Egyetemünk együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrummal és a Varga István Közgazdasági Technikummal, valamint a Budapesti Komplex Szakképzési Centrummal és a Gundel Károly Vendéglátó és Turisztikai Technikummal, közös képzési programok alapján okleveles technikus képzés indításáról.
A megújult szakképzési rendszerben 2021. szeptembertől a partner intézményekben okleveles technikus képzésben részt vevő tanulók közös, emelt szintű képzési program alapján szerezhetnek szakmát és érettségit, majd tanulmányaikat sikeres felvételit követően folytathatják a BGE-n. A diákok a képzési programban meghatározott tantárgyakat egyetemi szinten sajátítják el, így a megszerzett ismeretek beszámítását kérhetik majd Egyetemünkre való felvételük estén.
A fiatalok számára az okleveles technikusképzés tudatosan tervezhető életpályát, kiszámítható munkalehetőséget, a gazdálkodó szervezetek számára pedig utánpótlási, toborzási eszközt jelent.
Az együttműködési megállapodások megkötésének célja, hogy a pénzügyi-számviteli ügyintéző okleveles technikus képzés esetén a Pénzügyi és Számviteli Kar, az okleveles turisztikai technikus képzés kapcsán pedig a Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar oktatóinak szakmai támogatásával és minőséget felügyelő tevékenységével az okleveles technikusi képzések a szakmai középfokú képzések legmagasabb szintjévé váljanak. Ennek alapján az okleveles technikusi végzettséggel rendelkezők az Egyetemre történő sikeres felvételijük után, a pénzügyi-számviteli ügyintéző okleveles technikus képzés vonatkozásában a pénzügy és számvitel, a gazdálkodási és menedzsment, illetve az emberi erőforrások alapképzési szakokon, az okleveles turisztikai technikus képzés esetén pedig a turizmus-vendéglátás alapképzési szakon, komoly szakmai előképzettséggel rendelkezve, a hallgatói elitet képezzék.
Cél, hogy az oklevél birtokában az Egyetemre bekerült hallgatók csatlakozzanak szakmai szervezetekhez, végezzenek kutatómunkát, kerüljenek be az Egyetem tudományos vérkeringésébe.
A képzések minőségbiztosítását, a partnerintézmények oktatóinak továbbképzését különmegállapodások alapján az Egyetem végzi, mely záloga a magas színvonalon történő oktatásnak.