A kivételes tanulmányi rendre vonatkozó alapvető szabályokat a Hallgatói Követelményrendszer (HKR) 58. § szabályozza.
Amennyiben a hallgató valamilyen többletvállalása vagy sajátos élethelyzete miatt nem tudja az általános szabályok szerint teljesíteni az adott félév tanulmányi követelményeit, kivételes tanulmányi rendet kérvényezhet.
Hallgatói többletvállalás lehet, például:
· más magyarországi felsőoktatási intézmény képzésében való részvétel,
· tudományos kutatómunkában való részvétel
· nemzetközi mobilitásban való részvétel,
o előzetesen – azaz a pályázat beadása előtt – feltétlenül tekintsék át a fogadó intézmény tantárgyi kínálatát és egyeztessenek a tárgyakat gondozó tanszékekkel az esetleges kreditbeszámítás érdekében;
o amennyiben nem lehetséges a szakmai megfeleltetés a kint felveendő tárgyakra vonatkozóan, a hallgató a kint teljesített tárgyait szabadon választható tantárgyi kreditnek is beszámíttathatja.
· közösségi tevékenység, így a diákszervezeti vezetői aktivitás,
· élsportolói aktivitás: FONTOS! Sportoló hallgatók esetén a kivételes tanulmányi rend kérelmének feltétele a BGE Élsportoló Programba való előzetes felvétel!
· A szakmai gyakorlat abban az esetben, ha az nem a 7. vagy 8. félévben van, és ennek végzésére különleges indok merül fel
Sajátos élethelyzet adódhat, például:
· egészségügyi probléma okán,
· átmeneti külföldi tartózkodás okán.
Nemzetközi hallgatói mobilitás következetesen minden esetben a teljes óralátogatási felmentéssel és az eltérő teljesítési feltétellel támogatandó.
Diákszervezeti vezető beosztás támogatandó részleges (50%) felmentéssel.
Párhuzamosan más felsőoktatási intézményben való tanulás részleges (50%) felmentéssel támogatandó.
A kivételes tanulmányi rendet az egyes karok Tanulmányi Bizottságai engedélyezhetik. A kivételes tanulmányi rendre irányuló kérelmet a 2024/2025. tanév tavaszi félévére vonatkozóan a Külkereskedelmi Karon 2025. január 27-től február 16-ig a Neptun rendszeren keresztül lehet benyújtani. (Neptun kérelmek beadási időszakai).
Kivételes tanulmányi rendet csak azokra a kollokvium, illetve gyakorlati jegy követelmény típusú tantárgyakra kaphat a hallgató, melyhez csatolja az oktató aláírásával ellátott, a teljesítés pontos feltételeit tartalmazó Oktatói nyilatkozatot, amely helyettesíthető az oktató állásfoglalását tartalmazó emaillel (az emailnek tartalmaznia kell az Oktatói Nyilatkozatban szereplő szempontokat), ennek hiányában a kivételes tanulmányi rendre irányuló kérelem a Tanulmányi Bizottság által elutasításra kerül. Abban az esetben, ha az oktató nyilatkozata alapján az adott kurzust nem tudja teljesíteni a hallgató, a kivételes tanulmányi rendre irányuló kérelem nem adható be a Tanulmányi Bizottság felé.
A kivételes tanulmányi renddel rendelkező hallgatóknak is a kurzus teljesítéséhez hasonló szintű követelményeknek kell megfelelni, mint a kurzus többi hallgatójának.
A hallgató a tantárgy oktatójával személyesen és online formában is kezdeményezheti a kapcsolatfelvételt.
A kivételes tanulmányi rendre vonatkozó engedéllyel rendelkező hallgatókról az Oktatási Központ értesíti az engedélyben szereplő tárgy oktatóját.
Amennyiben a nyilatkozatot az oktató emailben teszi, a következő szempontoknak kell szerepelni benne:
Kérvényező hallgató neve, NEPTUN kódja:
Tanulmányi időszak: 2024/2025 tanév 2. félév
Kivételes tanulmányi rend kérvényezésének oka:
Oktató általi állásfoglalás:
Támogatom / Nem támogatom a kurzus eltérő teljesítését az alábbiak szerint:
Tárgykód és kurzuskód:
Tárgy neve:
A foglalkozásokon való részvétel alóli teljes vagy részleges felmentés:
Az oktatási időszak hamarabb történő lezárása: igen / nem
A tantárgy az általánostól eltérő teljesítésének feltételei (kérjük itt konkrétan megnevezni a formát, például online szóbeli vizsga, online prezentáció, projektfeladat beadása, tesztírás, illetve ezek kombinációi határidővel):
Oktató neve és dátum: