amely arra a kritikai konklúzióra vezet, hogy a tanulóközpontóság térnyerése mellett elengedhetetlen a szakmai tartalom középpontba állítása és az oktató tanulási folyamatot irányító szerepe (O’Connor, 2020; Schweitzer és Stephenson, 2008; Van Bergen és Parsell, 2019). Az oktató szaktudása, kurrikulum tudása és tantárgypedagógiai tudása (Shulman, 1986) segítségével aktív mentori tevékenységgel tudja támogatni a hallgatókat.
Az elméleti megalapozás után a tanulmány második felében egy olyan gyakorlati megvalósítást mutatunk be, amelyet a Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Karán vezettek be és monitoroznak folyamatosan a minőségfejlesztés jegyében.
A szerzőknek gratulálunk!