A Számvitel Tanszék tudományos programsorozatának legutóbbi, április végi alkalmával igazán illusztris vendéget fogadhattunk az UniZone-ban.
Killik László Vilmos óraadó, könyvvizsgáló kollégánk meghívására és Dr. Bán Erika tárgyfelelős (Könyvvizsgálat és ellenőrzés alapjai) szervezésében Tolnai Krisztián Ádám tartott előadást, aki a Pénzügyminisztérium Számviteli és Közfelügyeleti Főosztály Könyvvizsgálói Hatósági Osztályának osztályvezetője, egyúttal pedig intézményünk, a BGE PSZK volt hallgatója.
A szakembert Madarasiné dr. Szirmai Andrea, a Pénzügy és Számvitel Intézet vezetője köszöntötte.
Az előadás A könyvvizsgálat hatósági keretei címmel a következő tematikával valósult meg:
· általános bevezető a könyvvizsgáló, a Kamara és a közfelügyelet szerepéről a gazdaságban,
· a közfelügyelet főbb funkcióinak bemutatása,
· kapcsolódó konkrét példák, esettanulmányok a közelmúltból (például bróker botrány, OTT-One, Set Group, minősítés nélkül kiadott jelentések stb.)
· az ESG, azon belül főleg az CSRD-ról hallhattunk érdekességeket.
Számvitel specializációs hallgatóink is nagy érdeklődést mutattak az esemény iránt, az UniZone zsúfolásig megtelt. A közönség soraiból kérdéseket is lehetett intézni az előadóhoz, így megismerhettük karrierútjának állomásait is. A könyvvizsgálói szakma iránt érdeklődők választ kaptak arra, hogy miként tudják betölteni ezt a szép és keresett hivatást.