Lámfalussy Sándor Szakkollégium részvétele a KUSZA Konferencián
Az esemény a Kiváló Mentor Díjak átadásával kezdődött, amit több szakkollégista TDK-zó konzulense is megkaphatott. Ezt követte több kerekasztal beszélgetés is, amik közül az egyikben részt vett kiemelkedően aktív tagunk Farkas Kira Zoé, aki ebben a tanévben rendkívüli eredményeket ért el kutatások és esetversenyek terén egyaránt. A kerekasztal beszélgetés témája a versenyek mint játékos feladatok integrálása a mai felsőoktatásba.
A BGE három szakkollégiuma, köztük a Lámfalussy Sándor Szakkollégium is bemutatta a konferencia résztvevőinek az idei évben elért eredményeit, a működésének részleteit, értékeit, céljait és jövőbeni terveit egyaránt.
Ez után kezdetét vette a szekciókban való prezentálás. Három szakkollégiumi előadást hallgathatott meg a közönség. Kovács Tamara: „Hogyan ismerhető fel fogyasztóként a zöldre festés, és milyen mód-szerekkel kerülhető el, hogy a félrevezető vállalati üzenetek manipulálják fogyasztói döntéseinket?” című TDK kutatását adta elő sikeresen, amivel az őszi TDK konferencián tervez részt venni.
Farkas Kira Zoétól két előadást is hallhattunk. Az első, az idei tanév őszi TDK-ján volt hallható, ezzel a kutatással Kira a szekciójában különdíjat szerzett és OTDK-ra való továbbjutást harcolt ki. A címe: Pop-up vagy Pop-down, szezonális áruházak a magyar piacon. Második előadása egy jelenleg folyamatban levő kutatás, amit az őszi TDK-n fog megmutatni a nagyközönségnek újra. Címe: Szeretetmárkák a magyar piacon, különös tekintettel a Pöttyösre.
Csapatépítő kirándulás pályázati keretből a Nyíregyházán az Állatparkban
A Lámfalussy Sándor Szakkollégium a Nemzeti Tehetség Program pályázat jóvoltából látogathatott el a Nyíregyházi Állatparkba május 14-én. A kiránduláson csapatépítés céljából összesen 14 tag vett részt. Nyíregyházára vonattal jutottunk el, majd két éjszakát Sóstón töltöttünk közösen egy szálláson. Az állatparki látogatás mindannyiunk számára hatalmas élmény volt, ugyanis a társaság több tagja most először, több tagja nagyon régen járt a Nyíregyházi Állatparkban.
Köszönjük szépen a tagjainknak a szervezést és az NTP-nek a lehetőséget, fantasztikus élmény volt.
Nyílt kari előadás az ökolábynom és a környezettudatosság témakörében
Te tudod mekkora ökológiai lábnyomot hagysz magad után nap mint nap? Mi igen! Május 12-én került sor az Ökológiai lábnyom előadásra, amit Dr. Szigeti Cecília tartott nekünk és minden érdeklődőnek, immár második alkalommal. Hallhattunk az ökológiai lábnyom vizsgálatának fontosságáról, mérési módszereiről és a környezettudatos élet fortélyairól is.
Köszönjük szépen az előadást, reméljük sok ilyen alkalmon lesz még lehetőségünk részt venni!
Lidl Magyarország digitalizációs folyamatai előadás
A Lámfalussy Sándor Szakkollégium és a BIT Club - BGE közös szerevezésében április 20-án megrende-zésre került a Lidl Magyarország egyik képviselője által tartott előadás. A program keretein belül a data science és business analytics iránt érdeklődők betekintést nyerhettek a cég folyamatainak működésé-be, elsősorban a digitalizációval és fejlesztéssel foglalkozó területeken.
