November 21-én belga partnerintézményünk, a Thomas More Egyetem hallgatói és oktatói látogattak a Külkereskedelmi Karra.
A félév elejétől zajló közös projekt keretében a hallgatók vegyes BGE - Thomas More teamekben dolgoztak, a feladat a Sziget Fesztivál ökológiai lábnyomának csökkentése, illetve a fokozottan környezetbarát Sziget marketingkommunikációjának kidolgozása volt.
Dr Furcsa Laura kari nemzetközi vezető megnyitója után a hét legjobb tervet benyújtó csapat prezentációját hallgatta meg a két egyetem tanáraiból, illetve szakemberekből álló zsűri és a többi projekt résztvevő.
Ezt követően Dominus Ákos, a Sziget Fesztivál fenntarthatósági menedzsere, valamint Bartuszek Lilla fenntarthatósági szakértő tartott előadást fesztiválszervezés, illetve fenntarthatóság témákban.
A program egy közös ebéddel zárult.
A jó hangulatú eseményen közel 200 hallgató vett részt.
A Külkereskedelmi Kar részéről Harsányi Dávid és Huszár Erika szervezte az együttműködést.