A BGE Pénzügyi és Számviteli Karának Gazdálkodási és Menedzsment szak Digitális vállalkozás specializációján 20 hallgató sikeresen zárta le tanulmányait a 2024-es IDOL pályázaton Digitalizációs innováció kategóriában díjat nyert komplex esettanulmány alapú záróvizsgán keresztül. Ez a vizsgamódszer nem csupán a szakmai tudást mérte, hanem a hallgatók csapatmunkára és önálló problémamegoldásra való képességét is alaposan megvizsgálta.
A 2024 tavaszán megtartott felkészítő kurzus után, az őszi Intenzív Héten a projektet választó hallgatók először felügyelt online tesztet töltöttek ki, amely 11 különböző kompetencia mérésére volt alkalmas az esettanulmányhoz kapcsolódó szakmai kérdéseken keresztül. A vizsgázók az itt elért teljesítményük alapján kaptak értékelést a Neptunban „Szakdolgozat készítés”-re. Ezt követően véletlenszerűen kiválasztott 4 fős csoportokban folytatták a munkát, ahol egy írásbeli vezetői összefoglalót és egy prezentációt kellett készíteniük november 30-ig. A harmadik szakasz maga a záróvizsga napja, ahol a csoportok bemutatták saját megoldásaikat, majd minden tag egyénileg is válaszolt szakmai kérdésekre.
A vizsga esettanulmányának középpontjában a Lime mikromobilitási szolgáltató magyarországi működése állt. A Lime célja, hogy fenntartható közlekedési megoldásokat kínáljon a városi lakosság számára elektromos rollerek és kerékpárok bérlésével. A hallgatóknak a piacbővítésről, illetve a fogyasztók megtartásáról kellett gondolkodniuk.
A vizsga eredményei biztatóak voltak: tíz hallgató jeles, öt pedig jó minősítést kapott. Az egyéni vizsgafeladat során is jól teljesítettek, ami azt mutatja, hogy képesek voltak alkalmazni a tanulmányok során megszerzett elméleti tudást. A hallgatói visszajelzések alapján az esettanulmány-alapú záróvizsga innovatív megközelítést kínált az elméleti és gyakorlati tudás mérésére. A közös munka során szerzett tapasztalatok különösen hasznosnak bizonyultak azok számára, akik később hasonló területen kívánnak dolgozni. Ugyanakkor néhány nehézség is felmerült, például az időigényes előkészületek és a csoportos munka koordinációja.
Összességében a záróvizsga nemcsak tudásukat tesztelte, hanem lehetőséget biztosított arra is, hogy a hallgatók gyakorlati készségeiket bizonyítsák. Gratulálunk minden résztvevőnek az elért eredményekhez és kívánunk további sikereket jövőbeni tanulmányaikban!
Gyakorlati szakemberek vélemény:
„Ez a típusú záróvizsga kiváló lehetőséget adott a hallgatóknak arra, hogy valós üzleti kihívásokkal szembesüljenek, és a megoldásaik valóban hasznos meglátásokat tartalmaztak. A hallgatók kreatív megoldásokat hoztak, de a kritikus gondolkodás és a pénzügyi megvalósíthatóság még fejlesztésre szorul. Gyakran elvesznek a részletekben, miközben az üzleti döntések valódi hajtóerőit háttérbe szorítják. Fontos lenne, hogy jobban fókuszáljanak arra, miből és honnan jön a bevétel.” Irmai Krisztián – Lime
„Ez az esettanulmány-alapú záróvizsga lehetővé tette, hogy a hallgatók valódi üzleti problémákon keresztül fejlesszék készségeiket. Nagymértékben fejlődött a problémamegoldó képességük és a strukturált gondolkodásuk. Ezek a készségek elengedhetetlenek a versenyképes pályakezdő szakemberek számára.” Ábrahám Zsolt – CaseSolvers
Néhány hallgatói vélemény:
„A mikromobilitás téma, igazán izgalmas volt! Nagyon örültem, hogy egy olyan aktuális és releváns kérdéskörrel foglalkozhattam, ami tényleg érdekelt. Az ilyen témák lehetőséget adnak arra is, hogy mélyebben belemerüljünk a valós problémákba.”
„A felkészítő kurzus során rengeteg hasznos információt kaptunk. A kérdések érthetőek voltak, és a vizsga nehézsége is pont megfelelő volt. Külön köszönet a Case Solvers csapatának és a tanároknak, akik segítettek minket felkészülni!”
„A vizsgára való felkészülés nem volt stresszes, így magabiztosan tudtam válaszolni a kérdésekre. Ez igazán segített abban, hogy ne csak a tudásomat mérjék, hanem a gyakorlati készségeimet is.”
„Mindenkinek ajánlom ezt a vizsgamódot! Nagyon tanulságos és szórakoztató volt, és úgy érzem, hogy sokat fejlődtem általa. Remélem, hogy a jövőben is hasonló formátumban folytatódik ez a program!”