A Gazdálkodási és menedzsment alapszakos hallgatók a Logisztika tantárgy keretein belül Dr. Kozma Tímea tanárnővel egy remek céglátogatáson vettek részt a Webshippy központjában, ahol betekintést nyerhettek az amerikai mintára kialakított, teljes körű fulfillment szolgáltatást nyújtó logisztikai vállalat működésébe.
A látogatást egy rövid ismertetővel kezdtük az irodában, ahol megismerhettük a cég tevékenységét és alapításának történetét, valamint az e-marketek működéséről is hallhattunk. A Webshippy története inspiráló: egy mindössze egy 50 négyzetméteres lakásban indultak, majd a növekedésük során egyre nagyobb raktárakba költöztek, ami ma már közel 10.000 nm-es. Az utóbbi években a cég nagy hangsúlyt fektetett a robotizációra és automatizációra, ennek eredményeként a kezdeti 200 fős csapatot 80 főre csökkentették, miközben a hatékonyságot növelték.
A látogatás második felében lehetőségünk volt bejárni a raktárat, ahol egy félig emberi, félig robotok által működtetett logisztikai rendszert ismerhettünk meg. A raktárban megfigyelhettük mind a három fő folyamatot: Bevételezés, Picking, Csomagolás.
Egy csomagolási állomáson megfigyelhettük az ergonomikusan kialakított munkakörnyezetet, hogyan dolgozik egy csomagoló: a megfelelő nagyságú dobozba a szükséges mennyiségű töltőanyaggal csomagolja be a terméket, hogy az sértetlenül eljusson a vásárlókhoz.
Különösen érdekes volt látni a robotizációs folyamatokat, ahol a "porszívó szerű" robotok az állványokat szállítják a manuális munkát végző dolgozókhoz. A munkatársak leolvasók és gépek segítségével pontosan tudják, mely termékeket kell kivenni és hova kell elhelyezni őket.
Számos hasznos információval gazdagodtunk a logisztikai raktárak működésével kapcsolatban. Többek között megtudtuk, hogy miért lehet előnyös, de egyúttal kihívást jelentő is a magas polcok üzemeltetése. Számos új ismeretet szereztünk a modern logisztika működéséről, a technológiai újításokról és a Webshippy egyedi megoldásairól, mondta el Petra, 3. évfolyamos hallgató.
A látogatás során a céggel kapcsolatban bármilyen kérdést feltehettünk, ezek megválaszolásával bővíthettük szakmai tudásunkat. Nagy hangsúlyt fektetnek a fenntarthatóságra és az ügyfélélményekre, ennek következtében saját tervezésű dobozokat alkalmaznak a rendelések becsomagolására. A raktárba belépve a TV képernyőn éves, illetve napi statisztikai adatokat láthattunk, amelyek nem csak a műszakvezetőnek fontosak, hanem a dolgozókra is motiválóan hat, emelte ki Kinga, 3. évfolyamos hallgató
Összességében a látogatás érdekes és tanulságos élményt nyújtott, amely jól bemutatta, hogyan működik egy e-kereskedelmi raktár, mondta a szintén 3. évfolyamos Bernadett.
Ezúton is köszönjük a lehetőséget, hogy Horváth Ferenc, Support and Knowledge Manager a Webshippy képviseletében fogadott a csoportot és az e-logisztika témakörében mélyítette a hallgatói tudást és bemutatta a raktári folyamatokat, e-logisztikai megoldásokat.