Kiválasztott nyelv
    HU - Magyar
    Váltásnál az adott területre vonatkozó információkat fogsz látni.
  • EN - English
Hallgatói fiók

Budapesti Gazdasági Egyetem

Budapesti Gazdasági Egyetem

Budapesti Gazdasági Egyetem
Tudomány
Budapesti Gazdasági Egyetem
2021. május 21.
Interjú Dr. Szegedi Krisztinával, a BGE tudományos rektorhelyettesével

„Nagyon örülök, hogy a tudomány ebben a nehéz és bizonytalan időszakban is teret kap” – emelte ki az elmúlt hónapokkal kapcsolatban Dr. Szegedi Krisztina, a BGE tudományos rektorhelyettese. A vele készült beszélgetésben a nemrégiben lezajlott Kutatói Napról, az Etikai Bizottság tavalyi munkájáról és a hallgatók OTDK-n elért sikereiről is szó esett.


Április elején együtt került megrendezésre a Kutatói Nap és a KUSZA. Hogyan értékeled az idén online térbe költözött eseményt?

Elsősorban nagyon örülök, hogy a tudomány ebben a nehéz és bizonytalan időszakban is teret kap. Jó volt látni, hogy több mint 70 lelkes kolléga és hallgató készült az eseményre, mely egy igazán értékteremtő programot eredményezett és több mint 250 érdeklődőt vonzott. A plenáris részben kerekasztal-beszélgetéseket hallhattunk a TDK írás előnyeiről és a kutatómunka útvesztőiről, valamint három szakkollégiumunk elnöke mutatta be tevékenységeit. A délutáni 7 párhuzamos szekció széles körben engedett bepillantást nyerni a különböző tudományterületeken tevékenykedő kutatócsoportjaink és hallgatóink munkájába. Először rendeztük meg együtt a két eseményt, azzal a céllal, hogy hallgatóink tanulhassanak kutatóinktól és oktatóinktól, inspirálva egymás kutatómunkáját. Külön öröm tapasztalni, hogy az online tér ma már senkinek nem okoz kihívást, egyszerre volt gördülékeny, kötetlen és szakmai az esemény és a beszélgetések. Ráadásul a konferenciáról készült felvételek és az előadók hozzájárulása azt is lehetővé teszi, hogy az előadásokat oktatási anyagként elérhetővé tegyük.

A digitális oktatás, a járvány nyomán kialakult helyzet milyen hatással van az egyetemen folyó tudományos munkára? Milyen eredményeket emelnél ki az elmúlt időszakból?

Oktatóink és kutatóink egyaránt páratlan munkát végeztek az elmúlt időszakban, ezúton is gratulálok helytállásukhoz. Bár a konferenciák elmaradása csökkentette a publikációink számát, növekedett a magas minőségű publikációink aránya, ami nagy öröm számunkra. Úgy gondolom, az elmúlt egy évben közzétett Tudományos hírlevél tartalma és havi olvasottsági adatai kiválóan tükrözik, hogy a tudományos munka nagyon is aktívan zajlik. Folyamatosak az online rendezvények, a szakmai diskurzusok, a pályázati lehetőségek, a megjelenő tudományos publikációk miatt pedig a hírlevélben egy újabb rovattal is bővülhettünk. A munka részünkről sem állt le. A tudományos rendezvényeinket, mint például a Magyar Tudomány Ünnepét vagy a Nemzetközi Hallgatói Fenntarthatósági Konferenciát is megrendeztük. Öröm volt tapasztalni a korábbi évekhez hasonló érdeklődést, sőt, mindkettőt sikerült tovább gondolni és új szintre emelni, külföldi egyetemek és vállalati partnerek bevonásával.

A tehetséggondozás kiemelt szerepet játszik a BGE életében. Mik a jövőbeli tervek ezen a téren?

Nemrég ért véget a 35. OTDK, mely a BGE-re nézve igazán sikeresen zárult. Összesen 78 dolgozatot mutattak be hallgatóink és az elért helyezések összesített számát tekintve Egyetemünk második helyet ért el az OTDK Közgazdasági szekciójában az országos intézményi ranglistán. Ezek az eredmények oktatóink és hallgatóink befektetett energiáját, idejét, kitartását és nem utolsó sorban szakmai sikereit tükrözik. Az elmúlt évek erőfeszítéseit látjuk abban a nagyon szép eredményben is, hogy már két szakkollégiumunk szerezte meg a Minősített Szakkollégium címet. A jövőbeli célunk, hogy minél több résztvevőt vonhassunk be a tehetséggondozás különböző tevékenységeibe, legyen szó TDK munkáról, szakkollégiumi tevékenységről, vagy a Kutatási Szolgáltató Központ workshopjairól, hiszen ez nem csak páratlan együttműködési és fejlődési lehetőséget nyújt, de aktívan részt vehetünk az Egyetem stratégiai céljainak megvalósításában is.

Nemrégiben adtátok ki az Etikai Bizottság 2020-as éves jelentését. Mi jelentette a legnagyobb kihívást a Bizottság tavalyi munkájában?

Érzékelhető volt, hogy a kollégák és a hallgatók is fáradtak, mely érthető, hiszen az elmúlt egy év váratlan kihívások elé állított mindannyiunkat. Ez azt is magával hozta, hogy voltak, akik talán érzékenyebben reagáltak egy-egy szituációra vagy nem voltak olyan türelmesek a kommunikációjukban, ami újabb etikai eseteket eredményezett. A Bizottság számára a legnagyobb kihívást talán az online tér és az ott alkalmazott vagy alkalmazható protokoll felállítása jelentette. Új jelenségekkel találkoztunk, és számos kérdést kaptunk, mely azt támasztotta alá, hogy igény és szükség van a jó példák és gyakorlatok bemutatására, és az online tananyagaink kiegészítésére az online tér okozta lehetséges etikai dilemmákkal és azok megoldásával. A Bizottság pedig mélyen elkötelezve igyekszik ennek eleget tenni. Összetétele biztosítja azt, hogy mind az oktató, mind a hallgató, mind pedig a nem oktató kollégák szempontjából lássunk egy-egy esetet, külső független szakértőnk pedig a pártatlanságot garantálja.

Ha lehetne egy-egy kívánságod, mit kívánnál szakmailag és magánemberként?

Tudományos rektorhelyettesként és oktató, kutató kollégaként is azt kívánom, hogy a BGE a tudományos területen tovább fejlődjön, minél több egyetemi polgárt bevonva. Az egyetem vezetése folyamatosan törekszik minél átfogóbb támogatást nyújtani ehhez, melynek elengedhetetlen része a tudományos, oktatási és ismeretterjesztő publikációk ösztönzése. Magánemberként, kollégaként mindenkinek kitartást, jó egészséget és összetartó BGE közösséget kívánok. Utóbbiban biztosan támogat minket az éppen zajló ViVa szervezeti kultúra fejlesztés projekt, így bátorítom a kollégákat az ebben való aktív részvételre.