Hogyan kezdődött egyetemi pályafutásod, honnan jött az oktatói elhivatottság?
1991-ben végeztem ipar szakon a BGE PSZK jogelődjén, a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán (itt, a Kar mai épületében), és szereztem üzemgazdász (ez ma az alapképzéses közgazdász végzettségnek felel meg) diplomát. Nagyszerű oktatóim voltak, jó volt a tanköröm, nagyon szerettem a főiskolai éveket. Ahogy már a középiskolaiakat is, hiszen remek tanáraim voltak a budapesti Kossuth Lajos Közgazdasági Szakközépiskolában, ahol érettségiztem és ahol a „képesített könyvelő, vállalati tervező, statisztikus” képesítést is megszereztem. Azt hiszem elsősorban a tanáraimnak köszönhetően szerettem meg a szakmai (például könyvvitel, statisztika) és a humán tárgyakat (magyar és főleg történelem). A középiskolai évek alatt a tanításhoz kötődő élményeim erősítettek meg abban, hogy elsősorban könyvvitel-statisztika szakos középiskolai tanár szeretnék lenni. A tanári pálya, az oktatás iránti vágyamat aztán a főiskolai évek, a tanáraim csak megerősítették. Főiskolai hallgatóként már korrepetáltam, tanítgattam egy-két nem főiskolai ismerősömet statisztikából, sőt, egy évig a Matematika-Statisztika Tanszék (ma Alkalmazott Kvantitatív Módszertan Tanszék) demonstrátora voltam, ahol szintén statisztikával foglalkoztam. A főiskolai oklevél megszerzését követően könyvelőként, majd controllerként dolgoztam, majd közel négy évig egy nagy könyvvizsgáló társaságnál voltam könyvvizsgáló asszisztens. 1993 januárjában egy könyvvizsgálat kellős közepén, az ügyfél könyvelőjénél (!) csengett a telefon és meglepetésemre engem kerestek (ez még a vezetékes telefonok világa volt). Még nagyobb volt a meglepetés, amikor kiderült, hogy a főiskolai Számvitel Tanszék tanszékvezetője, dr. Bíró Tibor hívott fel, aki megkérdezte, hogy van-e kedvem óraadóként visszatérni az egykori iskolám falai közé, de most már oktatóként. Egy másodpercig sem hezitáltam, azonnal elfogadtam az ajánlatot. Hát így kezdődött… Aztán a szerelem csak még nagyobb lett, nagyon szerettem a könyvvizsgálati munkámat, de a tanítás győzött, és megcserélődtek az arányok. 1995-től főállású oktatója lettem a Controlling Tanszéknek és a kari szervezeti átalakulások következtében most ismét a Számvitel Tanszéken oktatok. Közben okleveles könyvvizsgálói képesítést szereztem és bejegyzett könyvvizsgáló lettem (az utóbbi évekig folyamatosan gyakorolva is ezt a szakmát), valamint közgazdász-tanári egyetemi diplomával is „megerősítettem a tanárságomat”.
A munkád melyik részét szereted leginkább és miért?
A legjobban a katedrán, a tábla előtt, vagyis a tanteremben érzem magam, legyen az egy 30 vagy éppenséggel 300 fős terem, feltéve persze, hogy hallgatók is vannak benne… Nagyon élvezem azt is, amikor készülök az óráimra. Azért azt elárulom, hogy a legkevésbé az órám előtti néhány percet kedvelem.
Mi a titok, minek köszönheted népszerűségedet a hallgatók és a kollégák körében?
Titok? Nem tudok titokról! De arról sem, hogy népszerű lennék. Vagy ha úgy látszik… Ezt nem tudom megítélni, és valójában sosem gondolkodtam rajta. Ha mégis felmerül így a kérdés, akkor ezt a hallgatóknak és a kollégáknak kellene feltenni. Arról viszont bátran tudok nyilatkozni, hogy én nagyon jól érzem magam a kollégáim körében és a hallgatók között is. Szerencsére nincsenek és nem is voltak nagy és emlékezetes konfliktusaim, de ez nem iskolai, munkahelyi specialitás, általában is igaz az emberi kapcsolataimra. Szeretem az embereket és megbízom bennük.
A PSZF/BGF/BGE egyik alapköve vagy ma is. Több szervezeti átalakulást is átéltél már az évek során. Mi változott és mi az, ami állandó?
Igen, néha-néha én magam is megdöbbenek, hogy milyen gyorsan mennek az évek, és mennyi minden van már a hátam mögött. Valóban sok emlékem van már kollégákról, hallgatókról, szervezetről, mindezek változásairól. Azon mindig elmosolyodok, amikor eszembe jut, vagy szóba kerül, hogy majdnem 25 évig ugyanabban a tanszéki szobában volt az íróasztalom, abban a szobában dolgozva voltam oktatója a Pénzügyi és Számviteli Főiskolának, utána a Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli (Főiskolai) Karának, majd a Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Karának. El sem mozdultam a helyemről, mégis három „különböző” intézményben voltam oktató. Tanára voltam a Számvitel Tanszéknek, a Controlling Tanszéknek, a Kontrolling-Ellenőrzés Intézeti Tanszéknek, s az utóbbi években megint „Számvitel Tanszékes” vagyok. A különböző azonban valóban csak idézőjelben helyes kifejezés. Én határozottan úgy érzem, hogy ugyanott dolgozom, mint 10, 20 éve vagy éppen akkor, amikor az első órámat megtartottam és ebben bőven van változatlanság is: megtartott tradíciók, a példaképeimtől és a hallgatóimtól tanultak, azok az értékek, amelyeket annak tartok, és ezért meg is tartok, nem elengedve, hanem erősen megőrizve azokat. Ez úgy hangzik, mintha kapaszkodnék a múltba, de ez nem így van! Folyamatosan és rugalmasan kezeli a szervezet és velem együtt a kollégáim is a változásokat, mert bizony az elmúlt 30 év zsúfolásig tele volt változásokkal. A kari külső és belső környezet egyaránt folyamatosan változik, megújul. Fejlődött az oktatott szakma folyamatos változása miatt, a szervezeti átalakulások következtében, az oktatás technikai feltételei tekintetében és persze jónéhány hallgatói generáció is váltotta egymást a – az egyre modernebb és nagyobb – ház falai között, jelentős változásokat indukálva oktatóban és nem oktatóban egyaránt. Az alkalmazkodás és a fejlődés mindenkire és mindenre igaz kell, hogy legyen, remélem sosem feledve az igazán változatlant: mi vagyunk a hallgatókért.
Mit üzensz a jövő oktatói és hallgatói számára?
Azt hiszem az előbbi néhány szó lehet az üzenetem a jövő oktatói és hallgatói számára egyaránt: Mi vagyunk a hallgatókért! Abból nem lehet baj, most sem és a jövőben sem, ha ez mindenki számára világos és mindenkire egyaránt vonatkozik. Az oktatóknak azért, mert ezért lettek oktatók, a hallgatóknak pedig azért, mert ha tudatosul bennük, hogy értük vagyunk (az Egyetem, a Kar, az oktatók és a nem oktató kollégák is), akkor könnyebben teljesítik mindazt, amit az egyetemista létből, a tanulásból adódóan tehernek, kihívásnak tartanak. Nyitottabbá válnak az ismeretek el- és befogadására, és sikeresebbek lesznek az egyetemi tanulmányaik után az életben. Nem is beszélve arról, hogy még szebb emlékeik lesznek az az egyetemi éveikről.
