A Delaware Consulting Hungary Kft. és BGE együttműködésének értelmében a 2021-ben létrejött Delaware Business Intelligence Vállalati Tanszék legfontosabb célja, hogy egy olyan vállalatirányítás rendszerismereti tudással ruházza fel a hallgatókat, amellyel egyedülálló módon már a tanulmányaik befejeztével is versenyképes modulismeretekkel indulhatnak el a pályájukon. A hallgatóknak tanulmányaik során lehetőségük nyílik majd az integrált rendszerek megismerésére nem csak operatív, de projekt szinten is. Továbbá betekintést nyernek majd abba, hogy miként is működik egy szervezeten belül a logisztika és pénzügy integrációja és egy teljes integrált rendszer bevezetéséhez kapcsolódó tevékenységi és feladattervezése. Egy nemzetközi IT tanácsadó cég képviselőiként szeretnénk a felsőoktatás nyújtotta kereteket kihasználva kinevelni a jövő vállalatirányítási rendszer tanácsadóit. Ennek érdekében az oktatás részét képezi az is, hogy a hallgatók akár a szakmai gyakorlatukat is már a delaware-nél tölthetik, így a kurzusok során elsajátított tudásukat élesben, ügyfél projekteken dolgozva ki tudják próbálni.
Delaware Business Intelligence Vállalati Tanszék
Jezsoviczky Ádám – alapító, tanszékvezető, tanszéki oktató
Rusz Gergely – tanszéki oktató
Varga Katalin – tanszéki oktató
- Iroda: 1165 Budapest, Diósy Lajos utca 22-24.
- Iroda: D épület, II. emelet, 07-es szoba
- Telefon: +36 1 467-7800
- Belső mellék: 929
- Email: juhasz.timea@uni-bge.hu