Az előadás során mindemellett megismerhettük a CoE (Center of Excellence) szerepét és helyét a szervezeten belül, a cég eddig elért eredményeit, valamint a legutóbbi sikeres projektjüket (beszerzé-si lánc automatizációja), amellyel a vállalat elnyerte 2019-ben “Az év digitalizációs projektje” díjat. A bemutató végén az előadó ismertette a jelenlévőkkel az éppen aktuális álláslehetőségeket, illetve megválaszolta a vállalat működésével kapcsolatos kérdéseket is.
Vitaest-Az olajiparág változásai és gazdasági következményei
Különleges előadáson vehettek részt a PSZK-s hallgatók, valamint a külsős érdeklődők a Lámfalussy Sándor Szakkolégium szervezésében. Az említett vitaesten három hozzáértő szakember személyében hallhattunk érdekes gondolatokat a jelenlegi olajipari helyzet hatásairól, változásairól, valamint a hosszútávú következményeikről is.
Míg a két Tanár Úr globális szinten fejtette ki a téma kérdéseit, a meghívott MOL képviseleti vendég, a magyar olajipari helyzetbe engedett betekintést a résztvevők számára. Szó volt továbbá az orosz-ukrán konfliktus eszkalálódása miatt kialakult bizonytalan piaci folyamatokról, valamint ennek hazai megnyilvánulásairól is.
A beszélgetés végig izgalmasan, lendületesen zajlott, számos perspektívát ismerhettünk meg a másfél óra alatt. A végén lehetőség volt kérdezni az előadóktól, akik készséggel válaszoltak.
Felvétel
ALTEO Szimulációs Verseny
Az EcoSim (Kft.)és az ALTEO (Energiaszolgáltató Nyrt.) összefogásával valósult meg az ALTEO Energy Challenge, ahol a selejtező során 3 perióduson keresztül kellett döntéseket hozniuk a versenyzőknek. A szimuláció összetettségét mutatta, hogy 3 féle motor termelése mellett figyelni kellett a nyersanya-gok beszerzésére és minőségére, a HR-re, beruházásokra, K+F-re és a projektekre is.
A 180 jelentkező közül több Szakkolis is részt vett s a Defektívek csapatának sikerült top10-es eredmé-nyességi indexet produkálva továbbjutniuk. A Lurdy Házban rendezték meg a döntőt, mely két részből tevődött össze: egy szimulációs körből és egy 10 perces prezentációból, a napenergiatermelés hazai bővülésének gaz-dasági hatásait vizsgálva.
Alumni találkozó 2022
Április 22-én került megrendezésre a Szakkollégium Alumni Találkozója, melyen régi és jelenlegi szakkollégistáink ismerkedhettek meg egymással.
Egy színes kerekasztal beszélgetés is hallhattunk a program során, aminek a vendégelőadói Dr. Csillag Sára dékánasszony, Dr. Halm Tamás Antal, valamint Prof. Dr. Ábel István voltak. A beszélgetés során betekintést nyerhettek a vendégek, hogy milyen hatása van a válságoknak a szervezetek életére, pénzügyi helyzetére. Emellett a Szakkollégium jelenlegi elnöke, Nagy Dóra Felícia mutatta be alumni tagjainknak a szervezet jelenlegi működését. A program végén az alumnik és a jelenlegi tagok egy közös kvíz párbajon is megmérethették magukat.
A rendezvény célja az volt, hogy a már lediplomázott tagjaink újra találkozzanak egymással, felelevenítve a régi szép időket és régi barátságokat.
Magyar makrogazdasági körkép - Kerekasztal beszélgetés
Április 27-én megrendezésre került a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ostrakon Szakkollégiumával kö-zös szervezésben kerekasztal beszélgetésünk, Magyar makrogazdasági körkép címmel. A beszélgetést Dr. Engelberth István és Prof. Dr. Lentner Csaba folytatta, Németh Nimród, egykori szakkollégiumi elnökünk moderálásával. Az eseményen hallhattunk a koronavírus-járványból adódó gazdasági-pénzügyi válságról, az ukrán –orosz helyzetről és még rengeteg érdekes gazdasági kérdésről.